Oldalak

2012. április 27., péntek

Napokon belül megkaphatják a Malév dolgozói márciusi bérüket

A munkaügyi központ csütörtökön átutalta a felszámolás alatt lévő Malévnál a márciusi bérek kifizetéséhez szükséges támogatást a felszámolónak - áll Budapest Főváros Kormányhivatala Munkaügyi Központ MTI-nek eljuttatott válaszában.

A munkavállalókkal szembeni bértartozások rendezéséhez a munkaügyi központ a Bérgarancia Alapból, a felszámoló támogatási kérelme alapján állapíthat meg támogatást. Az eljárást lassította a központ szerint, hogy a felszámoló első, 2012.április 13-i beadványa hiányos volt. A hiánytalan kérelmet április 24-én nyújtotta be a Hitelintézeti Felszámoló Nonprofit Kft. A támogatói döntés még aznap megszületett - áll a közleményben.

Hozzáteszik, hogy a munkaügyi központ kiemelt figyelemmel kíséri a Malév megszűnése miatt hátrányos helyzetbe került, elbocsátott munkavállalók ügyeit. Kihelyezett szolgáltatásokkal, információs napokkal, állásbörzékkel segíti a leépített munkavállalók mielőbbi elhelyezkedését.

A Malévnál az MTI megkeresésére azt közölték: ahogy a cég számlájára érkezik a pénz, azonnal utalják a béreket.

Az előző napokban két szakszervezet, a pilótákat tömörítő Hunalpa és a Gazdasági Szakemberek Szakszervezete (GSZSZ) is tiltakozott a bérfizetés csúszása miatt.
 
Forrás: turizmusonline.hu

2012. április 26., csütörtök

Cukiság a köbön

Június 1-jétől új zacskóba bújtatják a KLM által üzemeltetett európai járatok fedélzetén osztott szendvicseket, a zacsik mintáját holland formatervező diákok tervezték meg.

Az új csomagolást a hollandiai Breda-iAvans/StJoostSchools of Art & Design hallgatói tervezték.
A KLM az év elején hirdette meg a „Művészi Finomság” versenyt, amelyben a hallgatókat arra kérték, hogy olyan designt alkossanak, ami egyszerre tükrözi a kulináris élvezetet, a meglepetést, a spiritualitást, az energiát, továbbá hűen tükrözi a KLM által megtestesített holland jelleget.
 
A légitársaság Facebook rajongóival közösen értékelte a bejövő pályázatokat. A verseny első három helyezettje hamarosan beszállhat a KLM fedélzetére, ahol saját alkotásaival találkozhat.
A KLM fedélzeti termékei a „Finomság” nevet viselik. Ezt a nevet nyomtatják rá az összes KLM-es fedélzeti termékre, úgymint, az ellátmányok, szendvicsek, harapnivalók csomagolására, csakúgy, mint a forró törülközőkre. A „Művészi Finomság” csomagolóanyagokat a KLM és a KLM Cityhopper 100 és 170 perc közötti idő alatt repülő európai járatok fedélzetén alkalmazzák, a 100 percnél rövidebb járatok fedélzetén pedig reggel 9-ig lehet találkozni velük.
 



Forrás: turizmusonline.hu

A negyedik feleség ingyen repül

Minden olyan férfi utasnak, aki négy feleséggel utazik, egy jegy árát elengedi egy dél-afrikai légitársaság. 

A légiközlekedés történetében egyedülálló akciót hirdetett a johannesburgi székhelyű Kulula légitársaság: ha a család együtt utazik és a családban történetesen négy feleség van, a negyedik asszony repjegyének árát elengedik a Johannesburg-Cape Town útvonalon április 23 és 30 között. Az ajánlat nem csak a VIP utasoknak szól, bárki számára nyitott, annyit kell tenni, hogy felszállás előtt a meglévő repjegyeket, a házzasságot bizonyító okmányokat és a személyi igazolványokat meg kell mutatni a Kulula pultnál és a légitársaság visszafizeti a negyedik asszony jegyének árát.

Az akció ötletét valószínűleg az adta, hogy Jacob Zuma, Dél-Afrika elnöke a múlt hétvégén házasodott össze negyedik feleségével.

Forrás: turizmusonline.hu

2012. április 24., kedd

Élet a Malév után, ahogy a KSH látja

A Központi Statisztikai Hivatal most közzétett összefoglalója szerint nemzeti légitársaságunk kiesésével a Liszt Ferenc repülőtéren 2012. februárjában nem állt meg az élet. Noha jelentősen csökkent a járatok száma, az utaslétszám kevésbé mérséklődött. A két hagyományosan legnagyobb, németországi és egyesült királyságbeli forgalom a Malév kiesése ellenére lényegében stagnált.

Jelentősen nőtt a bécsi repülőtérre utazók száma, ami arra utal, hogy a jó átszállási lehetőségekkel rendelkező Bécs veszi, vagy veheti át a budapesti repülőtér szerepét. Az összes rendelkezésre álló férőhely száma csökkent, ezen belül a fapados légitársaságoké nőtt, a többieknél szűkült a kapacitás a Malév kiesése miatt. A kevésbé jövedelmező útvonalak, jellemzően a délkelet-európai és a közel-keleti országok repülőtereivel a Malév csődje után februárban megszűnt a közvetlen kapcsolat Budapesttel. Ezek közül néhány időközben ismét elérhetővé vált, a kisebb balkáni országok és néhány közel-keleti ország ugyanakkor a jelek szerint tartósabban kiestek a Budapestről közvetlenül elérhető úti célok közül.


Forrás: turizmus.com

2012. április 23., hétfő

Virágokkal köszönti az easyJet a tavaszt

Új marketingeszközt vetett be Magyarországon az easyJet, a légitársaság a cég logóját formázó virágokkal köszöntötte a tavaszt az Erzsébet térnél, az Akvárium Klubnál. A fehér és narancssárga korallvirágokat a járókelők szabadon hazavihették. A cserepeket borító celofánon szintén ott volt az easyJet logo. Eddig sehol nem használta a „flowerbranding” marketingeszközt a légitársaság, hazánk az első ország, ahol virágokat használ reklámozásra.

2012. április 20., péntek

Olcsóbb kollektív szerződéssel spórolna az Austrian

Egy regionális leányvállalata kollektív szerződését alkalmazná a jövőben az Austrian Airlines, hogy csökkentse a személyzeti kiadásokat - döntött csütörtökön a Lufthansa veszteséges osztrák leányvállalatának felügyelőtanácsa.

Az Astrian formailag a Tyrolean Airlineshoz helyezné át légi közlekedését, hogy a munkáltatói szempontból akár 25 százalékkal kedvezőbb kollektív szerződés léphessen életbe a légi személyzet foglalkoztatására.

A légitársaság a korábbi közlések szerint a kiadások évi 45 millió eurós csökkenését várja a - július elején hatályossá váló - átalakítástól, ami egy 220 millió eurós szanálási program része. A társaság üzemi szintű vesztesége tavaly 62 millió euró volt.

Az ügyfelek számára nem változik semmi - hangsúlyozta Jaan Albrecht vezérigazgató. Az Austrian továbbra is Austrian marad, a társaság 77 repülőgépből álló flottája továbbra is 130 célállomásra repül - fogalmaztak a társaság közleményében.

Mint írták, a pilóták és utaskísérők fizetése és munkakörülményei szintén nem változnak, a megtakarítást a szolgálati idő után járó fizetésemelés rendszerének átalakításától várja az Austrian.

A szakszervezet előzőleg elutasította az Austrian saját kollektív szerződésének átalakítását és nem egyezett bele a Tyrolean munkajogi kereteinek átvételébe sem.

Az üzemi tanács szerint tömegesen hagyhatják el pilóták az Austriant, a 600 pilótának akár a fele is távozhat. A vállalat nem tart az érdekképviseleti szervezet által kilátásba helyezett felmondásoktól. Stefan Lauer, a felügyelőtanács elnöke március közepén azt mondta: nem aggódik a pilóták állítólagos tömeges távozása miatt, mert már tettek lépéseket arra, hogy pótolják őket, ha szükségessé válik.

Az AUA évek óta veszteséggel működik, és a vártnál lényegesen lassabban javult a helyzet azóta is, hogy a Lufthansa 2009-ben átvette az osztrák légitársaságot.
 
Forrás: turizmus.com

2012. április 19., csütörtök

Palermo és Catania 42.300 Ft!

Tavaszköszöntő akció Szicíliába
Palermo és Catania 42.300 Ft
Foglalás: 2012.04.30-ig
Utazás: 2012.04.19. - 2012.05.30. között
A jegyár oda-vissza útra szól, tartalmazza az adókat, illetékeket. Az akció szabad helyek függvényében érvényes. Árfolyamváltozás esetén fenntartjuk a jogot az árak arányos megváltoztatására.


2012. április 17., kedd

Bécs és Prága tarol a Malév-csőd miatt

Két és fél hónappal a Malév-csődje után a magyar utasok még mindig egy sor átszállási lehetőségtől és közvetlen úticéltól esnek el. Ez idő alatt Bécsben és Prágában újabb bevételekhez jut az ottani repülőtér részben azért, mert bizonyos piacokon Magyarországon még mindig nem módosították a korábbi légügyi egyezményeket. Miközben idehaza még mindig csak a tervezett tender előkészítése zajlik, a potenciális légitársaságok és a Budapest Airport utasok tízezreit veszíti el a késlekedés miatt minden egyes hónapban – szögezi le a Budapest Airport közleménye.

Bécsből hét és félszer több járat indul Törökországba, mint Budapestről, még nagyobb a lemaradása a magyar fővárosnak Prágával szemben az Oroszországba irányuló légiforgalom területén. Budapestről hetente 14 járat indul Moszkvába, míg Prágából nem kevesebb, mint kilencven repülő jár Oroszországba. Mind az osztrák, mind a cseh kormány jelentős piaci előnyökhöz juttatta a gazdaságát, miután liberalizálta a légiközlekedést ezekkel a nem-EU államokkal.

A Malév csődje nyomán a közvetlen budapesti légiforgalom (két város közötti – point-to-point) mintegy 80 %-át sikerült visszaállítani, de van egy sor olyan célállomás, ahonnan a Budapest Airport önmaga, az érvényes kétoldalú légügyi egyezmények módosítása nélkül, nem tud új járatokat, új légitársaságokat beindítani. Mindennek rendkívül hátrányos hatása van a magyar gazdaságra, hiszen a lehetségesnél jóval kevesebb turista jut el így Magyarországra, miközben jelentős piaci igény mutatkozik. Számítások szerint hetente négy magyar munkahely szűnik meg a késlekedés miatt, amióta a Malév csődbe ment és nem jelöltek ki a helyére új légitársaságot.

Az Európai Unión belül a piaci liberalizáció hatására manapság bármely EU-állam légitársasága indíthat járatokat az EU bármely két városa között, ha van elég szabad résidő és repülőtéri fogadókapacitás (ún. slot). Ezt nevezik egyszerűen Nyitott Égbolt (Open Sky) légügyi politikának. Egyes Európai Unión kívüli piacokon kétoldalú légügyi egyezmények szabályozzák, hogy melyik légitársaság hány járatot üzemeltethet stb. Budapest esetében olyan fontos küldő piacokra, mint pl. Oroszország, Ukrajna, Izrael vagy Törökország csakis ilyen légügyi egyezmények alapján lehet repülni. Amíg létezett a Malév, ezeken az útvonalakon két szolgáltató közül lehetett választani, mostanra viszont a piacon csak az Aeroflot, az Aerosvit, az El Al és a Turkish Airlines maradt talpon.

A Budapest Airport és néhány érdekelt légitársaság hónapok óta sürgeti a légügyi egyezmények módosítását, de a mai napig nem történt előrelépés az ügyben. Ezek a desztinációk, amelyeken most csak egyetlen légitársaság maradt, nagyon komoly hatással vannak a Budapest Airport forgalmára. Kam Jandu, a Budapest Airport légiközlekedési igazgatója kijelentette: „Ezek a járatok kiemelten fontos üzleti utazók és turisták tízezreit szállítják Magyarországra minden évben. Elképesztő, hogy nagyságrendekkel több utas érkezik ezekről a célállomásokról a Magyaroszágnál kisebb lélekszámú Ausztriába vagy Csehországba, mint Budapestre. Ráadásul a versenytárs hiánya ezeket az útvonalakon rövid idő alatt jegyáremeléshez vezethet, nem is beszélve arról, hogy az utasoknak sokkal szűkebb lesz a választási lehetőségük. Nagyon nagy kihasználatlan potenciál rejlik ezekben a desztinációkban. Úgy gondolom, hogy nem szabad tovább halogatni a döntést, hiszen a késlekedés már most is súlyos hatással van a magyar légiközlekedésre, miközben a szomszédaink tarolnak a piacon.”

A heti járatszámok:

célország: Törökország      Oroszország       Izrael         Ukrajna

Budapest       10                       14                         7               11

Bécs              76                       80                        24              55

Prága             14                       90                        18              35

Az újabb járatok beindítása jótékony hatással lehetne a munkaerőpiacra is, különösen a magyar idegenforgalomban és a szállodaiparban, amely már így is alaposan megsínylette a Malév csődje miatt előállt helyzetet – hangsúlyozza a repülőtér-üzemeltető.
 
Forrás: turizmus.com

2012. április 16., hétfő

Új légi járatok a horvát tengerpartra

Horvátországi járatot nyitott többek között az SAS, a Finnair, az Eurowings és Monarch Airlines, és 20 évnyi kihagyás után visszatér a szerb Jat Airways is.

A skandináv Scandinavian Airlines System (SAS) légitársaság március végén nyitotta meg a Stockholm-Dubrovnik és Koppenhága-Split járatokat, melyek heti kétszer közlekednek. Június 25-én indítják útjára a Bergenből és Stavangerből a Splitbe tartó heti egyszeri járatot, illetve a SAS repülőgépei július 4-től Koppenhága és Dubrovnik között is biztosítanak légi összeköttetést, közölte a Horvát Idegenforgalni Hivatal.

A Finnair finn nemzeti légitársaság április elejétől heti háromszor közlekedik majd a Helsinki-Dubrovnik útvonalon.

A népszerű Jet2.com brit diszkontársaság júniustól szombatonként repüli majd a Newcastle- Dubrovnik távot, míg az EasyJet már meglévő hét horvátországi járatán túl június 25-én heti háromszori sűrűségű Madrid-Dubrovnik járatot indít. Ugyan erre a viszonylatra egyébként a spanyol Iberia is rástartolt.

A Croatia Airlines horvát nemzeti légitársaság május elejétől egészen a nyári szezon végéig üzemelteti majd keddi napokon a Zadar-Párizs (Charles de Gaulle) légi járatot. A Croatia Airlines szezonális járatai Zadarból Münchenbe és Frankfurtba is eljutást biztosítanak. Ezen felül május elejétől október végéig heti egy alkalommal repülnek majd Barcelonából Rijekába, illetve áprilistól októberig szintén heti egyszer Londonból Rijekába.

Az ír Ryanair március végétől üzemelteti a Pulából a norvégiai Rygge-be közlekedő járatait, majd május közepétől heti kétszer, szerdán és szombaton repüli a Pula- Párizs/Beauvais távot. Ez lesz egyébként az ír diszkonttársaság ötödik szezonális járata az isztriai városból. Jelenleg ugyan is már közlekednek a Brüsszel-Charleroi, Frankfurt-Hahn és London-Stansted járatok. A nyári szezonban a Ryanar Rijekából és Zadarból is indít járatokat: Rijekából március végétől október végéig heti kétszer repülnek majd Stockholmba, illetve a nyári hónapokban heti kétszer Londonba.

A német Eurowings regionális repülőtársaság május 26. és szeptember 22. között szombati napokon közlekedteti majd a Zadar- Düsseldorf járatot, míg a Transavia holland fapados hat járatnyitást is bejelentett, melyek egyike a július 7-én startoló, heti kétszer közlekedő Split-Rotterdam járat. Új horvát járatnyitásokat jelentett be a Norwegian és a Smartwings is.

A Monarch Airlines brit diszkont légitársaság szintén visszatér a horvát piacra, mégpedig a Londonból(Gatwick), Birminghamből és Manchesterből Dubrovnikba közlekedő három új járattal, melyek közül az első márciusban szállt fel Manchesterből, ahonnan október végéig heti háromszor repül majd a dél-horvátországi városba. Dubrovnikból heti kétszer juthatunk majd el Birminghambe május elejétől október végéig, s ugyan ezen időszakban közlekedik majd heti háromszor a Londonba tartó járat is.

A Zadari Repülőtér a svéd Scandjet utazásszervezővel karöltve nyolc svédországi (Stockholm, Göteborg, Luleå, Sundsvall, Umeå, Örebro, Ängelholm és Kalmar), valamint egy lengyelországi (Poznań) járatot indít a nyári szezonban, melyek összesen 128 alkalommal repülik majd a fenti távokat. A Skandjet már toborozza az utasokat az egyhetes nyaraló charterjáratokra, melyek május 12-én startolnak.

A szerb Jat Airways légitársaság 20 év szünet után július elejétől szeptember végéig ismét közlekedteti a Split-Belgrád járatot, illetve heti három alkalommal Dubrovnikba is indítanak járatokat. Két évnyi szünet után június közepétől szeptember végéig ismét közlekedik majd a Jat Pulába tartó járata.

A Germanwings március végétől október végéig heti háromszor közlekedteti a Köln-Rijeka járatot, illetve júniustól szeptemberig Berlinből és Stuttgartból is lesz légi összeköttetés Rijekába.

A Skywork Arilines május elejétől október végéig heti egyszer repüli majd a Bern-Rijeka távot.

A Condor légitársaság május elejétől szeptember végéig heti egyszer repül majd Frankfurtból Rijekába, míg a Novatours utazásszervező júniustól szeptemberig heti egy járatot biztosít a Kvarner-öbölbeli városból Vilniusba.

Forrás: turizmusonline.hu

2012. április 14., szombat

Fellendítheti Berlin turizmusát az új repülőtér

Hamarosan megnyitják Berlin új repülőterét, a Berlin Brandenburg Airportot, amelyre a légitársaságok kiterjesztett útvonalhálózattal és járatsűrűség-növeléssel készülnek.
A német főváros új repülőtere, a Berlin Brandenburg Airport Willy Brandt a tervek szerint június 3-án nyitja meg kapuit, 2-án éjszaka pedig végleg bezárják a Tegel és a Schönefeld repülőteret. A mintegy 1470 hektáros, 2000 futballpályányi területen fekvő repülőtér Willy Brandt béke-Nobel-díjas német szociáldemokrata politikusról, a Német Szövetségi Köztársaság kancellárjáról kapta a nevét. A terminál közvetlen közelében felépül az Airport City szolgáltató komplexum is, ami hotelekkel, éttermekkel, bárokkal, konferenciatermekkel, irodaházakkal, autóbérlési és vásárlási lehetőségekkel várja az utasokat. A reptéri közlekedést segíti a Berlin Brandenburg Airport hatvágányos vasútállomása, aminek három vágánya közvetlenül a terminál alatt helyezkedik el. Az Airport Express vonatok júniustól 15 percenként közlekednek a berlini főpályaudvar (Hauptbahnhof) és a BER között, az utazás fél órát vesz igénybe. A közlekedést buszjáratok is kiegészítik.

2012-es nyári repülési terv

A BER megnyitásával a légitársaságok a nyári repülési szezonban jelentősen kiterjesztik útvonalhálózatukat az eddigiekhez képest: 50 ország 172 desztinációjának elérését 75 légitársaság fogja biztosítani. A repülési terv 16 új úti célt is magában foglal, amibe Los Angeles, Windhoek, Marseilles, Bologna, Gdansk és Valencia is beletartozik. Az új repülőtérrel nem csupán a desztinációk száma fog növekedni, hanem számos légitársaságnál – például a Lufthansánál és az airberlinnél – a járatsűrűség is.

A Lufthansa és a BER együttműködése

Európa vezető légitársasága a repülőtér június 3-i megnyitására 40 százalékkal növeli Berlinbe és Berlinből induló járatai számát. Innentől kezdve a Lufthansa és partnerei 50 úti célt szolgálnak ki Európában és Észak-Afrikában összesen 35 modern, sugárhajtású repülőgéppel, melyből 15 Airbus A320 gépnek a BER lesz az állomáshelye. „Több mint 60 millió euró értékben végrehajtott beruházásunk egyértelműen jelzi, hogy a német főváros és a környező régió áll figyelmünk középpontjában” – mondja Ofer Kisch, a Lufthansa Csoport Kelet-Közép-Európáért felelős igazgatója.

Forrás: turizmusonline.hu



Újratervezteti a World Business osztályt a KLM

A KLM Holland Királyi Légitársaság a híres holland formatervezőt, Hella Jongeriust kérte fel flottájának repülőgépein a business osztály World Business Class (WBC) enteriőrjének újratervezéséhez.

A Hella Jongerius-szal való egyedi együttműködés jegyében, a KLM egy teljesen új business osztállyal kíván jelentkezni. Az enteriőr újratervezésén túl, Hella Jongerius új lapos üléseket is kialakít. Az utasok kényelmét és a biztonságot szem előtt tartva, célja a KLM márkajegyeinek hangsúlyozása. Ez a lépés remekül illeszkedik egyéb sikeres KLM-es kezdeményezések egész sorába, melyek mind a WBC megújulását szolgálják: vezető divattervezők és holland mesterszakácsok is együttműködnek a KLM-mel e célból.

A KLM első repülőgépének újraalakítását 2013 júniusában kezdi meg. A Boeing 747-400-as géptípusokat alakítják át elsőként, összesen 22 repülőgépet. További részleteket az új ülésről és a belső design-ról 2012. második félévében árul el a légitársaság.
 
Forrás: turizmus.com

2012. április 13., péntek

20% kedvezmény csak ma minden Wizzair jegy árából

Már elérhető a Germanwings 2012/2013-as téli menetrendje

A Germanwings már most a következő téli szezonra készül: elérhető a német diszkont légitársaság 2012/2013-as téli menetrendje a www.fapados.hu honlapon. A már megszokott, kedvező árú járatokon kívül a Germanwings három központi repülőteréről, Köln/Bonnból, Stuttgartból és Dortmundból számos új célállomást kínál utasai számára. A Germanwings a téli menetrendben ezen kívül több útvonalon is emeli járatai gyakoriságát.

A 2012/2013-as téli menetrendben a Stuttgartból elérhető új célállomások között megtalálható többek között Bilbao, Bréma, Brüsszel, London-Heathrow, Milánó és Manchester. Ezen kívül a légitársaság megtartja a nyári célállomásaira, a szicíliai Catania-ba és a Palma de Mallorca-ra tartó járatait is.

A diszkont légitársaság Köln/Bonnban lévő bázisrepülőteréről a következő téli szezonban is indít járatokat Olaszország harmadik legnagyobb városába, Nápolyba, továbbá a második legnagyobb szicíliai metropoliszba, Catania-ba. Szintén megmarad a menetrendben a nemrég debütáló Köln/Bonn - London-Heathrow járat is, hasonlóan a marokkói Nadorba és a tunéziai Tunisba tartó járatokhoz.

A Germanwings Dortmundból induló utasai a jövőben egész évben elérhetik Palma de Mallorca-t, amely már a 2012/2013-as téli menetrendben is szerepel.
 
Forrás: turizmus.com

2012. április 12., csütörtök

Wuhan az Air France 9. célállomása Kínában

Az Air France tovább gazdagítja kínálatát Európából Kína felé, ennek jegyében immár 9. járatát nyitja meg, ezúttal a párizsi Charles de Gaulle repülőtér és Wuhan között. Ezen új útvonalon a társaság hetente háromszor Boeing 777-200ER típusú repülőgépet üzemeltet, összesen 309 férőhellyel.

Az Air France összes Wuhan felé üzemeltett járatát az új ún. „full sleep” üléssel látta el, ami az eddigieknél szélesebb, hosszabb és tágasabb. Az Air France utasainak több mint 90%-a dicséri az új ülést, nagyra értékelik, hogy milyen kényelmesen lehet benne aludni, hogy teljesen vízszintes helyzetbe lehet állítani, de azt is, hogy immár sokkal nagyobb hely jut a lábaknak.

A fedélzeten az Air France kiemelt figyelmet szentel kínai utasainak: a repülőgépen szolgálatot teljesítő légiutas-kísérőkkel megismertették a kínai kultúrát, és kínai tolmácsok is helyet kaptak a csapatban. Az Air France kínai mesterszakácsok által megálmodott fogásokkal és kínai, vagy kínai feliratos filmek széles választékával várja utasait.

9 milliós lakosságával Wuhan fontos kereskedelmi, gazdasági és ipari központ, virágzó autóiparral és tudományos élettel. Wuhan központi elhelyezkedése révén erős gazdasági fellendülést könyvelhet el. Számos nemzetközi nagyvállalat települt a városba, köztük több mint 80 francia cég is. Wuhan egyben Kína legnagyobb egyetemi városa, mintegy 1,2 millió diák tanul itt.

Az Air France és a KLM heti 92 járatot üzemeltet a párizsi Charles de Gaulle ill. az amszterdami Schiphol repülőterekről Nagy-Kína 9 célállomása: Canton, Chengdu, Hangzhou, Hong Kong, Peking, Sanghaj, Taipei, Wuhan és Xiamen felé. Partnereivel a China Southern és China Eastern légitársaságokkal együtt az Air France-KLM mintegy 135 járatot üzemeltet Kínába.

2011-ben a Gold List Award of China Tourism a «legjobb európai légitársaság» címmel tüntette ki az Air France-ot.
 
Forrás: turizmus.om

2012. április 11., szerda

Több németországi charterrepülő érkezhet idén Sármellékre

A korábbi éveknél hosszabb szezonban, nagyobb kapacitású gépekkel, gyakoribb charterjáratokat indít a Lufthansa a jövő hét végétől a sármelléki repülőtérre - tájékoztatta a német légitársaság gépeit szerződéssel közlekedtető hévízi Mutsch Ungarn Reisen Kft. az MTI-t.
Idén április 14-én érkeznek és az októberi szezonzárás helyett november 10-ig járnak hetente négy német nagyvárosból a Lufthansa charterjáratai az új nevén Hévíz-Balaton Airportra. Frankfurtból és Düsseldorfból ezúttal is minden szombaton érkezik gép, de a tavaly csak kéthetenként felszállt hamburgi és berlini járat idén már szintén heti rendszerességgel repül.

Növekszik a gépek befogadóképessége is, ebben a szezonban 86 utas szállítására képes CRJ-900-as gépeket üzemeltet a német légitársaság a négy nagyváros, illetve Sármellék között.

A hévízi központú Mutsch Ungarn Reisen az ugyancsak német PA Touristik társasággal közösen a nyugat-dunántúli gyógyfürdők mellett ebben az évben már balatoni szálláshelyeket is kínál. Az eddig leginkább Hévízre, Zalakarosra és Sárvárra szervezett gyógyturisztikai kínálat mellett Keszthely, Gyenesdiás, Vonyarcvashegy, Balatongyörök, Tihany, Balatonfüred, Balatonalmádi és Siófok szállodáiba is érkeznek vendégek légi úton.

Újdonság az is, hogy mostantól más irodák kizárólag jegyet is értékesíthetnek a sármelléki Hévíz-Balaton Airportra érkező charterekre.

A hévízi utazásszervező közölte: a kínálat szélesítésének eredményei már tapasztalhatók, az előző év hasonló időszakával összehasonlítva csaknem 30 százalékkal több foglalást regisztráltak a repülőgépes utakra.

Hévíz önkormányzata március 22-én jelentette be, hogy átveszi a sármelléki repülőtér üzemeltetését a 100 százalékban az önkormányzat által újonnan alapított Hévíz-Balaton Airport Kft. A cég felügyelőbizottságában helyet kapott a területet birtokló önkormányzatok, Zalavár és Sármellék polgármestere is.

A repülőteret korábban bérlőként üzemeltető cégek felszámolója, a Vectigalis Zrt. március 29-én hirdette meg egy csomagban a sármelléki repülőtér vagyonelemeit. A Cape Clear Aviation Kft. birtokában lévő utasterminál, rendőrségi épület és üzemanyagtöltő, valamint repülőtéri eszközök, továbbá az FB Airport Kft. kezében lévő cargoépület kizárólag együtt pályázható meg 40 napon belül, összesen 2 milliárd forintért.
 
Forrás: turizmus.com

2012. április 6., péntek

Ünnepi festést kaptak a British Airways gépei

Az idei olimpiai játékok alkalmából arany galambnak festették meg a légitársaság kilenc darab A319-es repülőgépét. 
A repülőgépek egy éven keresztül viselik majd díszüket, és Európán belüli útvonalakra közlekednek majd Angliából. A minta megtervezője Pascal Anson volt, akinek az ötletet az adta, hogy a repülők sokszor leginkább madárra hasonlítanak repülés közben. A galamb a világ minden táján pozitív üzenetet hordoz, vélte az alkotó. A repülők látványa valóban különleges élmény lesz.

A munkáról videófilm is készült:

A különleges arany színű mintát egy 24 fős csapat vitte fel a repülőgépekre, akik 8 napon keresztül dolgoztak azon, hogy átváltoztassák a gépeket.
 
A Londoni 2012-es Olpimiai és Paralimpiai Játékokhoz kapcsolódó projektekben Heston Blumenthal, Richard E Grant és Tracey Emin is segíti a légitársaságot. Amellett, hogy az ünnepélyes, galab festésű gépen utazhatnak, a British Airways utasainak a Londoni Játékok álta inspirált menüt kínálnak majd a fedélzeten, melyet a Michelin csillagos szakács, Simon Hulstone állított össze. Valamint egy rövidfilmet is láthatnak a fedélzeten, BOY címmel, melyet Prasanna Puwanarajah írt. Ennek előzetesét szintén megnézhetik a népszerű videómegosztó oldalon
 



Forrás: turizmusonline.hu

2012. április 5., csütörtök

Tavaszi növekedés az easyJetnél

Az első tavaszi hónapban az easyJet utaslétszáma az előző év azonos időszakához képest 4,4 százalékkal, 4 629 241-re emelkedett.
Az éves utaslétszám pedig 8,9 százalékkal, 55 793 372 főre nőtt.

A repülőgépek kihasználtsága is javult tavalyhoz képest, az év harmadik hónapjában 88,8 százalékos volt.

Forrás: turizmusonline.hu

2012. április 3., kedd

A Conviasa légitársaság is feketelistára került

A Conviasa venezuelai légitársaság is felkerült az Európai Unió légi közlekedési tilalmi listájára, továbbá novemberig a líbiai légi fuvarozók sem repülhetnek uniós országokba - jelentette be az Európai Bizottság kedden.

A repülésbiztonsági szempontból súlyosan aggályos társaságokat tartalmazó feketelista bővítésével kapcsolatban Siim Kallas közlekedési biztos úgy nyilatkozott: a testületnek "a felmerülő kockázatok kizárásának garantálása érdekében" "kötelessége cselekedni,", ha "akár az Európai Unión belül, akár azon kívül bebizonyosodik, hogy egy légi fuvarozó működése nem biztonságos.

Ezúttal a Venezuelában engedélyezett Conviasa társaság került fel a listára, mivel "néhány baleset és az EU repülőterein elvégzett földi ellenőrzések nyomán ... több biztonsági jellegű aggály is felmerült, ezért a repülésbiztonsági kockázatok mérséklése érdekében szükségessé vált a társaság működési tilalom alá helyezése".
 
A bizottság közleménye szerint "súlyos aggályok merültek fel a Líbiában engedélyezett légi fuvarozók repülésbiztonsági felügyeletével kapcsolatban is". Végül a líbiai polgári légi közlekedési hatóságok úgy döntöttek, hogy az összes Líbiában engedélyezett légi fuvarozóval szemben korlátozásokat vezetnek be, és – egyelőre 2012. november 22-ig – azonnali hatállyal megtiltották nekik, hogy az Európai Unióba repüljenek.

A közlemény szerint a friss európai repülésbiztonsági listán huszonegy állam esetében az ott engedélyezett összes légi fuvarozóval, összesen 279 légitársasággal szemben teljes működési tilalom van érvényben az Európai Unióban.

Az érintett államok Afganisztán, Angola, Benin, Dzsibuti, Egyenlítői-Guinea, a Fülöp-szigetek, Gabon (három olyan fuvarozó kivételével, amelyek bizonyos korlátozásokkal és feltételekkel működhetnek), Indonézia (hat fuvarozó kivételével), Kazahsztán (egy olyan fuvarozó kivételével, amely bizonyos korlátozásokkal és feltételekkel működhet), Kirgizisztán, a Kongói Demokratikus Köztársaság, a Kongói Köztársaság, Libéria, Mauritánia, Mozambik, Sao Tomé és Príncipe, Sierra Leone, Szudán, Szváziföld és Zambia. A lista emellett öt, teljes tilalom alatt álló további légitársaságot is tartalmaz, valamint tizenegy olyan légi fuvarozót, amelyek működését az Európai Unióban szigorú feltételekhez kötötték.

2012. április 2., hétfő

Ferihegy 1: bezárása jóváhagyva

A Budapest Airport a Malév-csőd nyomán kialakult pénzügyi vészhelyzet kezelésére tervbe vette az 1-es Terminál ideiglenes, az előrejelzések szerint 4-5 évre történő bezárását. Erről, valamint egy sor más válságkezelő terv megvalósítását hagyta jóvá a héten a Budapest Airport (BUD) igazgatósága - közölte a BUD.

Rövidesen csomagolhatnak az 1-es Terminálon a diszkont légitársaságok, mert a tervek szerint bezár az 1950-ben átadott „régi” terminál. Az erről szóló terveket ezen a héten hagyta jóvá a repülőteret üzemeltető vállalat igazgatósága.

A 10,5 milliárd forintos fejlesztési program befagyasztásának részeként az idén semmiképpen nem épül meg a Cargo City, drasztikus takarékossági intézkedéseket vezetnek be a vállalatnál és elbocsátanak mintegy 180 dolgozót. Ennek a válságkezelő a programnak a része az 1-es Terminál ideiglenes bezárása is.

A Budapest Airport vezetése már tájékoztatta


az 1-es Terminált használó légitársaságok képviselőit, a kereskedelmi- és vendéglátóipari egységek vezetőit arról, hogy a tervek szerint a lehető legrövidebb időn belül, még a nyári utazási csúcsidőszak előtt át kell költözniük a 2-es Terminálra. A Budapest Airport ezzel részben működési költségeket takaríthat meg, részben pedig sokkal jobban ki tudja használni a 2-es terminálon tavaly átadott, mintegy 30 milliárd forintért megépített SkyCourt (Égi Udvar) kapacitásait.

Az 1-es Terminálon tavaly 2,3 millió utas fordult meg. A Malév csődje után, amikor újabb diszkont légitársaságok kezdtek el üzemelni Budapestről, illetve a korábbiak bővítették kapacitásaikat, kiderült: pl. a reggeli csúcsidőszakban egészen egyszerűen nincs elég hely az 1-es Terminálon. A 2-es Terminál jelenlegi számított éves kapacitása 10,5 millió utas, ami a jelenlegi helyzetben még hosszú évekre elegendő lesz.

 

Június végén jön a pótos IFA költöztetni


A Budapest Airport légiközlekedési- és kereskedelmi üzletágának képviselői a napokban egyeztetnek a tervezett költözésről az érintett légitársaságokkal és üzletekkel, a 2-es terminálon pedig megkezdték az előkészületeket a diszkont légitársaságok igényeinek megfelelő rendszerek kialakítására. A Budapest Airport tervei szerint, ha minden partnerrel sikerül megegyezni, a nyári utazási csúcsidőszak kezdetére, kb. június végéig le lehet bonyolítani a költözést. A műemléki védettséget élvező 1-es terminál épületében az állagmegóváshoz és a biztonsághoz szükséges feltételek biztosítása mellett kizárólag a repülőtéri irodák és az adminisztratív dolgozók maradnak.

A Budapest Airport az érintett légitársaságokkal közösen időben és minden elérhető csatornán keresztül (sajtó, weboldal, facebook stb.) tájékoztatja az utasokat arról, hogy melyik légitársaság mikortól költözik át a 2-es Terminálra és ott honnan indulnak a járatai, melyik terminálon, hol található a járatok check-in pultja - tudtuk meg a Budapest Airporttól.

Forrás: turizmusonline.hu