Oldalak

2013. szeptember 24., kedd

Mégis bekacsolva maradhatnak a kütyük felszálláskor!

A Federal Aviation Administration (FAA) tanácsadó testülete várhatóan enyhíteni fog azon a szabályozáson, amely a technikai eszközök fel- és leszálláskori használatára vonatkozott a repülőgépeken.

A The New York Times tudósítása szerint a tanácskozás résztvevői közül többen is megerősítették, hogy könnyíteni szeretnének az eddigi szabályokon és engedélyeznék, hogy az utasok a fel- és leszálláskor e-bookot olvassanak, zenét hallgassanak, vagy videót nézzenek. Továbbra is tilos marad azonban telefonálni, emailt küldeni vagy fogadni, sms-t írni és wifit használni. Az új ajánlásokat a szakemberek a hónap végén teszik közzé, várhatóan 2014-ben már az utasok is élvezhetik ennek előnyeit. 
A légitársaságok évtizedekig azt hangsúlyozták, hogy az elektronikus eszközök interferálhatnak a pilótafülkében található műszerekkel, ennek valósságát azonban soha nem bizonyították. Ráadásul nem egy utassal történt már meg, hogy elfelejtette kikapcsolni valamelyik kütyüjét, és feledékenysége semmilyen problémát nem eredményezett.

Az enyhítést támogatók szerint elenyésző esetben fordult elő, hogy a pilóták interferenciát tapasztaltak, de nem bizonyított, hogy ezt valóban a technikai eszközök eredményezték. Az ellenzők azonban azt hangsúlyozták, hogy 20 percre kikapcsolni ezeket az eszközöket nem túl nagy kényelmetlenség, ha a biztonságunk függ tőle.

Az FAA még tavaly bízta meg az ágazat szakértőiből létrehozott tanácsadói csoportot, hogy tekintsék át és júliusig véleményezzék a jelenlegi szabályozást, majd a riportolási határidőt szeptember végéig kitolták.

Forrás: turizmusonline.hu

2013. szeptember 18., szerda

Indul a Wizz Challenge!

Foglalkozzanak akár gasztro, életmód, divat, hi-tech, művészet, dizájn vagy bármilyen témával, a Wizz Air az összes kreatív és innovatív bloggert arra kéri, hogy vegyenek részt a Wizz Kihívásban.

A Kihívásba beválogatott bloggerek a Wizz Air új desztinációin új élményeket szerezhetnek, és felfedezhetik az utazás szépségét 72 óra alatt. Az akcióval azt szeretnék bizonyítani, hogy megfizethető beutazni Európát.

A Wizz Kihívás résztvevői ingyenes oda-vissza repülőjegyet és 300 euró költőpénzt kapnak, hogy a felkínált 72 órás kalandot a saját elképzeléseik szerint valósítsák meg. A bloggerek a Facebookon jelentkezhetnek, közülük zsűri választ a népszerűségük, a blogok kreatív koncepciója, valamint a blogokon található szövegek és fényképek alapján.

Forrás: turizmusonline.hu

2013. szeptember 16., hétfő

Ingerült utasok, romló hírnév, kompenzáció

A légiközlekedésben felmerülő váratlan helyzetek vásárló-centrikus kezelésére tesz javaslatot az Amadeus, amely a Massachusettsi Technológiai Intézettel (MIT) valamint a Georgia Technológiai Intézettel (Georgia Tech) közösen végzett kutatásában azt vizsgálta, hogy egy-egy járatkésésnek, kimaradásnak milyen továbbgyűrűző hatásai lehetnek.

Az ilyen helyzetekben, az lehet a kulcsa annak, hogy megtartja vagy elveszíti utasát egy-egy légitársaság, hogy hogyan kezelik az üzemzavart. A versenyszférában azonban nem kifizetődő a reaktív kommunikáció és magatartás, hiszen senki sem engedheti meg magának, hogy potenciális utasait elveszítse. Az üzemzavarok jelentős hatással lehetnek egy légitársaság költségeire, azonban a késések és járattörlések a vállalat imázsát és reputációját szintén veszélybe sodorhatják. Különösen akkor, ha a csalódott utasok és az egyik legjelentősebb információforrásként is szolgáló közösségi hálón közétett bejegyzéseik valós költségekre vonatkozó negatív hatásait figyelmen kívül hagyják. A legnagyobb vállalatok már dollármilliókat fordítottak kifinomult rendszerekre, hogy automatizálják az üzemzavarokra adott reakcióikat, de ez nem minden esetben elegendő.
Az Amadeus javaslatai a problémás helyzetek kezelésére, infografikában összefoglalva:



Forrás: turizmusonline.com

2013. szeptember 15., vasárnap

Pár órán keresztül ingyen osztották a repjegyet

A fapados társaságok áraira is jócskán rávert csütörtökön néhány órán keresztül a United Airlines, amelynek valamilyen technikai hiba miatt nulla dolláros repjegyek kerültek online foglalási rendszerébe, írja a TravelMole. 
 
Az ingyen kínált repülőjegyek jó ideig foglalhatók is voltak a társaság oldalán. Azok a szemfüles utasok, akiknek sikerült kihasználni a malőrt, a reptéri illetékkel együtt kb. 5-10 dollárért vásárolhattak maguknak repjegyet. A United egyelőre nem hozta nyilvánosságra, hányan lehettek ilyenek. Az ingyen jegyek híre hamar szétszaladt a közösségi oldalakon, főként a Twitteren, hamarosan a United is felfedezte a hibát és néhány órára leállította weboldalát. Az oldal New York-i idő szerint délután fél háromtól működött újra. A United még nem döntött arról, hogy elismeri-e az ingyen kiadott jegyeket.



Forrás: turizmusonline.hu

2013. szeptember 12., csütörtök

400 euróért leszállna a gépről?

Az EasyJet egyik Gatwickől az olaszországi Bariba tartó járatának a pilótája készpénzt ajánlott azoknak az utasoknak, akik hajlandóak lemondani az ülőhelyükről, miután kiderült, hogy a repülőgép túlsúlyos és nem tudna felszállni. 

A pilóta eredetileg 250 eurót ajánlott fel utasonként, valamint egy ingyenes szállodai éjszakát, azonban 400 euróig fel kellett mennie az összeggel, mire négy utas felajánlotta, hogy leszáll a gépről, írja a TravelMole. A járat 50 percen keresztül vesztegelt a betonon, míg a pilóta az utasokkal tárgyalt.

Az EasyJet elismerte a történteket, hogy négy utas távozását kérték, mivel a repülőgép meghaladta a maximális felszállási súlyát. A légitársaság közlése szerint, ritkán előfordul ilyesmi, a váratlan időjárás, vagy a nagyobb súlyú poggyászok miatt. Az önkénteseket a légitársaság az EU direktívába foglaltak alapján fizette ki, az összeget a járat hossza alapján állapították meg, állította a légitársaság.

Az EasyJet azzal magyarázta az "áremelést", hogy a pilóta kezdetben rossz információt kapott az összegről, amelyet később helyesbített. Nem történt semmiféle alkudozás. Az EU szabályozás szerint azoknak az utasoknak, akik a légitársaság hibájából nem tudnak elutazni járatukkal, egy 1500 km-nél hosszabb útnál 400 eurós kártérítés jár.

Forrás: turizmusonline.hu

2013. szeptember 4., szerda

Bébiszitterek az Etihad fedélzetén

Az Egyesült Arab Emírségek légitársasága dajkaszolgálatot vezet be hosszú távú járatain, hogy tehermentesítsék a csemetéjük sivalkodásától megfáradt szülőket - adta hírül hétfőn a The Daily Telegraph című brit lap. A dadusoknak jól kell érteniük a gyerekek figyelmének lekötéséhez, az aprónép szórakoztatásához, ezért foglalkoztatási előfeltétel az is, hogy értsenek a papírhajtogatáshoz, tudjanak bábjátékozni, "bohóckodni" és néhány bűvésztrükköt is bemutatni. Az extra feladatok mellett természetesen érteniük kell a hagyományos dajkaszerephez is. A légitársaság 500 dadust akar toborozni.

Forrás: MTI, turizmusonline.hu

CSAK MA! 20% kedvezmény minden WizzAir repülőjegy árából!

www.fapados.hu