Oldalak

2011. július 23., szombat

Easyjet: csökkentsék a bankkártya-díjakat!

Az EasyJet kezdeményezi, hogy európai szintű szabályozás lépjen életbe a hitel- és bankkártya díjak mértékről, miután a brit Versenyhivatal (OFT) elmarasztalta a kártyakibocsátókat a jelenlegi gyakorlat miatt. 
A légitársaság közleménye szerint az egyetlen módja, hogy biztosítsuk a fogyasztóknak az árak könnyebb összehasonlíthatóságát, ha kialakul egy egységes kártyadíj az egész európai közlekedési szektorban, beleértve a vasutat és az utazási irodákat is.
„Szeretnénk megkönnyíteni az ügyfelek dolgát, ezért akarjuk egységessé tenni a kártyadíjakat. A brit törvényhozás már csak egy lépésre van ettől, ezért bátorítjuk a kormányt, hogy segítse elő, hogy ez a szabályozás Európa-szerte elterjedjen” – írja a légitársaság.
Az Easyjet közben nyilvánosságra hozta ideiglenes, negyedéves jelentését, mely szerint a bevételek 23,2 %-kal növekedtek 935 millió fontra, az utasok száma pedig 17,3 %-kal emelkedett 14.4 millióra. Emellett 17 %-kal nőtt az egy ülésre jutó bevétel is.
A légitársaság abban reménykedik, hogy körülbelül 200-230 millió fontnyi adózás előtti eredményt könyvelhet el a pénzügyi év végéig, azaz szeptember 30-ig. 2011-2012 telén nem tervezik növelni kapacitásaikat, és jövőre is csupán maximum 4 százalékkal tervezik az ülőhelyek számának növelését.
A magas üzemanyagárak, a bizonytalan európai kereslet és a 2012 januárjában életbe lépő széndioxid-kibocsátási kvóta miatt az EasyJet óvatos a kapacitás bővítését illetően.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése