Oldalak

2011. november 18., péntek

Az utasokkal fizetették ki a kerozint

Húszezer fontot (7,3 millió forintot) dobattak össze a visszaúthoz szükséges üzemanyagra az indiai Amritszár és a nagy-britanniai Birmingham között közlekedő légijárat utasaival – közölték az utasok a brit médiával.

Mintegy 180 utas több mint 6 órát töltött a bécsi repülőtéren, ahol az Ausztriában bejegyzett Comtel Air légitársaság által bérelt repülőgép megállt üzemanyagot felvenni.

Az utasok azt mondták a Birmingham Mail című helyi lapnak, hogy "váltságdíjat követeltek" tőlük, azzal fenyegették meg őket, hogy kiteszik őket a gépből, ha nem fizetik meg a kért összeget. A pilóták elmagyarázták: 24 ezer euró hiányzik ahhoz, hogy folytathassák az utat, és elismervényt adtak a befizetett összegről.

"Összedobtuk a pénzt, mindenki 130 fontot – 47,7 ezer forintot – adott. A gyerekek nem fizettek. Akiknek nem volt készpénzük, azokat egyesével kikísérték a bankautomatához" – mondta a Channel 4 televíziónak az egyik utas, Reena Rindi, aki kétéves kislányával utazott. "Haza akartunk menni. Három vagy négy napon át magunkra hagytak Indiában. Ki hozott volna vissza bennünket?" – tette hozzá.

Az utasok, akiknek szombaton kellett volna megérkezniük, végül kedd este tértek vissza Birminghambe.

Bécsben Konrad Bhupinder, a Comtel Air üzemeltetési igazgatója elmondta, a problémát az okozta, hogy a Skyjet utazásszervező, amelynél az utasok a jegyeket vették, késett a pénz átutalásával. "Nem szervezünk olyan járatokat, amelyeknek a jegyeit nem fizetik ki" – mondta.

A Comtel több Amritszár-Birmingham-járatot törölt november 18. és 20. között – közölte a birminghami repülőtér.

Ferihegy: továbbra sem lesz testszkenner

Az Európai Bizottság november 14-én javaslatot fogadott el a biztonsági szkennerekre - közismertebb nevén testszkenner - vonatkozó európai uniós jogszabályi keretről, amely lehetővé teszi a repülőterek és a tagállamok számára, hogy – szigorú működési és műszaki feltételek mellett – biztonsági szkennereket alkalmazzanak az utasok átvizsgálására. De nem teszi kötelezővé az alkamazást.

A biztonsági szkennerek használatát egészen mostanáig egymástól eltérő, nemzeti szintű operatív eljárások és szabványok szabályozták, és ezek is csak korlátozott mértékben.Az új jogszabály azonban európai uniós szintű közös keretet biztosít, amelynek értelmében a tagállamok és a repülőterek jelenlegi biztonsági rendszereiket biztonsági szkennerekkel válthatják fel.A jogszabály továbbá biztosítja, hogy valamennyi repülőtéren egységes biztonsági szabályok érvényesüljenek, valamint – az alapvető jogok érvényesülése és az egészség védelme érdekében – szigorú és kötelező erejű biztosítékokról rendelkezik.A tagállamok és a repülőterek nem lesznek kötelesek alkalmazni a biztonsági szkennereket, ha azonban így döntenek, európai szinten rögzített üzemeltetési feltételeket és működési előírásokat kell betartaniuk.

Hatékony?

A biztonsági szkennerek hatékony utasellenőrzési módszert jelentenek, hiszen az utasoknál lévő fémből és nem fémből készült tárgyak felderítésére egyaránt alkalmasak.A szkenner technológia gyorsan fejlődik és alkalmazásával várhatóan jelentős mértékben csökken majd az utasok, a repülőgép-személyzet és a repülőtéri személyzet tagjai esetében végzett kézi átvizsgálás („motozás”) aránya - fogalmaz az EU által kiadott sajtóközlemény. Az Európai Bizottság közlekedésért felelős alelnöke, Siim Kallas így nyilatkozott: „Az eddigi tapasztalatok alapján a biztonsági szkennereket mind az utasok, mind a személyzet általában megfelelő átvizsgálási módszernek tekinti.”

Az új európai uniós jogszabály értelmében a biztonsági szkennereket kizárólag bizonyos minimumfeltételek teljesülése mellett lehet alkalmazni. Ezek többek között a következők: a képeket a biztonsági szkenner nem tárolhatja, nem őrizheti meg, azokat nem szabad lemásolni, kinyomtatni vagy visszakeresni;a képekhez való jogosulatlan hozzáférés és a képek felhasználása tilos, és azt meg kell akadályozni;a kép elemzését végző személynek a berendezéstől elkülönített helyiségben kell dolgoznia, és a képeket tilos összekapcsolni a vizsgált személlyel vagy más személyekkel. Az utasokat tájékoztatni kell azokról a feltételekről, amelyek mellett a biztonsági szkennerrel végzett ellenőrzésre sor kerül. Az utasok számára továbbá lehetőséget kell biztosítani arra, hogy visszautasítsák a biztonsági szkennerrel végzett átvizsgálást, és helyette alternatív módszerrel vizsgálják át őket.

Azáltal, hogy rögzíti a biztonsági szkennerek alkalmazásának üzemeltetési feltételeit, és az utasok számára lehetőséget biztosít arra, hogy más átvizsgálási módszereknek vessék alá magukat, a jogszabály tiszteletben tartja az alapvető jogokat, és különösen az Európai Unió Alapjogi Chartája által elismert elveket.

Az utasok biztonságának és egészségének védelme érdekében kizárólag azok a biztonsági szkennerek kerülnek fel az EU repülőterein alkalmazható átvizsgálási módszerek közé, amelyek nem röntgensugárzást kibocsátó technológiát alkalmaznak.Minden egyéb technológia, köztük a mobiltelefonok esetében alkalmazottak és mások engedélyezettek, feltéve, hogy megfelelnek az uniós védelmi szabványoknak.

Hardy Mihály, a ferihegyi repülőteret üzemeltető Budapest Airport vállalati kapcsolatok igazgatója a Turizmus Online-nak elmondta: a Ferihegyen nincs ilyen és nem is tervezik annak beszerzését a közeli jövőben, számos technikai és személyi adatvédelmi megfontolásból.

A tagállamok azóta vizsgálják, illetve tesztelik a biztonsági szkennereket, amióta egy terrorista az alsóruházatában elrejtett plasztik robbanóanyaggal robbantást kísérelt meg a 2009. december 25-i Amszterdam-Detroit járaton.

Forrás: turizmusonline.hu

2011. november 9., szerda

Az Air France járatain engedélyezett a burka

Nincs joga az Air France személyzetének ahhoz, hogy a hagyományos iszlám öltözéket (burkát) viselő nőktől az arcuk felfedését kérjék - határozott a francia légitársaság egy belső beszámoló szerint.

A Daily Mail brit lap hírportálján ismertetett dokumentumban az áll, hogy a Franciaországban április óta érvényben lévő törvény, miszerint tilos a közterületeken és a nyilvános helyeken az arc eltakarása, csupán a repülőtér termináljaira érvényes, így a repülőgép fedélzetén tartózkodókra már nem vonatkozik.

A francia légitársaság jogi szakértői úgy vélik, hogy a repülőgépre felszállt utasnak jogában áll eltakarni az arcát, és a törvény betartását a hatóságok csak a szárazföldön ellenőrizhetik. Az Air France legtöbb pilótájának álláspontja is az, hogy aki átesett a biztonsági ellenőrzésen, azzal nekik már nincs több dolguk, és semmi kivetnivalót nem találnak a burka viselésében. "Nem beszélve arról, hogy a hosszabb utakon sokan eltakarják a szemüket, hogy tudjanak aludni" - nyilatkozta egyikük a Le Figaro című francia napilapnak.

Franciaországban április óta mintegy 12 ezer forintnak megfelelő pénzbírsággal sújtható, aki közterületen vagy nyilvános helyen elfedi az arcát.

Nicolas Sarkozy francia elnök az arcot eltakaró hagyományos iszlám viseletet a "megalázás jeleként" írta le .

Franciaország után Belgium és Hollandia is hasonló törvényt vezetett be. Az al-Kaida észak-afrikai ága korábban megfogadta: amennyiben Párizs elfogadja a burkaviselés tilalmáról szóló jogszabályt, félelmetes bosszút áll rajta - mint fogalmazott - a "lányaink és nővéreink" becsületének megvédése érdekében.

(forrás: MTI )







2011. november 7., hétfő

New York 85.700 Ft-ért közvetlen járattal

New York közvetlen járattal

csak

85.700 Ft!

Lehetséges indulási dátumok: 2012. június .5. / 6. / 7. / 8. / 11. / 12. / 13. / 14. / 15.

Foglalható 2011 november 18- ig szabad helyek függvényében.

Minimun kinntartózkodás: 1 szombat éjszaka

Maximum kinntartózkodás: 3 hónap


Foglaláshoz kattintson ide!