Oldalak

2010. december 22., szerda

2010. december 13., hétfő

Comfort osztály komfortja...

Megkaptuk az újonnan bevezetett Comfort osztály szolgáltatásairól szóló leírást.
Ezek szerint a versenytársakkal ellentétben, a turista osztálynál magasabb szintű szolgáltatást biztosítunk utasainknak legújabb B777-es gépeink fedélzetén.
Az ülések karfájában egyéni videóképernyő, laptop csatlakozó, és mobiltelefon összeköttetés is van.
A Turkish Airlines utasai hamarosan egy újabb kiváltság részesei lehetnek. A “Comfort Class” a business és turista osztály között lesz majd megtalálható.
 Legfőbb célunk, hogy összekössük a business osztály nyújtotta kényelmet, az ésszerű árakkal.
Az új “Comfort” osztályt  B777 típusú gépeinken, egyenlőre a Beijng, Shanghai, Narita, Bangkok, Sao Paulo és Toronto útvonalakon vehetik igénybe utasaink.
 A későbbiekben pedig, (az új gépeink megérkezésekor) a New York, Chicago és Washington D.C. útvonalakon is.
A”Comfort” osztály ülésit úgy tervezték, hogy az utasok a lehető legnagyobb kényelemben legyenek.
Az ülések közti hely, ami 116cm, valamint az ülések szélessége, ami 49cm, lehetővé teszi a kényelmes utazást.
Minden üléshez tartozik egy 10.6“ in-arm (kartámaszba épített) képernyő, amin az út során utasaink annyi filmet-legyen az mozi,
sorozat, dokumentumfilm- nézhetnek meg amennyit csak szeretnének. Utasainknak arra is lesz lehetősége,
hogy fáradt lábaikat az ülés aljában található lábtartón pihentessék.
Sok utasunk szeretné ha elérhetővé válna a digitális archívuma. Mi ezt sem hagytuk ki,
ugyanis újonnan tervezett üléseinkben ezeket is beépítettük.
Így egy USB csatlakozó, vagy iPOD segítségével ezek elérhetővé vállnak az utazás alatt.

Repülőjegy keresés a világ összes légitársaságára itt >>>> Katt ide!

2010. december 8., szerda

Csak férfiakat szállítunk!

Nem rég indult ez a kampány ami a férfi repülni vágyókat célozza meg. Az árakról még nincs hír, de szerintem ezek a szolgáltatások teljes mértékben megérik az árukat. Azt biztosan tudni, hogy Budapestről ebben a szezonban még nem indul, de a tárgyalások folynak.
Igazán nagy konkurenciát fog jelenteni a WizzAirnek, és a Ryanairnek.
Képzelj el egy olyan légitársaságot, ahol tágasak az ülések, ahol minden utaskísérő lány  kivétel nélkül csinos és a lehető legrövidebb kosztümöt hordja! Hogy a lányok feladata az utas kényeztetése lenne? Igen, ez is lehet munkaköri lehetőség: rendelhetsz tőlük szexi táncot, párnacsatát, s ugyebár ezt nem is részletezném tovább, mert ki kellene rakni a 18-as karikát. De van ilyen légitársaság? Te milyen extra szolgáltatásnak örülnél a repülőn? Vagy már a pontos érkezést is értékelnéd?
Egy videó, ami összefoglalja a férfiközpontú légitársaság szolgáltatásait!
Repülőjegy keresés a világ összes légitársaságára itt  Katt ide!

Mondanom sem kell, ilyen légitársaság természetesen nincs, ám a testi élvezetek repülőgépeken való intézményesítése már több marketing-szakembert is megihletett, nem kizárólag az Axe kreatív ügynökségét. Ha jók az információim, akkor a reklám Ausztráliában készült.
Nem is volt olyan régen, amikor a Ryanair dobta be a köztudatba, hogy korábbi elképzeléseikkel elentétben ők is bevezetik a business osztályt, ahol az utasokat válogatott módon kényeztetik majd - öv alatt, mondani sem kell. Ahogy a többi O'Leary felvetésről, erről is kiderült: semmi másra nem volt jó, mint hogy a fapadost ott tartsa a köztudatban, a repülőn azonban maradt - és marad is - a megszokott, igencsak puritán szolgáltatás.

2010. november 30., kedd

Sex a fedélzeti wc-ben

http://www.fapados.hu/
egy kis titkos film arról, hogy egy srác a repülőgép wc-jében szexel a stewardesekkel!

Népszerű a jegyre váltható ajándékutalvány

Ebben az évben ismét az elektronikai cikkek vezetik az olaszoknál ajándéklistát: a 400-500 euróért kapható smart phone-ok iránt nagy az érdeklődés. Fényképezőgépet, netbook-ot, zsebkamerát, nyomtatót és gprs navigátort is sokan ajándékoznak, annak ellenére, hogy a legmodernebb mobiltelefonok már szinte mindent helyettesíthetnek.
A hagyományos ajándékok is változatlanul népszerűek, illatszerekre, különleges élelmiszerekre, italokra is sokat költenek karácsony előtt az olaszok. A fiatalok gyakran bizsukat, divatos kiegészítőket, sapkát, sálat, övet vesznek egymásnak.
Az egyik üzletben a hoszteszek egy vagy két személyre szóló, több helyen is beváltható wellnes hétvégét kínáltak a napokban. Szinte minden bevásárlóközpont kínál vásárlási utalványokat, amelyeknek mindig nagy a sikere azok körében, akik nem tudják eldönteni, mivel is lepjék meg családtagjaikat, barátaikat. Népszerű a fapados légitársaságok utazási utalványa és az internetes jegyeladással foglalkozó cégek ajándékutalványa, amelyen koncert- vagy színházjegyet lehet vásárolni.
forrás: kisalföld

2010. november 29., hétfő

Utazna, de túlhajszolt, alulfizetett?

Fizetős WC a fedélzeten!

A Ryanair a Boeinggel közreműködve kiszerelné a rövid távon közlekedő gépeiből a fedélzeten lévő vécék egy részét (háromból kettőt), a továbbra is üzemben hagyott mellékhelyiséget pedig fizetőssé tenné. O'Leary érvelése szerint ezzel a lépéssel hely szabadulna fel, ahová újabb hat ülés kerülhetne, 4 százalékkal tovább csökkentve az egy főre jutó repülési költségeket. A wc-használatból befolyó fejenként egy fontot a Ryanair vezérigazgatójának elmondása szerint jótékony célra fordítanák, az nem növelné a társaság bevételeit.

2010. november 25., csütörtök

Szombattól ismét a levegőben az A380-as


A Qantas szombaton ismét forgalomba állít két Airbus A380-as gépet.
A Qantas ausztrál légitársaság szombaton ismét forgalomba állít két Airbus 380-as utasszállító repülőgépet három héttel azután, hogy egyik ilyen típusú gépe motorhiba miatt kényszerleszállást hajtott végre a szingapúri repülőtéren. Egy kis videó a gépről, belülről>>>>katt ide!
Alan Joyce, a társaság vezetője kedden közölte, hogy teljes mértékben elégedettek a hat darabból álló A380-as flottájuk gépeinek az állapotával, ezért engedélyezik felszállásukat. A majdnem katasztrófával végződött szingapúri kényszerleszállás után felfüggesztették ennek a típusnak az üzemeltetését.
A Qantas A380-as óriásgépei Sydneyből és Melbourne-ből szállítanak utasokat Londonba, illetve Los Angelesbe.
Joyce sydneyi sajtóértekezletén közölte, hogy várhatóan a karácsonyi ünnepek előtt két másik A380-ast is visszahelyeznek a forgalomba, de a Los Angeles-i járatokat a társaság egyelőre nem indítja el.
A szingapúri eset után alaposan átvizsgálták a gép Rolls-Royce által kifejlesztett Trent 900-as hajtóművét.
A világhírű brit repülőgépmotor-gyártó cég szakemberei megállapították, hogy "egy bizonyos alkatrész" meghibásodása olajtüzet okozott, és ennek következtében levált a hajtómű közepes nyomású turbinájának tárcsája. (MTI)

Vilmos herceg április 29-én veszi el Kate Middletont

Vilmos herceg 2011. április 29-én veszi el menyasszonyát, Kate Middletont.
A pár a múlt héten közölte a világgal az eljegyzést, és most megerősítették döntésüket – jelent meg a FemaleFirst magazinban.
A herceg és párja a westminsteri apátságban mondja ki a boldogító igent.
Mindamellett, hogy az apátság a királyi család egyháza, itt temették el Vilmos anyját, Diana hercegnőt.
Esküvőjük napja hivatalos ünnep lesz Angliában. David Cameron brit miniszterelnök megerősítette a hírt.
Kate és William esküvője boldog és jelentős alkalom. A napot nemzeti ünneppé tesszük, ez a hivatalos ünnep lehetővé teszi
hogy a legtöbb ember ünnepelhesse őket” – mondta David Cameron.

2010. november 12., péntek

A bolygó összes járatának 1napi légiforgalma 2 percben


Ez az érdekes animáció, a világ légiközlekedését mutatja be egy 24órás időszakban.
A számok is félelmetesek: naponta 93000 polgári járat indul 9000 repülőtérről
és egyidőben akár 8000-13000 repülőgép is a levegőben tartózkodhat.
A videón a 24órás légi forgalmat sűrítették össze kb. két percbe.
Jól látszódik, melyek a legforgalmasabb légi folyósok és időpontok.

Ez a Dreamliner nehezen jön össze

Egy pilótafülkében keletkezett tűz miatt a Boeing felhagyott a 787 Dreamliner típusa tesztrepüléseivel - írta az Air Transport World internetes portál.
A tűz miatt a gépnek kényszerleszállást kellett végrehajtania szerdán Texas déli részén. A tüzet a pilóta jelentette. Az incidens miatt a repülőgépgyár részvényei 3,4%-kal estek. Aggályok szerint a 787-es piacra dobása tovább késhet. Az első felszállását 2009 decemberében végrehajtó típus forgalomba állítása már 3 évet késett.
Lássuk be, nem csúnya, csak ki ne gyulladjon!
Úgy látszik, rájár a rúd mostanság a két rivális cégre, a Boeingra és az Airbus-ra. Utóbbi a már egy ideje kereskedelmi forgalomban lévő 380-as típussal néz szembe nehézségekkel az utóbbi időkben, azt követően, hogy a Qantas, ausztrál légitársaság egy gépének motorja repülés közben hibásodott meg és robbant fel. Az eset kényszerleszállással végződött, a fedélzeten tartózkodó összes ember sérülés nélkül hagyta el a gépet.
forrás:turizmusonline

2010. november 9., kedd

Ferihegyi nemiszerv mustra

Kulturálatlan, perverz biztonságiak az utaskísérők nemi szervének nézegétésében lelik gyönyörüket a Ferihegyi Nemzetközi Repülőtéren.

Teszik ezt munkaköri kötelességből, a szigorított, a repülőgépek személyzetét is érintő biztonsági vizsgálatokra hivatkozva. A szigorított biztonsági vizsgálatok alapja a Budapest Ariport elmeszelése az idei nyár közepén az uniós hatóságok által lefolytatott vizsgálatok negatív eredményének köszönhetően. Mint akkor kiderült, a Budapest Ariport (BA) nem teljesítette maradéktalanul az április 29-én hatályba lépett uniós repülésbiztonsági előírásokat.
A szigorított intezkedések egyes biztonságiak szerint kiterjednek akár a testüreg vizsgálatra is. Jóllehet, Hardy Mihály, a BA szóvivője ezt az Indexnek cáfolta, de hozzátettte: „az intim testrészeket adott esetben át kell vizsgálni”. Az Index beszámolt róla, hogy a biztonságiak öncélúan húzogatják a tangákat, testüreget motoznak, ingyenes emlővizsgálatot tartanak a kiszolgáltatott dolgozóknak. Mint arról a hírportál tudósított az érintett pilóták és légi utaskísérők Szabó Máté ombudsmanhoz fordultak a biztonságiak emberi jogokat sértő kulturálatlan, zaklató bánásmódja.
Bevonom az azonosító kártyád!
A repülőgépek személyzete beszámolt: „A kézzel végrehajtott vizsgálatok alkalmával, a nemi szervek kézmarokkal történő és bántóan durva fogdosása számtalan esetben megtörtént, úgy nők, mint férfiak esetében. A fenékbe nyúlás sem maradt ki, a biztonsági célzatúnak beállított speciális vizsgálatok palettájának kiterjedtségéből.” De ilyen is akadt: a vécére betessékelt légi utaskísérőket, szoknyájuk derékig történő felhuzatását követően „megalázó módon, egyértelműen kimondottan a nemi szervek jobb megfigyelhetősége érdekében tangájuk mélyebb behúzására" szólították fel.
Sérelmezik a vizsgálatokat övező, minősíthetetlen hangnemet is, amit egyes őrök megengednek maguknak. De fenyegették már őket azzal, hogy bevonják a reptéri azonosító kártyájukat, és volt, hogy a vizsgálatok közben összekoszolták a ruhájukat. A dolgozók panaszaira a biztonsági szolgálat vezetőjétől az a válasz érkezett, hogy a „nemi szervek kézzel történő, markáns vizsgálata” szabályszerű munkaköri kötelességük.
"Mint kés a vajon"
Nem mellesleg a pilótáknak nemzetbiztonsági átvilágításon kell átesniük, hogy dolgozhassanak, ezért ők még az alapszintű biztonsági előírásokat is sértőnek tarthatják. Ugyanakkor az Indexnek nyilatkozó Hardy szerint a pilóták évtizedek alatt megszokták, hogy „mint kés a vajon, úgy suhantak át” az ellenőrző pontokon, ezért nehéz megszokniuk az új szabályokat.
A botrányos történések miatt az egyik érintett honlapot indított, és már tizenkilenc írást közölt a különböző megalázásokról. „Valahogy le kellett írnom ezt az őrületet” – mondta a szerző, egy pilóta. Az írásokhoz csak a jelszóval rendelkező dolgozók férhetnek hozzá, de állítólag amióta a dolgozók ezen a zárt fórumon beszélni kezdtek a megaláztatásaikról, történt némi javulás: kiemeltek pár embert a biztonságiak közül, és elkezdtek fehér kesztyűket osztani a vizsgálatokhoz.
„A legsötétebb New York-i korszakban nem tapasztaltunk ilyet” – meséli az egyik magyar pilóta, aki már évtizedek óta repül. Szerinte ugyanezek a szabályok vannak életben a többi EU-országban is, de sehol máshol nem tapasztalták a fent említett dolgokat, csak Magyarországon.
Az ombudsmani hivatal sajtóosztályától az MTI úgy értesült: megkapták a levelet, s egyelőre azt vizsgálják, hogy egyáltalán Szabó Máté jogkörébe tartozik-e az eset. Ha igen, akkor az ombudsman hivatalból eljárást fog indítani az esettel kapcsolatban - jelezték. (MTI/Index.hu

2010. október 21., csütörtök

Itt a FÉRFI válasz!

Csatoljuk be! Ezúttal férfiak ropják a fapados járaton



Férfiakra cserélte a személyzeti tánckart az a fülöp-szigeteki légitársaság, amely hatalmas sikert aratott a biztonsági előadást táncolva tartó légi kisasszonyaival.
Fanyalgók is akadtak azonban, akik szerint a produkció megalázó a női nemre. A légitársaság így aztán pénteken legényeket táncoltatott, ugyanúgy hármat, de más zenére. A női trió Lady Gaga popsztár Just Dance - Egyszerűen csak táncolj! - című slágerére alapozva mutogatta ritmusra mozogva a biztonsági mellényeket, az oxigénmaszkokat, fújta meg vészsípjait, és megpördülve, széttárt karral mutatott a vészkijáratokra.
A legények a Men Without Hats (Férfiak kalap nélkül) nevű új-hullámos zenekarnak a produkcióhoz tökéletesen passzoló, Safety Dance (Biztonsági tánc) című számára tartották biztonsági előadásukat.
A női produkciót felvette egy utas videóra és feltöltötte a YouTube internetes videomegosztó honlapra. Itt megnézhető!>>> Péntekig már 7 millióan voltak rá kíváncsiak, ami hatalmas siker.
A zene miatt egyébként nemigen hallani a szóbeli eligazítást, de az utasok még a felszállás előtt átesnek egy "normális" biztonsági okításon, a táncrevüs ráadásváltozat csak később következik, a levegőben.
A manilai központú fapados légitársaság nem először szolgál rendhagyó úti programmal, rendezett már énekversenyt is utasainak.forrás:nol

Húzzon el innen a fapados!

Hadd kezdjem egy közgazdasági feladvánnyal! Mit tennének önök, ha egy európai fapados légitársaság, mondjuk egy ír, Budapestre telepítené közép-európai központját. Viszont akiket Magyarországon alkalmaz, azok nem nálunk, hanem Írországban adóznának? Vagyis a légitársaság idehozna repülőgépeket, áttételesen rengeteg beszállítónak adna munkát, és így Budapesten keresztül repülnének a nyugati turisták Litvániába éppúgy, mint mondjuk Bulgáriába.
Viszont a légitársaság magyar alkalmazottai, utaskísérők, pilóták, helyfoglaló ügynökök és a többiek, lennének mondjuk 700-an, nem fizetnének egyetlen fillér adót sem Magyarországon. Ír légitársaság adna munkát nekik, úgyhogy az ír költségvetést gazdagítanák Budapestről is. Ez lenne tehát a feladvány! Önök engednék ezt, vagy azt mondanák a fapados légitársaságnak, hogy inkább „húzzon el” Magyarországról, reptesse a turistákat máshonnan Litvániába és Szófiába.
Mit tennének önök? Mert a franciák hosszas fejtörés után végül úgy döntöttek, hogy az ír Ryanair légitársaság „húzzon el” Franciaországból. Nincs rá szükség így és ilyen formában. Az egyesült Európa tipikus problémája ez. Az egymással versenyző országok uniója (kinél alacsonyabb a személyi jövedelemadó, kinél lehet könnyebben kirúgni egy alkalmazottat stb., stb.), nos, ez az Európa tele van kiskapukkal.
Az írek azzal érvelnek, hogy a Ryanair sikere az íreké! Ők adnak munkát a marseilles-i központjukban dolgozó franciáknak, reggelente a légiutas-kísérő francia hölgyek az ő gépükre szállnak fel francia földön, és náluk keresik, ír fedélzeten, ír cégvezetők utasításai szerint a kenyerüket. Úgyhogy fizessenek ott adót! Vagyis Írországban! Innen persze már csak egy lépés, hogy egy londoni központú angol divatüzlet budapesti alkalmazottai miért nem Angliában adóznak…
Fontos, szó szerint zsebbe vágó kérdések ezek, csak Magyarországon nem hallunk róluk eleget. A Ryanair most mindenesetre Spanyolországba vagy Litvániába viszi át a kérdéses 700 munkahelyet és velük együtt a beszállítói megrendeléseket. Jöhetnének éppenséggel hozzánk is! Vagy nem?
forrás: metropol

2010. október 7., csütörtök

2010. szeptember 28., kedd

Huszonnégy karátos aranyrudat vehetünk a reptéren

Huszonnégy karátos aranyrudat ad ki az olasz Orio al Serio nemzetközi repülőterén felállított automata.
Késik a járat, és várakozni kell a repülőtéren? A Bergamo közeli Orio al Serio reptéren, ahol a Magyarországról induló fapadosok is megfordulnak, mostantól nem kell felesleges ajándékvásárlással húzni az időt, sokkal hasznosabban is el lehet azt tölteni - például azzal, ha valaki aranyba fekteti be a pénzét.
A lombardiai repülőtéren működésbe helyezett aranyrúd-automata Olaszország első ilyen jellegű szolgáltatása. Készpénzzel és kártyával is lehet fizetni. A kínálatban 1,5 grammos és 10 grammos, 24 karátos aranyrúd szerepel. A csillogó rudakat művészien kidolgozták: az egyiket állatfigura, a másikat juharlevél díszíti. Ezen kívül hat különböző - 22 és 24 karátos - érem közül választhatunk. Súlyuk eléri az egy unciát.
A különböző súlyú aranyrudak ára a nemzetközi aranypiac londoni árfolyamát követi.
Az automata természetesen tiszteletben tartja a pénzmosásra vonatkozó nemzetközi előírásokat: egy személy nem tudja teljesen kiüríteni, miként a gépre sem lehet aranyrudakkal tömött zsebbel felszállni.
Olasz sajtójelentések szerint Orio al Serióval egy időben a madridi Westin Palace Hotelben is felállítottak aranyautomatát. A legelső május óta az Egyesült Arab Emírségek fővárosában, Abu-Dzabiban működik. Kísérleti jelleggel tavaly nyáron már a stuttgarti repülőtéren is üzembe helyeztek egy ilyen automatát, sőt Ausztriában és Svájcban is tervezik használatukat a luxus üzletházakban.

2010. szeptember 20., hétfő

2010. szeptember 15., szerda

A kétmilliós átlagfizetés ellenére elvándorolnak a Malév-pilóták

A kétmilliós átlagfizetés ellenére elvándorolnak a Malév-pilóták
A Malév pilótái hétfőn délelőtt kétórás figyelmeztető sztrájkot és demonstrációt tartottak a törvényes munka- és pihenőidő betartását követelve. A pilóták szakszervezete szerint a Malév menedzsmentjének „rövid távú” gondolkodása idővel pilótahiányhoz vezethet, mivel a fapadosok és az ázsiai légitársaságok a maléves fizetés többszörösét kínálják. Az elmúlt két és fél évben mintegy száz pilóta hagyta el a magyar légitársaságot, és az elvándorlás várhatóan folytatódni fog – hangsúlyozzák az érdekvédők.
A Hunalpa Magyar Közforgalmi Pilóták Egyesülete azért szánta rá magát a hétfői sztrájkra, mert kudarcba fulladtak a kollektív szerződés megkötésére irányuló tárgyalások a Malévnál. A légitársaság jelenleg csak folyamatos jogsértésekkel képes a napi szintű üzemelésre, ami mind jogilag, mind szakmailag (egyre nagyobb kockázatot hordoz magában, hiszen rendkívül feszült a munkahelyi légkör a pilóták körében – állítja a Hunalpa. A szakszervezet szerint a jelenlegi munkaidő-szabályok nem felelnek meg sem az európai szabályozásnak, sem a munka törvénykönyve által meghatározott követelményeknek. A repülési szolgálati beosztás az Európai Bizottság által lefektetett minimum követelményeket sem veszi figyelembe, attól több pontban is eltér negatív irányban.
„A normális életvitelt akadályozó szolgálati beosztás mellett ráadásul szeptember elsejétől átlagosan 20 százalékos jövedelemcsökkenést kénytelenek lenyelni a pilóták” – mondta a hvg.hu-nak Óvári Tamás, a Hunalpa elnöke. „Azzal mi is egyetértünk, hogy nekünk, pilótáknak is részt kell vállalnunk a Malév átalakítási folyamatában, de nem mindegy, hogy mekkora áldozatot kell hoznunk, miközben a jelenlegi gazdasági helyzet a menedzsment hibáinak a következménye” – hangsúlyozta a szakszervezeti vezető. A pilóták évi, összesen egymillió eurós (280 millió forint) jövedelemcsökkenést még elfogadnának, de a Malév eredetileg 4,1 millió eurót, az újabb ajánlat szerint 3,1 millió eurót szeretne elvonni a pilótáktól.
Ilyen körülmények között a pilóták számára egyre kevésbé versenyképes munkaadó a Malév a légi közlekedési piacon – mondja a Hunalpa elnöke. A Malév tájékoztatása szerint a pilóták átlagosan bruttó 2,2 millió forintot keresnek havonta. Óvári Tamás egy kicsit sokkalja ezt az összeget, inkább 1,7-1,8 millióra, éves szinten bruttó 20 millióra taksálja az átlagos pilótafizetést, ami ráadásul nagy szóródást mutat, hiszen az első-tisztek 45 százalékkal kevesebbet keresnek, mint a nagyobb tapasztalattal rendelkező és nagyobb felelősséget is viselő kapitányok.
„Nem tagadom, hogy a pilóták sokat keresnek, de ehhez a jövedelmi szinthez szoktak hozzá, ehhez méretezték például hiteleiket” – mondja az elnök. Ráadásul a Maléves fizetés többszörösét kínálják az európai fapados cégek és az ázsiai légitársaságok. A Ryanairnél például havi 13 ezer euró (körülbelül 3,6 millió forint) a pilóták átlagfizetése. (Igaz, az ír diszkont légitársaság vezetője nemrég beszélt arról, hogy fontolóra vették a másodpilóták „megspórolását” a rövidtávú járatokon.) A gyorsan fejlődő közel-keleti és ázsiai piac légitársaságai ennél is jobban fizetnek: az Emiratesnél a kapitányi havi kezdő fizetés 34410 dirham (9370 USD), amihez még olyan juttatások jönnek, mint a repült órák és a hatékonyság után járó prémiumok. De a nemzetközi pilótahiány miatt a dubai légitársaság egyéb extrákkal, például adómentes fizetéssel és négy hálószobás villákkal csábítja a kapitányokat.
A nemzetközi légi közlekedésben ugyanis lassan fojtogatóvá válik a pilótahiány. Különösen azóta, hogy a gyorsan fejlődő ázsiai gazdaságok sok üzleti utazást tesznek szükségessé, s egyre több embernek futja arra is, hogy magáncélból üljön repülőre. A pilóták migrációja és a pilótaképzés képtelen lépést tartani a szárnyaló piac igényeivel. A légitársaságok világszerte közel 50 ezer pilótára támasztanak majd keresletet a 2010 és 2050 közötti időszakban a flották bővülése miatt, de a jelenlegi tréningkapacitás csak szűken haladja meg a 47 ezret a Nemzetközi Civil Repülési Szervezet (International Civil Aviation Organization) szerint. Ez a hiány máris alkalmazási háborút robbantott ki a légitársaságok között.
Így nem csoda, hogy a pilótafluktuáció egyre nagyobb a Malévnál – mondja Óvári Tamás. A szakszervezeti vezető szerint az elmúlt két és fél évben mintegy 100 pilóta hagyta el a magyar céget és helyezkedett el valamelyik európai diszkont légitársaságnál, de sokan dolgoznak Ázsiában is, ahol nemcsak többet keresnek, de a jóval alacsonyabb létfenntartási költségek miatt sokkal többet is tudnak félretenni. „Egyelőre nincs pilótahiány a Malévnál, sőt, a téli menetrendben 14 pilótával kevesebbre lesz szükség, de már rövid távon komoly problémákhoz vezethet a társaság kedvezőtlen humánerőforrás-stratégiája” – mondja Óvári Tamás.

2010. szeptember 14., kedd

Belgrádban nyit bázist a Wizz Air

A Wizz Air diszkont légitársaság bejelentette, hogy 2011 áprilisában megnyitja 13. bázisát Belgrádban, Szerbiában. Az új bázisról többek közt Rómába és Eindhovenbe is közlekednek majd járatok.
A légitársaság kezdetnek egy teljesen új Airbus A320-as repülőgépet állít üzembe az új bázison. A Wizz Air öt új útvonalon indít járatokat Belgrádból Rómába, Malmöbe, Stockholm-Skavsta-ra, Eindhovenbe és München-Memmingenbe a már üzemelő londoni és dortmundi úticélok mellett.
Belgrádból az új járatok elsőként két célállomásra december 15-én indulnak majd el, a többi városba pedig 2011 áprilisában indulnak az első gépek, de foglalni már lehet rájuk helyeket.

2010. szeptember 13., hétfő

A szakértő szerint ostobaság a másodpilóta nélküli repülés

Kapitális ostobaságnak nevezte Bátori László, a Légügyi igazgatóság főosztályvezetője azt a felvetést, hogy a rövid távú légi járatok másodpilóta nélkül, egy pilótával repülhessenek.
Az ötlettel a Ryanair diszkont légitársaság vezérigazgatója állt elő, aki takarékossági meggondolásokból megszüntetné a másodpilóta alkalmazását a rövid távú repülőutakon. Azzal érvelt, hogy a mai technológiai színvonal lehetővé teszi, hogy a gépeket egyetlen pilóta vezesse. Michael O'Leary a Financial Times szerdai száma szerint kijelentette: levélben kéri a repülésügyi hatóságok engedélyét ahhoz, hogy a cég járatain csak egy pilóta teljesítsen szolgálatot. A másodpilóta ugyanis felesleges a korszerű repülőgépeken, mivel "ma már úgyis a számítógép végzi a legtöbb repülési feladatot".

Bátori László, aki oktató kapitány is Boeing 737-esen, teljesen kizártnak nevezte, hogy ezt bármelyik légügyi hatóság engedélyezné. Kereskedelmi forgalomban utasszállító repülőgép biztonsági szempontok miatt nem repülhet egy pilótával, noha technikailag képes lenne rá. Szigorú biztonsági előírás, hogy két pilóta legyen a gépeken, így ha az egyik "kiesik" a forgalomból, például elájul, a másik pilóta is képes legyen a repülőgépet biztonságosan letenni. A robotpilóta nem elegendő.

A repülés személyi feltételeire nemzeti és nemzetközi szabályok vonatkoznak, amelyek Bátori László szerint teljesen egyértelműek: kereskedelmi repüléshez két pilóta kell. Gyakran olyan kisgépeken is, amelyet egyébként egy pilóta vezethet, ha az fizető utast szállít. A Ryanair Boeing 737-esekkel repül, amelyeknél teljesen kizárható a szabályok enyhítése - tette hozzá. A szakértő megjegyezte: O'Leary minden szakmai alapot nélkülöző felvetésének célja inkább a cég reklámozása lehetett.

Ryanair: "nem kell két pilóta"

Takarékossági meggondolásokból megszüntetné a másodpilóta alkalmazását a rövid távú repülőutakon az egyik legnagyobb európai fapados légitársaság, a Ryanair vezérigazgatója, aki szerint a mai technológiai színvonal lehetővé teszi, hogy a gépeket egyetlen pilóta vezesse. Michael O'Leary a Financial Times szerdai idézete szerint kijelentette: levélben kéri a repülésügyi hatóságok engedélyét ahhoz, hogy a cég járatain csak egy pilóta teljesítsen szolgálatot. A másodpilóta ugyanis felesleges a korszerű repülőgépeken, mivel "ma már úgyis a számítógép végzi a legtöbb repülési feladatot". O'Leary szerint ezzel "egy vagyont lehetne megtakarítani az egész légi iparágnak".
A Ryanair vezérigazgatója hozzátette: a vonatokat is vezetheti egyetlen mozdonyvezető, pedig ez is balesethez vezethet például egy szívroham esetén.
O'Leary szerint ugyanakkor a cég történetének elmúlt 25 évében, több mint 10 millió repülés során egyetlen pilóta szenvedett szívinfarktust, és "ő is le tudta tenni a gépet".
A vezérigazgató a londoni gazdasági napilap idézete szerint elismerte, hogy a hosszabb távú járatokon szükség van két pilótára. Kijelentette azonban, hogy a Ryanair rövidebb útvonalain szükség esetén a légi utaskísérők is el tudják látni a másodpilóta szerepét.
Hozzátette: a másodpilóta feladata egyébként is csak annak biztosítása, hogy a kapitány "nehogy elaludjon és rádőljön a számítógép valamelyik vezérlő berendezésére".
(MTI)

Figyelmeztető sztrájkot tartanak ma a Malév pilótái

Figyelmeztető sztrájkot tart a Hunalpa Magyar Közforgalmi Pilóták Egyesülete hétfőn 10 és 12 óra között, ezzel egy időben a Malév pilótái előre bejelentett demonstrációt tartanak a Ferihegyi repülőtér 1-es terminálja előtt - közölte az érdekvédelmi szervezet. A szakszervezet szerint a sztrájk időpontjának tudatos megválasztása miatt csak kisebb késések várhatóak a Ferihegyről induló Malév járatoknál. A Hunalpa a közleményben azzal indokolja a sztrájkot, hogy nem vezettek eredményre a munkáltatóval a kollektív szerződésről folytatott tárgyalások.
Hangsúlyozzák, hogy a Hunalpa nem a pilóták bérének emelése érdekében kezdeményezte az egyeztető tárgyalásokat, hanem a Malév vezérigazgatója által bevezetett intézkedésre reagálva, amely 2010 szeptember elsejétől egyoldalúan 20 százalékkal csökkentette a pilóták jövedelmét. Ezzel a lépésével a vezérigazgató súlyosan veszélyezteti a Malév jövőjének rendezésére irányuló törekvések sikerességét.
Az egyeztető tárgyalások másik lényeges pontja a Hunalpa közlése szerint a munka-, és pihenőidő szabályzat kollektív szerződésben való rögzítése, amely megszüntetné a jelenleg fennálló törvénysértő munkáltatói gyakorlatot.
A pilótákat képviselő Hunalpa hétfőn azt közölte: egyeztetést kezdeményez a Malév Zrt.-vel a kollektív szerződésről, s amennyiben a tárgyalások hét napon belül nem vezetnek eredményre, a szervezet szeptember 15-én 10 órától határozatlan idejű munkabeszüntetést kezdeményez. A közleményben emlékeztettek, hogy jelenleg nincs érvényes kollektív szerződés, az annak megkötésére irányuló korábbi tárgyalások megszakadtak.
A Malév ezzel kapcsolatban akkor azt közölte: a vállalat hetek óta folyamatosan tárgyal a KSZ megkötése érdekében, a pilóták képviselőivel pedig a múlt héten a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium is tárgyalt. A munkáltató szerint a szakszervezet részéről a megállapodásra való törekvést kérdésessé teszi, hogy a cég kompromisszumos javaslataira hétfőig válasz a pilóta szakszervezettől nem érkezett.
(MTI)

2010. szeptember 10., péntek

A fapados állóülés

„Álló ülést” tervezett egy olasz cég. Szerintük az ilyen ülésekből új, olcsóbb osztályt lehet létrehozni.
Az Aviointeriors olasz repülőgépüléseket gyártó cég tervezett és levédetett egy álló ülést, melyre a cég szerint már most erős érdeklődés mutatkozik világszerte.
Dominique Menoud, a cég vezérigazgatója elmondta: a SkyRider nevet kapó ülés meggyőző érv egy légitársaság gazdaságossága és az utaskényelem mellett.
A cég szerint a SkyRider révén olcsóbb tarifákat szabhatnak a SkyRider osztályon, illetve a gépet a teljes engedélyezett kapacitás mértékig megtölthetik.Fapados.hu
Gaetano Perugini az Aviointreiors kutatási és fejlesztési igazgatója szerint a SkyRider utasok egy „dinamikus függőleges helyzet vesznek fel, mely nem csupán kényelmes, hanem nagyon egészséges is.”
A cég tájékoztatott: az ülések elrendezhetők közel 60 centis osztóközzel, vagy kevesebbel úgy, hogy a sorok részben átfedik egymást. Az ülések kialakítása olyan, hogy alattuk a kézipoggyász is bőven elfér. Egy hajtogatható polc tartja a poggyászt anélkül, hogy zavarná az utast – közölte az Aviointeriors.turizmus online

Kicsit gombásztak a kényszerleszállás után

Alig egy kilométeres, elhanyagolt állapotú kifutópályán hajtott végre kényszerleszállást egy TU-154-es Oroszországban. Sem a gép, sem pedig az utasok nem sérültek meg.
Csodát vitt véghez a szakemberek egybehangzó megítélése szerint annak a TU-154 típusú gépnek a személyzete, amely úgy hajtott végre kényszerleszállást a Komi Köztársaságban 72 utassal a fedélzetén, hogy senkinek nem esett baja, és a repülőgép sem sérült meg - írták szerdán az orosz lapok.
A gép kedden a jakutföldi Zapolarnij (Sarkkörön túli) városból tartott Moszkvába, amikor hirtelen felmondta a szolgálatot az áramellátás, a navigációs rendszer, és az összes szivattyú, amely az üzemanyagtartályból a hajtóművekhez juttatja a kerozint.
A legközelebbi leszállási lehetőséget egy sok éve elhagyott katonai repülőtér jelentette a Komi Köztársaságban lévő Izsma városka mellet. A töredezett, kátyús kifutópálya azonban mindössze 1200 méter hosszú, miközben a TU-154-eseknek mintegy 2000 méteres kifutásra van szükségük. Jevgenyij Novoszelov első pilóta dolgát a szerencse is segítette: a kifutópálya végén túlment ugyan - bár alig 100 méterrel - de egy egészen fiatal fenyőültetvénybe szaladt bele, amelynek fácskái lefékezték a gépet, kárt ugyanakkor nem okoztak benne.
A Komszomolszkaja Pravda című lap Igor Oleszovot, az izsmai kultúrház igazgatóját idézve azt írta: az utasoknak szemmel láthatólag semmi bajuk nem történt, olyannyira hogy miután a sors akaratából egyszerre csak a komi tajgában találták magukat, felhasználták az alkalmat, és elmentek gombászni addig is, amíg továbbmehettek - mondta az igazgató, akinek kultúrházában átmenetileg elszállásolták őket. Néhány óra múlva a mintegy 175 kilométerre Uhtába vitték őket, ahonnan repülőn folytathatták útjukat Moszkvába. Egyetlen házaspár azonban elzárkózott ettől, és azt kérték, inkább vonatra rakják őket.
A pilótákat azonnal orvosi vizsgálatra vitték, ahol kiderült, hogy nem fogyasztottak alkoholt, továbbá hogy pszichológiai és fizikai téren egyaránt teljesen egészségesek.
Ez idén az ötödik vészhelyzet volt TU-154-esekkel. Ugyanakkor kár lenne emiatt bármilyen, messzemenő következtetést levonni - figyelmeztetett egy a Napi Turizmusnak nyilatkozó, korábban a típuson szolgálatot teljesítő pilóta hozzátéve, hogy a mai, hasonló méretű gépek közül nem soknak van olyan masszív futóműve, amely egy ilyen landolást kibír. (Napi Turizmus/MTI)

2010. szeptember 9., csütörtök

Ötcsillagos légitársaság Budapesten

Budapesti járatot indít a Qatar Airways. A híres ötcsillagos légitársaság 2011. januártól heti négy járatot üzemeltet Budapest és Katar fővárosa, Doha között. Az utasok Budapestről akár egy átszállással juthatnak el számos ázsiai, illetve ausztrál célállomásra.
„A világ harmadik legjobb légitársaságának megszavazott cég repülői először landolnak a régióban. Ez nagy sikert jelent Magyarországnak.” – jelentette be Jost Lammers, a Ferihegyi repülőteret üzemeltető Budapest Airport Zrt. vezérigazgatója, aki személyesen is elutazott tárgyalni a légitársaság központjába, hogy meggyőzze Akbar Al Bakert, a Qatar Airways vezérigazgatóját a budapesti légikikötő előnyeiről.
A Qatar Airways a legnagyobb arab légitársaságok közül elsőként indít járatot a kelet-közép európai régióba. Jövő év január 17-től Budapestről Dohába közvetlenül, egy rövid bukaresti megállóval lehet eljutni, ami tovább javítja a légi kapcsolatot a keleti szomszédjainkkal is.
A Budapest Airport alig egy éve átalakította át a légi közlekedési üzletágát, amelyben kiemelt szerepet kapott a járatfejlesztés. Kam Jandu légi-közlekedési igazgató elmondta, hogy a Qatar Airways jelenléte a régióban nemcsak Ferihegynek, de Budapestnek és Magyarországnak is sokat jelent.
Akciós árak repülőtéri illetékkel együtt:
Bécsi indulással
Utazás: 2011.szept.18.-2011.jan.30. vagy 2011.máj.18.-2011.jún.15.
Foglalás: 2010.szept.20.-ig
Abu Dhabi 130.900 Ft
Bahrain 186.200 Ft
Dubai 119.900 Ft
Seoul 203.900 Ft
Bangkok 153.400 Ft
Peking 169.900 Ft

Budapesti indulással 2011.januártól
Bangkok 160.900 Ft
Phuket 199.900 Ft
Kuala Lumpur 188.900 Ft
Dubai 139.900 Ft
Delhi 146.900 Ft

Pilótát felveszünk! Adómentes fizetés + villa!

Lassan fojtogatóvá válik a pilótahiány. Különösen azóta, hogy a gyorsan fejlődő ázsiai gazdaságok sok üzleti utazást tesznek szükségessé, s egyre több embernek futja arra is, hogy magáncélból üljön repülőre. A pilóták migrációja és a pilótaképzés képtelen lépést tartani a szárnyaló piac igényeivel.
A Cathay Pacific, a Quantas és az Emirates légitársaságok körülbelül 400 új repülőgép leszállítására vár a közeljövőben, hogy megfeleljen a légi utazás iránti gyorsan növekvő keresletnek a kelet-ázsiai és csendes-óceáni térségben. Csakhogy megközelítőleg sincs annyi pilótájuk, amelyekkel az újonnan üzembeálló gépeket üzemeltetni lehetne. A Bloomberg beszámolója szerint A Philippine Airlines kénytelen volt járatokat törölni júliusban és augusztusban csak azért, mert pilótái egy részét elszippantotta az igen jól fizető külföldi kereslet.
A Boeing várakozásai szerint ez a régió lesz a legnagyobb vásárlója a „kétfolyosós” repülőgépeknek ahogy az utazási piac növekszik. Csak Indiában és Kínában együttesen 1,2 milliárd olyan középosztályhoz tartozó ember él, aki ki tudja fizetni a repülés költségeit, azaz potenciális ügyfél a légitársaságok számára. Az ázsiai és óceániai légitársaságok a következő 20 évben körülbelül 8 ezer repülőgépet fognak vásárolni mintegy 1200 milliárd dollár értékben az Airbus SAS szerint.
A légitársaságok világszerte közel 50 ezer pilótára támasztanak majd keresletet a 2010 és 2050 közötti időszakban a flották bővülése miatt, de a jelenlegi tréningkapacitás csak szűken haladja meg a 47 ezret a Nemzetközi Civil Repülési Szervezet (International Civil Aviation Organization) szerint. Ez a hiány máris alkalmazási háborút robbantott ki a légitársaságok között. Az Emirates például adómentes fizetéssel és négy hálószobás villákkal csábítja a kapitányokat, az AirAsia Bhd (a régió legnagyobb fapados légitársasága) pedig tandíjmentes tréningeket kínál.
„Ez egy fontos ügy, s nagy kihívást jelent az iparág növekedésében. És ha sikerül találni egy pilótát, akkor nagyon meg kell fizetni, mert akkora a hiány” – mondta Binit Somaia, az Ázsiai és Óceániai Repülési Központ (Centre for Asia Pacific Aviation – CAPA ) sydney-i elemzője a Bloombergnek.
A világ légiutas-forgalma 2028-ig éves átlagban 4,7 százalékkal fog emlkedni az Airbus becslése szerint. A világ nagy cargo- és utasgépeinek száma közel a duplájára emelkedik az említett időszakban a jelenlegi 15750-ről 32000-re. Az Emirates, a legnagyobb arab légitársaság több mint 200 megrendelt gép átadására vár, így érthető ha idén 250 jövőre pedig ennél is kétszer több pilótát akar frissiben alkalmazni. A cég 2017-ig több mind 28 milliárd dollárt kíván terjeszkedésre költeni jelenleg Houstontól Madridig, Szingapurtól Buenos Airesig toborozza a pilótákat.
A hongkongi Cathay Pacific 1000 új alkalmazott – különösképpen repülőgép-személyzet – felvételét hirdette meg, A Jetstar, a Quantas fapados részlege 120 új pilóta alkalmazását hirdette meg. A Singapore Airlines, és a PT Garuda Indonesia is pilótákat keres. Az AirAsia pedig felállította Kuala Lumpur mellett a saját ingyenes képzést nyújtó repülőakadémiáját, ahol évi 500 pilótát fognak kiképezni, igaz ötéves hűségnyilatkozat fejében. A Singapore Air repülőfőiskolája pedig máris évi 150 kadétot képez. A CAPA 125 millió dollárért épít repülési egyetemet Indiában, s évi 300 új pilótát bocsátanak majd ki.A térség országaiban vannak olyan törekvések is, hogy helyi származású pilótákat alkalmazzanak minél nagyobb számban. Az Egyesült Arab Emírségekben például az „emiratizálás” kifejezett sikernek számít a pilótaképzésben. Ennek élén az Etihad Airways jár, amely évi 150 repülési szakembert, jelentős részben pilótát képez ki Abu Dzabiban.
A pilótahiány, amelyet a fapados légitársaságok rohamos terjedése egyre csak fokoz, a fizetéseket is feljebb nyomja. „Komoly tévedés azt hinni, hogy a fapados cégek alacsonyabb fizetéseket adnak. Versenypiacon vagyunk, nem tehetünk mást, mint jól fizetünk” – mondta a Bloombergnek Tony Davis, a Singapore Air érdekeltségébe tarftozó Tiger Airways Holding diszkont légitársaság vezérigazgatója.
A Boeing 777 és Airbus A330-as kétfolyosós gépek kapitányainak alapfizetése a Singapore Air-nél havi 9300 szingapúri dollárnál (6870 USD) kezdődik, s ebben nincsenek benne a további juttatások. Például további 3800 szingapúri dollár üti a markukat, ha legalább 70 órát repülnek egy hónapban.
Az Emiratesnél a kapitányi havi kezdő fizetés 34410 dirham (9370 USD), amihez még olyan juttatások jönnek, mint a repült órák és a hatékonyság után járó prémiumok. Számos másféle jövedelmet is húzhatnak a pilóták az adómentes fizetéstől, a profitból való részesedésen át szolgálati villákig és egyenruha tisztításig.
Nem csoda, hogy pilótának lenni a nemzetközi szakmai szervezetek felmérései szerint a jövő egyik legmagasabbra értékelt és legvágyottabb foglalkozása lehet – mondta a Bloombergnek Barry Jackson, az Ausztrál és Nemzetközi Pilótaszövetség elnöke, aki 1987 óta maga is pilóta a Quantasnál.

Óriás bevásárlásra készül a Ryanair

A Ryanair, Európa legnagyobb fapados légitársasága a tervek szerint maximum 300 darab repülőgépet vásárolna vagy a Boeingtől vagy a rivális Airbustól.
Michael O’Leary vezérigazgató ezzel kapcsolatos megjegyzése azt követően hangzott el, hogy a dublini székhelyű légitársaság 500 millió eurót készül kifizetni osztalékként a jövő hónapban, először a társaság történetében.
A Financial Times szerint a repülőgép-vásárlási tervek csökkentik a jövőbeni osztalékfizetéssel kapcsolatos reményeket. A vezérigazgató ugyanis úgy fogalmazott, hogy a cég akkor fizet osztalékot 2013-ban is, ha a menedzsment nem tud mit kezdeni a felhalmozódó készpénzzel.
A bejelentés időzítése azért érdekes, mert a Ryanair tavaly szállt ki egy 200 Boeing megvásárlására vonatkozó üzletből. Az elemzők mindenesetre arra számítanak, hogy az ír fapados cég visszatér az agresszív növekedési stratégiához, amelynek segítségével mostanra kétszer annyi utast szállít, mint a hazai rivális British Airways. O’Leary egyébként nem készül más légitársaságok felvásárlására.
Szerző: Financial Times

2010. szeptember 8., szerda

Alakulóban a világ legnagyobb légitársasága

További felvásárlásokat és fúziókat tervez a British Airways és az Iberia, miután lezárták a maguk fúziós ügyletét. A BA és az Iberia fúziójával a világ harmadik legnagyobb légi cége jön létre, de a Financial Times és a Times hétfői beszámolója szerint a BA főnöke a tervezett felvásárlásokra már össze is állított egy tizenkét vállalatból álló listát. Céljuk, hogy létrehozzák a világ legnagyobb légitársaságát. Részleteket egyelőre nem árultak el, ám sajtóértesülések szerint brazil, indiai, kínai társaságok lehetnek a listán.
A British Airways elsősorban Észak-Amerikában, az ázsiai-csendes-óceáni térségben és Afrikában erős, az Iberiának pedig kiterjedt latin-amerikai útvonalhálózata van, ezért jól kiegészítik egymást.
A közös cégben a BA 55, az Iberia 45 százalékot birtokol majd, az egyesüléssel a BA hálózata 59, az Iberiáé 98 célállomással bővül, az éves forgalom mintegy 15 milliárd euró lesz.(MTI)

2010. szeptember 7., kedd

Majdnem lefoglalták a Malév gépeit

5,7 milliárd forinttal segítette ki a kormány a Malévot, nehogy az amerikai lízingcég, melynek a cég 3 milliárd forinttal tartozik, lefoglalja a Malév néhány repülőgépét - írta a Figyelő.
A Figyelő a "cég ügyeihez közel álló" forrásokra hivatkozva azt írja: a Malév-flotta gépeit lízingbe adó amerikai International Lease Finance Corporation (ILFC) képviselői tárgyaltak a Malév vezetésével, mivel a magyar társaság "az utóbbi időben külső segítség nélkül nem tudott a megfelelő ütemben pénzt utalni a partnerének". Az egyik forrás szerint a lejárt határidejű tartozás összege mintegy 3 milliárd forint volt. fapados.hu
Hegedűs Ádám, a Malév kommunikációs vezetője az ügyről úgy nyilatkozott, hogy a légitársaság megállapodás szerint fizet az ILFC-nek, és a budapesti találkozón a Malév a kifizetés ütemezéséről tárgyalt a lízingcéggel.
Ha a Malév dől akkor ránthatja magával a Ferihegyet, mivel a repülőtér legnagyobb ügyfele a piros-fehér-zöld légitársaság. Ez esetben az állam a Ferihegy német főtulajdonostól történő visszavásárlására kényszerülhet. Az ügy legalább 500, de akár közel 600 milliárd forintjába kerülhet az adófizetőknek.
Kamarás Zoltán, a Malév igazgatósági tagja, a tulajdonosi jogokat gyakorló Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. delegáltja azt mondta, idén eddig összesen 9,2 milliárd forint tulajdonosi kölcsönt kapott a cég, de még többre lenne szükség.
A cikk szerint a hitelkeret kifulladásával is szükség lesz újabb forrásokra, mert a tőkevesztés miatt biztosítani kell a törvényi előírásoknak megfelelő tőkeszerkezetet, akkor is, ha üzletileg kétséges, hogy ebben a formában életképessé tehető-e a légitársaság. A Malév "leginkább azért nem dönthető be, mert a Budapest Airport (BA) Zrt. 75 százalék mínusz egy szavazatának privatizációs szerződése ebben az esetben nagy terhet róna az államra.
Az MSZP–SZDSZ kormányzat alatt a Kincstári Vagyoni Igazgatóság a 2005-ös reptéri privatizáció kapcsán több, egymásra épülő szerződést is kötött. Ezek ismerői szerint az államnak akkor kellene fizetnie, ha a BA külső körülmények miatt a felszámolás sorsára jutna" - olvasható a cikkben. A 464,5 milliárd forintos vételár és az eddigi ferihegyi fejlesztések összege mellett többéves ügyleti kamatot is figyelembe kellene venni a kompenzációnál, tehát a végső összeg legalább 500 milliárd forint, de könnyen elérheti a 600 milliárdot is. (MTI/Figyelő)

2010. szeptember 6., hétfő

Újabb fapados érkezhet

Sajtóhírek szerint belföldi fapados légitársasággal venné fel a harcot a diszkontszállítókkal az Air France.
Egy új, belföldi fapados légitársaság létrehozását tervezi az Air France-KLM - számolt be az AFP hírügynökség. A társaságnál tanulmányok készülnek arról, hogy milyen módon vegyék fel a harcot a diszkont légitársaságokkal, az ötletek között pedig felmerült egy ilyen új egység létrehozása a Air France-KLM keretén belül - nyilatkozta az egyik névtelen forrás.
A társaság már rendelkezik egy fapados szolgáltatóval, a Transavia a bővítés után az új egység neve Air France Express lenne.
A vállalat a költségek csökkenésére számít annak nyomán, hogy pilótái egy részét Marseille-be, Nizzába és Toulouse-ba helyezné át, illetve repülőgépei is e légikikötőkbe költöznének a jelenlegi bázis Charles de Gaulle repülőtér helyett.

2010. szeptember 3., péntek

Japánba repült első útján az Air France óriásgépe



Szeptember 1-jén elindult az Air France A380 Airbus járata Párizs és Tokió között, amely az első számú desztinációja lesz Ázsiában a társaság nagy kereskedelmi járatának. A gép 13 óra 30 perckor szállt fel Roissy-CDG repülőtérről és szeptember 2-án reggel, helyi idő szerint 8 óra 10 perckor ért földet Tokió-Naritában.
Az A380 járat menetrendje Párizs és Tokió között :
- Párizs-Tokió :
AF 276, szerda, péntek, vasárnap ; 2010. október 4-tól pedig minden nap
indulás 13 óra 30 perckor a 2E terminálról, érkezés másnap 8 óra 10 perckor
- Tokió-Párizs :
AF 275, hétfő, csütörtök, szombat ; 2010. október 5-tól pedig minden nap
indulás 11 óra 50 perckor, érkezés Párizsba, a 2E terminálra, 17 óra 15 perckor
Párizs-Tokió az A380 járat harmadik desztinációja, a 2009-ben elindított Párizs-New York és a 2010. februárjában elindított Párizs-Johanesburg járatok után. Az A380 gépnek köszönhetően, az Air France ezeken a nagy forgalmú útvonalakon racionalizálni tudja a járatok menetrendjét, hiszen egymáshoz közeli időpontban tud indítani két járatot, a férőhelyek száma ugyanannyi, miközben a költségek 20 %-kal csökkennek. Az A380 fő szintje gyakorlatilag egy Boeing 777-200 gép, míg a felső szint egy Airbus 340-300 kapacitásának felel meg.
Az Air France A380 gépén 538 ülés van három osztályon, az első osztály 9 ülése a fő szinten helyezkedik el, a Business osztály 80 ülése a felső szinten, míg a Turista osztály 449 ülése megoszlik a két szint között.
Az A380 a legkörnyezetbarátabb repülő 75 gramm CO2 kibocsátásával kilométerenként egy utasra számítva, és kategóriájában a legcsendesebb is. Széles kabinjának köszönhetően az utasok élvezhetik a nagyobb kényelmet és a tágasabb teret. Az Air France innovációja, hogy az utastér megvilágítása folyamatosan változik az utazás különböző szakaszainak megfelelően, külön helyet alakítottak ki a baráti beszélgetésekhez és a lazításhoz, és a szórakozási lehetőségek is kedvezőbbek a szélesebb képernyőknek köszönhetően.
Az Air France 12 darabot rendelt az A380-ból, ebből négyet már leszállítottak.

2010. augusztus 30., hétfő

Állójegy repülőkre

A Ryanair vezérének legújabb ötlete alapján a fapados.hu légitársaság akár a padokat is kiszerelné, hogy még olcsóbbá tegye az utazást.
A BBC-nek nyilatkozva Michael O'Leary felvetette, hogy a székek felének kiszerelésével még olcsóbbá tenné a Ryanair járatait. A társaság vezérigazgatója az interjú során közölte: a korláttal ellátott állóhelyeket az egy óránál nem hosszabb távon repülő járatoknál tervezik árusítani, garantáltan egy fontért (kevesebb mint 350 forintért).forrás:napi.hu

2010. augusztus 29., vasárnap

Újabb rekord a Ryanairnél

A Ryanair augusztus 23-án bejelentette, hogy 2010. első hét hónapjában 51%-kal növelte az utasforgalmát Pozsonyban, és egyedül a júliusi hónapban 119.000 utast szállított. A Ryanair 623.000 utasa az év elsõ hét hónapjában a pozsonyi repülőtéren jól mutatja, hogy nap mint nap több osztrák, cseh és magyar utas utazik Pozsonyba és dönt a Ryanair olcsó jegyárai mellett. Pozsonyból már 21 úticél érhető el a légitársaság hálózatában.
forrás: turizmus panoráma bulletin

2010. augusztus 27., péntek

Új járat Edinburgh és Budapest között

A Magyar Turizmus Zrt. a Budapest Airporttal való szoros együttműködésének eredményeként az Egyesült Királyság egyik fapados légitársasága, a Jet2.com, 2011. április 21-tol heti három járatot közlekedtet Edinburgh és Budapest között. Az MT Zrt. új vezetése kiemelt feladatának tekinti, hogy a járatindításokat ösztönző Légi Marketing Alap (LMA) keretében szorosabbra fűzze a kapcsolatot a turisztikai ágazat szereplőivel a légi forgalom fejlesztése, valamint Magyarország turisztikai kínálatának népszerűsítése érdekében.
A Jet2.com légitársaság 2010. augusztus 26-án tett bejelentése értelmében 2011. április 21-tol Manchester mellett Edinburgh-ból is indít járatokat Budapestre. Az új járattal az utazók heti három alkalommal (kedd, csütörtök, vasárnap) érhetik el Skóciából a magyar fővárost. A Jet2.com járatnyitása turisztikai szempontból kiemelten fontos esemény, amellyel kapcsolatban Horváth Gergely, a Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgatója hangsúlyozta: „A Magyar Turizmus Zrt. egyik legjelentősebb feladatának tartja, hogy javuljon Magyarország mint turisztikai desztináció megközelíthetősége, élérhetősége. A légi forgalom fejlesztése, valamint hazánk turisztikai kínálatának népszerűsítése érdekében az MT Zrt. újraszervezi a járatindításokat ösztönző Légi Marketing Alapot (LMA), melynek keretében a Zrt. a hazai szolgáltatókkal való szorosabb együttműködésre helyezi a hangsúlyt.
A légi közlekedés szereplőivel való hatékony kapcsolat elősegítésére az MT Zrt. új szervezetében külön terület foglalkozik a légi közlekedést érintő stratégiai kérdésekkel. A szakmai összefogás első eredménye a Budapest-Edinburgh járatindítás, amely egy év alatt több mint 30.000 vendégéjszakát generálhat a magyar fővárosnak. Ezzel a járattal Skóciában egy olyan vendégkör szólítható meg, akik magas színvonalú turisztikai szolgáltatásokat vesznek igénybe, és akik számára jelentős vonzerővel bír Budapest történelmi múltja, épített öröksége, sokszínű kulturális kínálata, valamint hazánk gasztronómiai értékei.Az új járat és Magyarország mint turisztikai célpont népszerűsítése érdekében az MT Zrt. a Jet2.com légitársasággal közösen, a szolgáltatók bevonásával 2011. január 1-tol féléves intenzív kampányt folytat a kibővített LMA keretében.Nagy-Britannia Magyarország harmadik, Budapest második legfontosabb küldőpiaca. 2010 első félévében több mint 90 ezer brit vendég 218 ezer vendégéjszakát töltött el hazánk kereskedelmi szálláshelyein.

Lassult, de folyamatos a légi személyszállítás növekedése

A IATA szerdán, frissen megjelent jelentése szerint júliusban is nőtt a kereslet a repülés iránt.
A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) beszámolója 9,2%-os növekedésről számol be a légi személyszállítás terén 2009 júliusához képest. Ez kevés lassulást jelent 2010 júniusához képest, amikor előző év azonos időszakával összevetve 11,6%-kal nőtt a személyforgalom.
Európa zárja a Közel-Kelet által nyitott sort. Az öreg kontinensen mindössze 6,2% volt a növekedés, az év első hét hónapjában pedig 3,6%. Mifelénk inkább a hosszú távú járatok voltak sikeresek.
A közeli Közel-Keleten ezzel szemben csak júliusban 16,8%-kal nőtt az utasforgalom, az egész eddigi 2010-re vetítve pedig 19,4%-kal előző év azonos időszakaihoz képest.
Afrikában 10,4%-os kapacitásbővülés mellett 13%-kal nőtt az utasforgalom júliusban.
Ázsiában és a Csendes-óceán térségében 10,9%-os volt a kereslet növekedése, miközben a kapacitás 5,1%-ot ugrott. Így igen komoly töltöttséggel – 82% - üzemeltek a járatok.
Észak-Amerikában júliusban 7,9%-os, az év első hét hónapjában pedig 6,3%-os növekedés volt tapasztalható 1%-os kapacitásnövekedés mellett.
Latin-Amerika a Közel-Keletet követve 14,2%-ot javított utasforgalmi mutatóin.

2010. augusztus 26., csütörtök

Repülés helyett romantikus hajóút – miért éri meg jobban?


Aki fél a repüléstől, nem szereti a reptéri várakozást, a biztonsági ellenőrzéseket, a csomagok körüli felhajtást, vagy csak egyszerűen szeretne valami újat kipróbálni, annak érdemes visszatérnie a klasszikusabb utazási formához: a hajózáshoz. Törökország és Görögország is elérhető hajóval, ami már önmagában egy egyedülálló nyaralás lehet.
A repülés nem mindenkinek kedves. Fapados.hu Persze gyors, hatékony, de hiányzik belőle az a romantika, amelyet a régi idők utazásai nyújtottak. Ráadásul igen nehézkessé vált mostanság: télen ott volt a megveszekedett havazás, tavasszal az átláthatatlan vulkáni hamu, az egyre embertelenebb biztonsági előírások pedig nem nevezhetően igazán romantikusnak. Pedig ennek nem feltétlenül kell így lennie. Képzeljük csak el, hogy csomagjainkkal – akárhány és akármekkora bőrönddel, korlátok nélkül – beülünk a kocsiba és egy kis vezetés után meg is érkezünk. Az irány Görögország és Törökország, de a hely egy velencei (vagy akár egy horvátországi) kikötő, ahonnan aztán sehova máshova nem kell cipekednünk, annak ellenére, hogy a nyaralásunk alatt több várost és több nevezetességet írhatunk a „látottak” listájára, mint bármilyen repülő út esetén. Elég vonzó ajánlat, nem igaz?
A titokhoz persze tudni kell, hogy a Földközi-tenger hajózási útvonalak szempontjából három részre oszlik. A tenger nyugati része a francia Riviérát, a spanyol tengerpart felsőbb részeit (pl. a Costa Brávát, Barcelonát) és Szicíliát foglalja magában. A déli része Észak-Afrika partjait érinti (Gibraltárt, Marokkót, Algériát, Tunéziát, Líbiát és Egyiptomot); a keleti részhez pedig Olaszország észak-keleti része, valamint Törökország és Görögország tartozik. Magyarországról ez a legutóbbi a legkönnyebben elérhető útvonal, amely Velencéből indul, és tömve van érdekesnél érdekesebb látnivalókkal. A Görögország és a görög szigetek felé tartó hajóúton láthatjuk az Olympia romjait, amely nem csak az olimpiai játékok szent kerülete, de a görögök nemzeti szentélye is. Megnézhetjük Santorini sziget krátere köré épült kék-fehér fővárosát Firát, a buzgó éjszakai életéről híres Mykonos szigetet, Pireusznál kiszállva megtekinthetjük Athént, és végül Korfu szigetét is. De arra is van lehetőség, hogy a török Izmírig vagy az igazi kozmopolita Isztambulig felutazzunk, ahol aztán bőven akad látni való, hiszen a török főváros a világ negyedik legnagyobb városa.
A Magyarországon működő hajótársaságok közül a legjelentősebb a Royal Caribbean, amelynek a hajói jelenleg a legnagyobbak a világon, ők is – mint a legtöbb Görögországba tartó társaság – Velencéből futnak ki a Splendour of the Sea fantázia nevű hajóval, amellyel egy fent említett, 7 napos görög út már 140 000 forinttól elérhető. A Splendour ugyan nem a hajótársaság legújabb hajója, de kényelemes kabinokkal, és egy fantasztikus 18 lyukú golfpályával várja az utazókat. A Splendour ráadásul remek a gyerekek számára is, hiszen extenzív, egész hétre feladatokat kínáló gyerekprogram működik a hajón „Adventures Ocean” néven, és van a hajón csoportos és egyéni bébiszitter szolgálat is.
A Costa Cruises ugyancsak kínál utakat Görögország felé. Náluk 180 00 forintért (ez külső kabin ár) a Costa Serenán utazhatunk egészen Isztambulig. A hajó olasz tulajdonú, de a görög mitológia a jellemző dekoráció, felhőkből leereszkedő hiányosan öltözött istenekkel. A Serena a SPA-jaról híres, ami az egyik legjobb a Földközi-tengeren, érdemes mindenkinek kipróbálnia, ráadásul a szalonnak van férfiakra kialakított programja is. A Serena ennek ellenére a családosok hajója a mindenféle remek gyermek kedvezmények miatt, a Crusie critics weboldal szerint a hajó nagyon népszerű az olasz nagycsaládosok körében. Azért akkor sem kell megijednünk, ha nem rajongunk a fedélzeten rohangáló gyerekekért, felnőtteknek elkülönített területek is akadnak a hajón, bár nem mindig sikerül betartani az előírásokat, azért van esélyünk a pihenésre.
A Costának van egy másik görög útja is, amely a szigetekre visz egészen Rodoszig. Ez az út a társaság Costa Fortuna hajóján történik, és a részvételi díj már 109 000 forint/főtől elérhető. A Costa Fortunának az az érdekessége, hogy a hajót ugyanaz a Joe Farcus tervezte, amelyik a híres (vagy inkább hírhedt?) Carnival hajók neon színű, játékosan szeszélyes berendezéséért felelős. A Fortuna valamivel visszafogottabbra és elegánsabbra sikerült, noha az utazónak így is meglepetésben lesz része, mert a hajó eltér a hagyományos óceánjáróktól, mind a bútorok színében vagy szövetében.
fapados.hu
A Costa és a RC mellett az MSC Cruise hajóiról sem szabad megfeledkeznünk. Ez a társaság ugyancsak olasz, és Görögország felé az MSC Armonia elnevezésű hajó fedélzetén kínál utakat kb. 220 000 forinttól. Ez a hajó nem rég lett felújítva és szintén főleg családosoknak ajánlott, de szeptembertől a MSC Cruise is ajánl alternatívát, mégpedig nem mást, mint az MSC Magnificát, amely a társaság legújabb hajója, amely egészen Isztambulig vinné az utasokat. Erre a hajóra még nincsenek konkrét árak (ajánlatot már lehet kérni a Vistánál és a Chemol Travelnél), de megéri a várakozást, mert a hajó a kialakításában már vetekedik a Royal Caribbean legújabb óriásaival. A Magnificán a szobák többnyire teraszosak és a tengerre néznek, emellett a hajón van jó néhány sportpálya, öt étterem, kaszinók és egy 1 200 férőhelyes színház is. A három medence egyikének mozgatható teteje van, hogy rossz időjárás esetén is használni lehessen és a gyerekeknek annyi a program, hogy akár a hét minden napját más elfoglaltsággal tölthetik.
Amint láthatjuk, akad bőven választék és a kisebb társaságok, nem kevésbé izgalmas útjait itt fel sem soroltuk. A kínálat évről évre bővül, nekünk mindössze arra kell rászánni magunkat, hogy a rámpára lépjünk, csalódni biztosan nem fogunk.
Krisztina O'Brien

Megszünteti utazásszervezői tevékenységét a Magyar TUI Kft?


Nem megerősített forrásból úgy értesültünk, hogy 2010.10.31-i dátummal a Magyar TUI Kft. megszünteti utazásszervezői tevékenységét.
Információink szerint Ausztriába kerül át a központ szervezés, míg itthon egy 3-5 fős új céget hoznak létre az operatív feladatok ellátására.
Az új cég a továbbiakban a Terra Reisen katalógusának kínálatát valamint a Magic Life csökkentett árualapját értékesítik majd.
forrás:turizmusonline

2010. augusztus 25., szerda

Matematikusok olcsóbban juthatnak repülőjegyhez!

A legolcsóbb repülőjegy foglalása most már kiszámítható egy egyszerű képlettel!

Így juthatunk a legolcsóbb repülőjegyhez:
∏A = gUG + min(k-g, (1-g)(1-r))
– ebbe az egyenletbe kell beírni a megfelelő változókat és megtudjuk, mikor foglaljunk, hogy a legolcsóbb repülőjeggyel utazhassunk.

A foglalás időpontja örök dilemma. Ha túl későn foglalunk, az árak már az égben vannak,illetve hogy a járat már tele van. Ha pedig túl korán tesszük ugyanezt, fennáll az útitervünk megváltozásának veszélye, mely miatt alaposan ráfizethetünk a módosításokra. Kutatások szerint legjobb áron nyolc héttel az út előtt juthatunk hozzá repülőjegyünkhöz.

Az optimális foglalási időt Makoto Watanabe, közgazdász számította ki. Hivatalosan meg nem jelent felfedezése azt is elárulja, hogy olcsóbb délután foglalni, mint reggel, mivel az üzleti utazók nappal, munka közben intézik repülőjegyüket a cég számlájára. Ugyanakkor a szabadidős utazók inkább otthonról, délután foglalnak.

A nyolchetes foglalás az Economic Journal egy utóbbi cikkén alapul, melyben Watanabe és munkatársa, Marc Möller a ∏A = gUG + min(k - g, (1 - g)(1 - r)) elrettentőnek tűnő egyenletet tették közzé. Az egyenletben a ∏ egyenlő azzal a nyereséggel, melyre az utas az elővétel révén tehet szert.
forrás:turizmusonline
Amennyiben nem sikerülne ezt a képletet alkalmaznia, akkor hívjon, keressen meg minket, majd mi megoldjuk Önnek a legjobb repülőjegy problémát!
Fapados.hu

Leminősítés

A Ferihegy az unió hatóságai által a hónap (augusztus) elején történt leminősítése nem marad válaszintézkedések nélkül az uniós repülőterek részéről.
Jóllehet, a jelenlegi uniós gyakorlat alapján minden tagállam saját hatáskörben dönt arról, milyen intézkedéseket alkalmaz a Budapestről érkező járatok utasainak ellenőrzése során. A csehek Prága Ruzyne repterén úgy döntöttek, hogy óvatosabban kezelik a Toldi Miklós országából érkező átszálló utasokat.
A CSA, cseh légitársaság tájékoztatása szerint a Ruzyne-i repülőtéri hatóság unión kívüli járatként kezeli a Budapestről érkező járatokat. Ez vonatkozik mind a Malévre, mind a CSA-ra. Az átszálló utasok beszállókártyája kap egy zöld stemplit. A beszállókártyát Prágában a kiszállásnál is ellenőrizhetik. A beszállókártyák alapján két busszal viszik a géptől az utasokat a terminál épülethez. Csomagjaikkal együtt újra ellenőrzik az átszálló utasokat. A szankciók érintik a vámmentes üzletben történő vásárlást is. Minden vásárlás a budapesti „duty free” üzletekben EU-n kívüli vásárlásnak minősül és nem engedélyezett átszálló járatokon.
Vigasz, hogy a point-to-point Prágáig közlekedő utasok normál beszállókártyát kapnak.
Mint ismeretes a Budapest Airportot a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) július utolsó előtti hétvégéjén értesítette, hogy elvérzett az EU június eleji repülésbiztonsági vizsgálatán. Ettől fogva a legnagyobb magyar nemzetközi repülőtérről érkező átszálló utasok uinón kívüli utasként kezelendők. Ez alapján, repülőterek saját hatáskörébe utalva ugyan, de ismételt biztonsági ellenőrzéseken kell az utasoknak keresztül mennie. Az intézkedések a Ferihegy forgalmának 10 százalékát érintik. Az ügy nyilvánosságra kerülésekor Márton Attila, légügyekért felelős miniszteri biztos elmondta: a biztonságos minősítés visszaszerzése 6-12 hetet vehet igénybe.
forrás: turizmusonline

2010. augusztus 4., szerda

Több pénzt kell költenie a megvárakoztatott utasokra a Wizz Airnek


Elmarasztalta a Wizz Air diszkont légitársaságot a Monori Városi Bíróság a Pest Megyei Főügyészség által indított közérdekű kereset alapján. A bíróság a jelenlegi gyakorlatnál nagyobb összegű étkezési utalványok biztosítását írja elő a Wizz Airnek és a többi, Magyarországról járatokat indító légitársaságnak is. A döntés a Wizz Air szerint igazságtalan és a fapados modell lényege vész el így.
Elmarasztaló ítéletet hozott a Monori Városi Bíróság a Wizz Air diszkont légitársasággal szemben 2010. március 22-én. Az ítélet szerint - amely áprilisban emelkedett jogerőre, de a többi jogorvoslati hartáridő miatt csak most lett nyilvános - a légitársaságnak duplájára kell növelnie a járatok késésekor az utasoknak nyújtott étkezési utalványok összegét. A légi utasok járattörlésre és késésre vonatkozó jogait 2005 óta a 261/2004/EK számú rendelet szabályozza, ennek betartása problémás. A hatóságokhoz és a civil fogyasztóvédelmi szervezetekhez érkezett panaszok még mindig azt mutatják, hogy a járatok késése, törlése esetén az utasok nem kapnak megfelelő ellátást a repülőtéren ragadva, illetve a légitársaságok által felajánlott anyagi segítség nem minden esetben elegendő akár egy ásványvíz és egy szendvics egyidejű megvásárlására - derül ki a Fogyasztóvédők Magyarországi Egyesületének közleményéből.
A gyakorlati tapasztalatokból és a beérkezett panaszokból kiindulva döntött úgy a Pest Megyei Főügyészség, hogy él a fogyasztóvédelmi törvényben meghatározott jogosultságával és közérdekű keresetet indít a Wizz Air Hungary Kft.-vel szemben jogszabálysértő gyakorlata miatt. Mivel a késések 2009-ben több, mint 105 járatot és közel 10 ezer repülőtéren rekedt utast érintettek a Ferihegyi repülőtéren, a főügyészség szerint a fogyasztók széles körét károsította a jogszabálysértő gyakorlat.
Az uniós rendelet ugyan tételesen nem mondja ki, hogy pontosan mit is kell biztosítani az utasnak, azért a főbb irányvonalakat felvázolja. A legfontosabb minden esetben az utasok megfelelő tájékoztatása, a kommunikáció biztosítása (ingyenes telefonhívások, e-mail, fax küldési lehetőség). Ezen túl a késés időtartamára a várakozási idővel ésszerű arányban étkezést és frissítőket kell biztosítani, szükség esetén szálláshelyet.
Semmire sem elég a 4 euró
A Wizz Air kifogásolt gyakorlatát a légitársaság Földi Kiszolgálási Kézikönyvének 8.5.2. pontjában rögzítették. Eszerint a két órát meghaladó késések esetén az utasok időarányosan 4, 8, 12 euró stb. összegű étkezési utalványokra jogosultak. Az ügyészség szerint ezek az összegek a budapesti repülőtér árai mellett nem biztosítják az "ésszerű arányt". A másodsorban kifogásolt gyakorlat az utasok nem megfelelő tájékoztatása volt. A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóságnál több eljárás is folyamatban volt a per előtt, ahol azt kifogásolták, hogy a repülőtéri tájékoztatás nem magyar nyelven történik.
A beadványban a főügyészség többek között kérte, hogy a bíróság állapítsa meg a jogsértő magatartást, illetve tiltsa el annak folytatásától a légitársaságot. Mivel a korábbi tapasztalatok szerint az utasok tájékoztatása sem volt teljes körű, a főügyészség azt is kérte, hogy a késések, járattörlések esetére meghatározott ellátásról szóló tájékoztatást az utasok számára magyar nyelven tegye elérhetővé a budapesti repülőtéren.
A bíróság megalapozottnak ítélte a keresetet és a Wizz Air gyakorlatát jogszabálysértőnek találta, amely nem felel meg az uniós előírásoknak. A légitársaság ugyanis nemcsak kiegészítő szolgáltatásra kötelezett, hanem az utas teljes ellátására, hogy így is csökkentse az utasoknak okozott kellemetlenséget. A bíróság álláspontja szerint a Wizz Airnél jelenleg alkalmazott értékek túlságosan alacsonyak, azok abban a formában nem fedezik egy átlagos utas szükségleteit. A bíróság ezért úgy találta, hogy az ellenőrizhetőség szempontjából tételesen meghatározza, a különböző távolságokra mekkora mértékű legyen az ésszerű, arányos étkezés biztosítása.

A Wizz Air Kft.-nek a következőket kell biztosítania járatkésés esetén (1500 km alatti és feletti távolság esetén):
2-3 órás késés esetén
8 euró
5-8 órás késés esetén
13 euró
8-11 órás késés esetén
18 euró
11-14 órás késés esetén
23 euró
14-17 órás késés esetén
28 euró
17-20 órás késés esetén
33 euró
20-23 órás késés esetén
38 euró

A bíróság arra is kötelezte a Wizz Airt, hogy a budapesti reptéren magyar nyelven is tegye közzé az utasoknak szánt tájékoztatást.
Nemcsak a Wizz Airre vonatkozik
Az ítéletben foglaltak ugyanakkor nemcsak a Wizz Airre vonatkoznak. A döntés minden légitársaságra kiterjedő hatályú, azaz minden olyan légi fuvarozóra vonatkozik, amely Magyarország területéről járatokat indít. A Magyarországról induló utasok így járatkésés esetén nemcsak a Ferihegyi repülőtéren tarthatnak igényt a felsorolt összegekre és magyar nyelvű tájékoztatókra, hanem minden olyan Magyarországon található repülőtéren, amely charter-, vagy menetrendszerinti járatokat indít.
A külföldi repülőtereken előforfduló késések esetén ezek a fix tételek nem alkalmazhatóak. Azokban az esetekben az "ésszerű ellátás költségei" igazodnak az adott állam és repülőtér áraihoz.
A Wizz Air szerint igazságtalan a döntés
Kázmér Natasa, a Wizz Air kommunikációs igazgatója az [origo] elmondta, hogy a légitársaság már április óta eleget tett a döntésnek, de szomorúnak tartja, hogy egy újabb igazságtalan döntés született. Az igazgató furcsállja, hogy senkit nem háborít fel, amikor egy késés esetén az összes repülőtéri étterem/bolt/kávézó, kihasználva a helyzetet, jelentős bevétel növekedésre tesz szert, hiszen az ő áraikat semmilyen körülmények között nem korlátozzák. "A késések 95 százalékát külső tényezők okozzák, így nem gondolom, hogy jogosan elvárható a légitársaságtól, hogy ilyen esetben az adott reptéri kiszolgálóegység éppen aktuális árpolitikája miatt szenvedjen addicionális költségeket. Kétségkívül annak az említett 10 ezer utasnak ez rendkívül kellemetlen élmény, azonban, ez mindösszesen 1 százaléka a Wizz Air teljes magyarországi utasforgalmának. Egyébként a tavalyi évben a Wizz Air járatainak csupán 3 százaléka késett két óránál többet" - mondta az [origo]-nak Kázmér Natasa.
Minden légitársaság elemi érdeke, hogy menetrendszerűen üzemeljen, de a késések az iparág jellegéből adódóan előfordulnak. Ilyenkor természetesen a Wizz Air és más légitársaság is mindent elkövet annak érdekében, hogy a késést és annak utasokra gyakorolt hatását minimalizálja. Azonban be kell látni, hogy a low cost-modell azért ilyen sikeres, mert alacsony árakat ajánl az utasoknak. Alacsony árakat pedig nagyon szigorú költségkontrol és magas hatékonyság mellett lehet ajánlani. Ez biztosítja, hogy függetlenül a gazdasági helyzettől a Wizz Air éves szinten 20-25 százalékot tud növekedni. Ennek az ellenoldala viszont az, hogy késés esetén nem áll módunkban teljes körű ellátást biztosítani, hiszen ennek költségét be kellene építeni a jegyárba, ami viszont drágítaná a jegyet és az egész modell elveszítené értelmét - mondta az igazgató. A bírósági döntés nyomán az utasok ellátásának költségei a légitársaság becslései szerint a duplájára nőnek majd.
A Wizz Air Közép-kelet Európa vezető légitársasága, budapesti bázisán keddtől már négy repülőgépet üzemeltet, tavalyi utasforgalma 1 millió fölött volt.
forrás:Origo

2010. július 30., péntek

Fapadosok versenye: a Germanwings győzött!

A "Mobil in Deutschland e.V." elnevezésű közlekedési szervezet által készített felmérésben a Germanwings első helyezést ért el. A szervezet hét nagy diszkont légitársaságot, valamint a Lufthansát értékelte meghatározott kritériumok alapján. Fapados.hu
A héten közzétett adatok szerint a Germanwings magasan túlszárnyalta vetélytársait: az Air Berlint, Condort, Easyjetet, Pegasust, Tuifly-t, a Ryanairt, de még a Lufthansat is. A német diszkont légitársaság kiemelten jó eredményeket ért el az alábbi kategóriákban: ár, ülőhelyek közötti távolság, pontosság, törzsutas program és a foglalási rendszer. A győztes Germanwings összesen 55 pontot, a második helyezett 50, a bronzérmes légitársaság pedig 43 pontot szerzett.
A légitársaságokat 14 kategóriában pontozták. Az értékelés során döntő szempont volt a jegyfoglalás valós végső összege (az adó, illeték, és a poggyászt is beleértve) valamint, hogy a gyermekek kapnak-e árengedményt. Ezek mellett vizsgálták a hetenet induló járatok számát, az épp aktuális akciókat, a járattörlés, illetve módosítás költségeit, a túlsúly díját, hogy lehet-e ülőhelyet foglalni, a flotta életkorát, a járatok pontosságát és a törzsutas programot, de azt is, hogy egy jegy megvásárlásához hányszor kell klikkelni. A tesztfoglalás árát értékelő kategóriában maximum 16, a többi kategóriában maximálisan 4 pontot érhettek el a légitársaságok.
Az Easyjet és a Ryanair meglepően olcsó jegyeket kínálnak Európán belül, azonban a teszt készítői szerint ügyelni kell a rejtett költségekre: úgy mint a kártyás vásárlásért felszámított díjakra, a jegyek kinyomtatásárét felszámított tételre, vagy a különösen drága, fedélzeten kapható árukra. Mindkét légitársaságot elsősorban kézipoggyásszal, rövid utakra célszerű választani, ekkor ugyanis különösen kedvező jegyárakat tudnak nyújtani. A többi társaság valamivel drágább jegyárakkal operál, azonban 20 kg-ig ingyenes poggyászfeladást biztosítanak.
"Érdemes a mellékköltségeket is összehasonlítani, hiszen sokszor az igen kedvezőnek tűnő meghirdetett ár nem tükrözi a valóságot. Mélyebb áttekinthetőségre lenne szükség, ahogyan az Európai Unió egyik rendelete is előírja. A felmérés nyertese, a Germanwings bebizonyította, hogy egy légitársaság képes átlátható módon is működni" - nyilatkozták a felmérés szervezői.
A versenyben második helyen az Air Berlin, harmadikon a Tuifly végzett, az utoló helyre a Ryanair került.

2010. július 27., kedd

Lejárt a hajtogatós térképek kora?

Önnek van GPS-e?

Neki van, és használja, de nem tudom, hogy megéri-e?
Ha manapság szabadságra megyünk, a jó öreg hajtogatós térképet egyre kevésbé visszük magunkkal,annál inkább elterjedt a navigációs készülékek és az internetes útvonaltervezők használata.Amint azt a legújabb német piackutatás eredménye is igazolta, az utazóknak már csak egyharmada használ klasszikus térképet és negyedük útikönyvet, ezzel szemben az utazók fele (48 %)már navigációs rendszerben, 41 %-uk pedig online útvonaltervezőben bízik.
A mobiltelefonokon található programokat a megkérdezetteknek már 5 %-a használja rendszeresen, a 30 év alattiak között pedig már minden nyolcadik fiatal.
A hagyományos térképekkel szemben a modern eszközöknek az az előnye,hogy a legaktuálisabb állapotot mutatják és sok esetben a dugókat és lezárt útvonalakat is ki tudják kerülni.
Mi a véleménye erről? Ön mivel tervez, navigál? Katt ide a válaszért!

A brit felsőház előtt a vulkáni hamu

A brit felsőház uniós albizottsága hétfőn vizsgálja az áprilisi vulkáni hamufelhő okozta válságot.
A brit Lordok Háza hétfőn kérdezi ki a brit kormányt az európai légtér hamufelhő miatti lezárása felől illetve, hogy a kompenzációra vonatkozó uniós szabályozás nem ró-e túlzott terhet a légitársaságokra.
Az O’Cathain bárónő által elnökölt vita során megvitatják, hogy a légtérzárlat nem volt-e eltúlzott, valamint hogy az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség megállapítson-e egy egységes biztonsági szintet a vulkáni hamu koncentrációjára vonatkozóan.
Légitársaságok, mint a British Airways, Virgin Atlantic illetve Ryanair meglehetősen kritikusak voltak a nekik több millió fontba kerülő légtérzárlattal kapcsolatban.
A bizottság megvizsgálja továbbá, hogy az utasok kárpótlását előíró uniós szabályok nem túlzóak-e a légiközlekedés teljes leállása esetáben. Szintén górcső alá veszik, az áprilishoz hasonló forgatókönyv esetén milyen egységes szállítási hálózat pótolhatja a kieső légi forgalmat.
forrás:Turizmus Online

2010. július 21., szerda

Sztrájk


A francia légi irányítók tervezett sztrájkja miatt szerdán újabb járatokat kell törölni.Párizsba utazók folyamatosan figyeljék a repülőtér és a légitársaságok honlapját.
Az Air France-Malév közös déli járatát, amelyik a párizsi Charles de Gaulle repülőtérre érkezik, illetve onnan indul, már törölték. Ugyancsak törölték a menetrendből az easyJet légitársaság reggel érkező és induló párizsi járatát is, amelyik Orlyra közlekedik.

2010. július 20., kedd

Poggyász panaszok

Ha a poggyász megsérül, lemarad, később jön, elvész vagy megsemmisül,
az utasnak mihamarabb írásban kell panaszával a légi társasághoz fordulnia.
Amennyiben feladott poggyászban keletkezett kár, az utasnak 7 napon belül kell írásban benyújtania panaszát, a poggyász késése esetén 21 napon belül, mindkét esetben attól a naptól számítva, amikor a poggyászt az utas rendelkezésére bocsátották.
Ezt teszik vele????

Ezért is fontos, hogy kössünk porgyászbiztosítást, ami Utasbiztosítás is.
Akik nem fizetnek biztosítást, mert az kidobott pénz, azok rosszul, nagyon rosszul is járhatnak. Mi az utazók, az utasbiztosítással kapcsolatban leginkább a poggyászbiztosítást tartjuk lényegesnek.
A bekövetkezett károkat elemezve viszont az látszik, hogy az orvosi költségek megtérítése sokkal nagyobb jelentőséggel bír, hiszen amíg egy poggyászkár legrosszabb esetben is csak pár százezer forint veszteséget jelent, egy komolyabb kórházi kezelés, műtét akár a tízmilliós nagyságrendet is elérheti.
Mindezzel együtt biztosításkötés előtt érdemes tájékozódni a poggyászbiztosítás részleteiről is. Nyilván az egyik legfontosabb szempont, hogy a biztosító milyen limitig hajlandó megtéríteni a károkat, és ezen belül maximum milyen értékű tárgyakra. Lényeges továbbá, hogy a nyaralás ma már elengedhetetlen kellékei,
a fényképezőgép és/vagy videokamera biztosítható-e. Speciális utazások esetében
(pl. síelés, búvárkodás, kerékpártúra) pedig az lehet szempont a választáskor,
hogy a biztosító a sporteszközeinkre egyáltalán vállal-e kockázatot, és ha igen,
milyen mértékben és feltételekkel.
Vannak olyan biztosítók (pl.: Európa Biztosító Rt.), hogy amennyiben a Biztosított a légi, illetve hajózási társasággal vagy ezek képviseletével külföldre történő kiutazása (oda út) során útipoggyászát a menetrend szerinti érkezési időponthoz képest késve kapja kézhez, a Biztosító EMAVIP EMA+ EMA
6-12 óra időtartam közötti késés esetén összesen (Ft) 12.500 12.500 12.500
12-24 óra időtartam közötti késés esetén összesen (Ft) 25.000 25.000 25.000
24-48 óra időtartam közötti késés esetén összesen (Ft) 75.000 75.000 25.000
48 óra időtartamot meghaladó késés esetén összesen (Ft) 100.000 75.000 25.000
összeghatárig megtéríti a Biztosítottnak ezen időtartam alatt elengedhetetlenül szükséges és indokolt tisztálkodószerek, higiéniás eszközök beszerzésének költségeit eredeti számla alapján, ha részére a fuvarozó kártérítést nem nyújtott.
Amennyiben a poggyász végleg nem kerül elő, a poggyászkésedelemre kifizetett kártérítés a poggyászbiztosítási összeget terheli.
A poggyász késedelmét a Biztosított a fuvarozó felé történő bejelentéssel egyidejűleg köteles a Biztosítónak jelezni.
A késés időtartamáról a légi, illetve hajózási társaságtól, vagy azok képviseletétől írásbeli igazolás szükséges.

2010. július 15., csütörtök

Poggyász, kézipoggyász

Mi a különbség, mire számíthatunk? A gyógyszert hova tegyük?
A légitársaság max. 20 kg regisztrált poggyászt engedélyez utasonként és egy legfeljebb 5 kg-os kézipoggyászt,
melynek maximálisan 55x20x40cm-es méretekkel kell rendelkeznie. Biztonsági okokból az utasok kézipoggyásza csak a székük alatt
vagy a székük feletti poggyásztartó rekeszekben lehet elhelyezve. Amennyiben az Ön poggyászának súlya meghaladja
az engedélyezett értéket, a túlsúlyért fizetnie kell a repülőtéren, a regisztráció során.
Pár éve új szabályzat lépett érvénybe a kézipoggyász tartalmát illetően, mely minden Európai Unió
területén repülő utasra vonatkozik. Az utasok csak kis mennyiségű folyadékot, gélt és aeroszolt
(maximum 100 ml-es tartályban) szállíthatnak táskájukban. Ezen termékek csomagolása is eleget kell tegyen a speciális követelményeknek.
Ez minden Európai Unió területén felszálló utasra vonatkozik. A csomagtéri poggyászra vonatkozó szabályok változatlanok maradnak.
Az új szabályzat folyadékokra – pl. ivóvízre és üdítőitalokra – érvényes, ugyanakkor gélekre, kenőcsökre
tonikokra és aeroszolokra is kiterjed. Ide tartozik a fogkrém, a borotválkozó krém, a hajgél, az ajakápoló és az arckrém
A következő szabályok érvényesek a kézipoggyászban szállított folyadékokra:

1. Folyadékot csupán 100 ml-es vagy ennél kisebb tartályban szállíthat;
2. Szállíthat egynél több tégelyt (üvegcsét) abban az esetben, ha ezek beleférnek egy átlátszó műanyagzacskóba;
3. A műanyagzacskó űrtartalma nem haladhatja meg az 1 litert;
4. Minden utas csupán egy ilyen műanyagzacskót szállíthat;
5. Az átlátszó műanyagzacskó újrazárható kell legyen (bármilyen zacskó, mely kinyitás után könnyen újrazárható
- ez lehet villámzárral ellátott, zsineges, madzaggal lezárt vagy akár egy csomóra kötött zacskó, feltéve, hogy bárki által könnyen kinyitható);
Két kivétel van érvényben:
* a repülés ideje alatt igényelt csecsemő-tápszer;
* a repülés ideje alatt igényelt gyógyszer.

Továbbra is engedélyezett az adómentes termékek vásárlása útlevél-ellenőrzés után az európai reptereken
és az európai légitársaságok repülőin. Azokat a folyadékokat és géleket, amelyeket a reptéren vagy a repülőn vásárolt,
szükség esetén becsomagolják és lepecsételik a boltban vagy a fedélzeten. Ezen pecsét 24 óráig érvényes.
A tárgyak külön-külön történő felmutatása.

Biztonsági ellenőrzéskor a folyadékokat külön kell bemutatni. Az átlátszó műanyagzacskó lezárt és könnyen újrazárható kell legyen
Biztonsági ellenőrzéskor szükséges külön-külön felmutatni a kabátot, felöltőt és a nagyobb elektromos felszereléseket – pld.
laptopot – is.