Oldalak

2012. május 10., csütörtök

Május 29-én éjjel költözik a reptér

A május 29-ről 30-ra virradó éjszakán valamennyi légitársaság működését átköltözteti az 1. Terminálról a 2. Terminálra a Budapest Airport. 2012. május 30-tól az easyJet, a Germanwings, a Jet2.com, a Norwegian és a Wizz Air utasai egyaránt a repülőtér 2B termináljáról indulnak. Az érkezési terminál továbbra is a kiindulás helyétől függ: a schengeni övezet országaiból a 2A, a nem-schengeni zónából pedig a 2B Terminálra érkezik valamennyi utas - közölte Hardy Mihály, a Budapest Airport szóvivője.

A Budapest Airport korábban bejelentette, ideiglenesen bezárja az 1. Terminált, de a költözés időpontját eddig nem lehetett tudni. A MALÉV összeomlása miatt keletkezett forgalomveszteség, illetve a vállalat adóterheinek további növekedése miatt a repülőtér üzemeltetője számára nem maradt más lehetőség, mint az üzemelés költségeit a két utasforgalmi terület összevonásával csökkentse. Ezzel a lépéssel a vállalat szerint javítható a jóval modernebb infrastruktúrával rendelkező 2. Terminál kihasználtsága.

A Budapest Airport jelenleg is tárgyalásokat folytat a MÁV (Magyar Államvasutak) és a BKK (Budapesti Közlekedési Központ) szakembereivel az 1. Terminál melletti vasútállomás és a 2. Terminál közötti zökkenőmentes tömegközlekedési kapcsolatok kialakítása miatt. A költözést követő első két hétben a Budapest Airport szerződéses földi személyszállító partnerei, a Főtaxi és az AirportShuttle-Minibusz "külön szolgáltatás keretében közlekedik a két terminál között", ami azt jelenti, hogy azt a néhány utast, aki az 1. Terminálon hagyta az autóját, és ebben az időszakban érkezik vissza Budapestre, azt ingyen elszállítják taxival vagy kisbusszal a 2. Terminálról.

2012. május 30-tól az 1. Terminált, illetve a környezetében található nyilvános parkolókat a repülőtér lezárja a közforgalom elől. A Budapest Airport irodái az 1. Terminál épületében maradnak, és kizárólag a „B” portán keresztül lesznek megközelíthetők. A kisgépes és a légiáru-forgalom az eddigi helyszíneken működik tovább, az 1. Terminál forgalmi előterén.

Forrás: index.hu

Oszkó lemondott a Wizz Air igazgatósági tagságáról

Oszkó Péter az MTI-nek szerdán Budapesten elmondta: májustól már nem tagja a légitársaság igazgatóságának, lemondását a részvényesek elfogadták. A volt pénzügyminiszter kommunikációs bakinak nevezte, hogy a Wizz Airben meglévő igazgatósági tagsága nem volt köztudomású. Emiatt szerinte számos "buta és érdemtelen vád" érte, holott pénzügyminiszterként 100 százalékban a Malév érdekeit védte. "Sőt, 2010-ben én magam voltam, aki megmentettem a Malévot, s lehetővé tettem a továbbélését" - emelte ki Oszkó Péter.
Hangsúlyozta: "a buta vádak" miatt kialakult egy kommunikációs csapda. "A cégnek nem feltétlenül volt érdeke, hogy a közéleti harcaimat meg tudjam vívni, nekem viszont az volt az érdekem, hogy a közéleti vádaskodásban meg tudjam védeni magam, (...) az érdekeim előtérbe helyezésével felajánlottam, hogy felállok az igazgatóságból, hogy a két kommunikáció ne keveredjen össze" - mondta Oszkó Péter.

Oszkó Péter Wizz Airben betöltött igazgatósági tagsága a Malév február 3-i leállását követően került napirendre. Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztosként többször is kifogásolta Oszkó Péter tisztségét a diszkont légitársaságban. Úgy vélte: Oszkó Péter a Malév-visszaállamosítás során olyan bennfentes információkhoz, például az utaslétszámra és a Malév piaci részesedésére vonatkozó adatokhoz juthatott, amelyek később lehetőséget adtak a Wizz Airnek arra - amelynek igazgatósági tagja lett tavaly áprilisban -, hogy "a Malév helyére benyomulva megszerezze annak piaci szegmensét". Mindezek alapján Budai szerint egyértelműen felmerült az összeférhetetlenség kérdése Oszkó Péter esetében.

Budai Gyula kezdeményezésére jött létre az a tíztagú parlamenti vizsgálóbizottság is, amelynek feladata a Malév és a Budapest Airport (BA) privatizációjának, valamint a légitársaság visszaállamosítási körülményeinek áttekintése. A testület vizsgálatának - a megszavazott határozat szerint - választ kell adnia arra a kérdésre, hogy 2004 és 2006 között hogyan zajlottak az állami tulajdonú Malév-részvények értékesítését célzó eljárások, hogyan választották ki a 2006-os vagyonértékelést végző céget, a privatizáció során mennyire érvényesültek az állam érdekei, továbbá milyen vezetői döntések járultak hozzá ahhoz, hogy az orosz VEB banknak a kisebbségi részesedése ellenére "általános" vétójoga lett a légitársaságban.

Budai Gyula Oszkó Péter szerepét is vizsgálná, jelesül azt, hogy a volt pénzügyminiszternek van-e, és ha igen, mikortól és mekkora tulajdonrésze a Wizz Airben. (hvg.hu)
 
Forrás: turizmus.com

2012. május 8., kedd

Hagyd otthon a hajsütővasat! - A pakolás alapszabályai

Feleannyi ruhát vigyél csak, amennyit eredetileg akartál, és kétszer annyi pénzt – tanácsolja a National Geographic veterán utazó munkatársa, Aric S. Queen, aki a pakolás tíz alapszabályát gyűjtötte össze cikkében.

Aki sokat repül, tudja, hogy mekkora szívás, ha az embernek elhagyják a bőröndjét. Queen azt javasolja, semmiképpen ne adjunk fel poggyászt, pakoljunk úgy, hogy minden beférjen a kézipoggyászba. Ehhez hasznos, ha alkalmazzuk az egyes számú szabályt, és tényleg kevés ruhát viszünk. Nagy és meleg kabát helyett érdemes vékonyabb pulóvereket, széldzsekit, zakót vinni, ami kevesebb helyet foglal, és ha fázunk, legfeljebb magunkra vesszük az összeset.

Javasoljuk, hogy sok ruha helyett vigyünk inkább egy kis flakon úti mosószert, vagy sok pénzt, és bővítsük ruhatárunkat a célállomáson. Ez olyankor is hasznos, ha nem akarunk hülye turistának látszani, mondjuk Ázsiában vagy Dél-Amerikában. A csomag méretét úgy is csökkenthetjük, javasolja Queen, ha otthon hagyjuk a vasalót, a hajszárítót és a hajsütővasat, valamint minden olyan digitális cuccot, ami nem fér a kézitáskába, viszont értékes.

Jobban járunk például, ha otthon hagyjuk a laptopot – hacsak nem munkaeszköz – a nagy fényképezőgépet, sőt ha rosszabb közbiztonságú országba indulunk, az iPhone helyett is érdemes valami ócskábbat vinni az útra. A National Geographic szerzője azt tanácsolja, az olvasnivalót elektronikus formában vigyük magunkkal, egy Kindle memóriájában – annyi könyv fér rá, amennyit egy hét alatt esélyünk se lesz elolvasni. Mi hozzátesszük, a Kindle egyszerűbb netezésre – Gmail, Facebook – is remekül alkalmas, ráadásul ha 3G-s verziót vettünk, akkor mindezt ingyen intézhetjük külföldön is.
 
Ha mindenáron nagy bőrönddel indulunk, Queen szerint feladásnál kérjünk rá törékeny jelzést - a nagy Fragile matricával díszített koffer fog elsőként megérkezni a szalagon. Plusz hasznos az is, ha kötünk rá valami színes kendőt, szalagot, bőröndcímkét, így a huszonkétezer egyforma fekete gurulós bőrönd közül gyorsan ki tudjuk választani majd.

A National Geographic szerzője azt javasolja, hagyjuk otthon a farmert, mert sok helyet foglal, koszos lesz és nagyon lassan szárad meg. Másfelől viszont, véljük mi, egy farmerben akár egy hétig is elvan az ember, ha nem a trópusokra indult, és ha esetleg ki akarjuk mosni a nadrágot, a bérmosodákban szárítógép is van. Persze abban egyetértünk, hogy váltásnak tök felesleges farmert vinni, egy vászonnadrág (pláne szoknya!) sokkal kevesebb helyet foglal.

Forrás: travelo.hu

2012. május 7., hétfő

Barátságok szövődnek a repülőn

A Skyscanner új kutatása szerint az emberek 39%-a kötött már barátságot egy repülőút során, sőt 6 százalékuknak romantikus viszonya is volt már a fedélzeten megismert új ismerőssel. 

A 700 légiutas megkérdezésével készült kutatásból kiderül, ezek a kapcsolatok legtöbbször rövid életűek voltak, 5%-a a válaszadóknak azonban arról számolt be, hogy a fedélzeti találkozást követően a nyaralást is együtt töltötték új barátaikkal. A barátságok 7%-a volt hosszabb életű, ők a nyaralás után is kapcsolatban maradtak, írja a Travel Daily News.

A közösségi médiák szintén segítenek abban, hogy ezek az ismeretségek hosszabb távon is megmaradjanak, a válaszadók 3%-a ezeken keresztül tartja a későbbi kapcsolatot.
 
A KLM új Facebook alkalmazása is erre épít, mint ismeretes ennek segítségével az utasok még indulás előtt megismerhetik azokat, akik egy járaton utaznak majd az illetővel, sőt ki is választhatják, hogy ki mellett ülnének szívesen. Erről kérdeztek a kutatásban, és annak ellenére, hogy 57%-a a válaszdóknak "furcsának" találta a szolgáltatást, minden ötödik ember szívesen használná az alkalmazást és 23% százalékuk döntene amellett, hogy használja a szolgáltatást.

A Skyscanner utazási szerkesztője, Sam Baldwin szerint az utasok nagy része több élményt szeretne szerezni repülése során, mint pusztán eljutni A-ból B-be, ezt igazolja a kutatás eredménye is, hiszen a fedélzeten meglehetősen gyakori, hogy barátságok vagy szerelmek szövődjenek. Az utazáshoz hozzá tartozik az is, hogy másokkal megismerkedjen az ember és ez az ismerkedés gyakran már a repülőn megkezdődik.

Forrás: turizmusonline.hu

Áprilisban is növekedett az easyJet

Áprilisban az easyJet utaslétszáma az előző év azonos időszakához képest 8,6 százalékkal, 5 124 597-re emelkedett, az éves utaslétszám pedig 7,1 százalékkal, 56 200 567 főre nőtt. A repülőgépek telítettsége is emelkedett, a tavalyi számokhoz képest az év negyedik hónapjában 88,2 százalékos volt.


Forrás: turizmus.com

2012. május 2., szerda

Új diszkont légitársaságot tervez a Lufthansa

Új diszkont légitársaság beindítását tervezi a Lufthansa - közölte a német légitársaság pénteken egy lapértesülésre reagálva. A Bild című német lap pénteki beszámolója szerint a Lufthansa új leányvállalata a Direct 4 you nevet viseli majd, 2013 január elsején kezdi meg a működést és magába olvasztja a Lufthansa két jelenlegi diszkont légitársaságát, a Germanwings és a Eurowings nevű céget.

A flotta fokozatosan bővül, 2015-ben már 90 repülőgépből áll majd, és a társaság számos európai járatot átvesz az anyacégtől - írta a Bild. A Lufthansa a beszámolóra reagálva közölte: valóban tervezik egy új diszkont légitársaság megalapítását, a Direct 4 you azonban csak a projekt munkacíme, a tervek végrehajtásáról és a cég nevéről még nincs döntés.

Elemzők szerint nem meglepetés, hogy a Lufthansa a fapadosok piacán próbál erősíteni és európai járatokat akar kiszervezni. A nyereséget elsősorban az interkontinentális járatok termelik, az európai járatok közül pedig sok ráfizetéses. Az átcsoportosítás azért is előnyös lehet, mert az anyacégtől a leányvállalathoz kerülő munkavállalókra - pilótákra, légikísérőkre, a földi személyzetre - nem vonatkozna a Lufthansánál érvényes kollektív szerződés - jegyzik meg kommentátorok.

A Handelsblatt című német üzleti lap pénteki összeállítása szerint a Lufthansa egyre inkább elszakad a német gazdaság egészét jellemző pozitív trendektől. A nehézségek részben az euróövezeti válságnak tulajdoníthatók, hiszen az utasszám szerint a legnagyobb európai légitársaság üzletmenete erősen függ az európai piac alakulásától.

Ugyancsak probléma az igen költséges működés és az elöregedő járműpark. A Ryanair például 8 ezer alkalmazottal tavaly 72 millió utast szállított, míg a Lufthansánál - a leányvállalatok nélkül - 55 ezren dolgoznak, az utasok száma pedig 100 millió volt. A Lufthansa-flotta átlagéletkora 11 év, míg például az Air Berlinnél 5 év, ami jelentős költségelőny, mert a modernebb gépek kevesebbet fogyasztanak - írta a Handelsblatt.

A cég bevétele tavaly ugyan 8,6 százalékkal nőtt - az egy évvel korábbi 26,5 milliárd euróról 28,7 milliárd euróra -, a kamat- és adófizetés előtti eredménye (EBIT) azonban megfeleződött, 1,480 milliárd euróról 734 millióra csökkent, az adózás utáni eredménye pedig 13 millió euró veszteség volt, szemben az egy évvel korábbi 1,1 milliárd eurós nyereséggel.