Oldalak

2012. október 26., péntek

Hiányzik a Malév az utazási irodáknak

Rosszul érinti a Malév csődje az utazási irodákat - mondta a Magyar Nemzetnek a Magyar Utazásszervezők és Utazásközvetítők Szövetségének szóvivője. 

Molnár Judit a lap szerdai számában ismertette: idén nagyjából 15 százalékkal csökkent az utazási irodák által lebonyolított utak száma, ami a kisebb, 2-3 fős vidéki irodák esetében az üzlet bezárásához is vezethet.
A jogszerűen működő utazási irodák éves szinten még ma is 180-190 milliárd forintos forgalmat bonyolítanak, ám az általuk szervezett, klasszikus értelemben vett beutaztatás jelenleg stagnál, ez pedig a turizmusból származó bevételekre is rányomja bélyegét, még akkor is, ha ez az utasok számán nem látszik - mondta a szakember.

A fapados járatok ontják ugyan az utasokat, de a velük érkező utasok maximum háromcsillagos szállodákban szállnak meg, kevesebbet fogyasztanak és kevesebbet járnak étterembe is, mint azok, akik korábban Malév-géppel érkeztek. A légitársaság csődje azért is rosszul érinti az utazási irodákat, mert közülük csaknem százan foglalkoznak repülőjegy-eladással.

A szóvivő elmondta: a SZÉP kártyát az utazási irodák csak utazási csomag értékesítésekor fogadhatják el, szállásközvetítéskor nem. A Balatonnál és a Tisza-tónál sok olyan iroda van, amelyek szinte csak magánszálláshelyet közvetítenek, esetükben 20-25 százalékkal esett vissza a forgalom.

Forrás: travelo.hu

Nem késett a Wizz Air a fizetős kézipoggyász miatt

Szerdán több mint 80 repülőtérről indultak útjukra a Wizz Air utasai, akikre már az új kézipoggyász-szabályzat vonatkozott, azaz a kisméretű kézipoggyászukat (maximum 42x32x25cm) ingyenesen, a nagyméretű kézpoggyászokat (maximum 56x45x25cm) az online foglaláskor kifizetett 2750 forintért vihették fel a fedélzetre. A cég közleménye szerint az új kézipoggyász-szabályzat jegyében lezajlott első reggeli forgalomban nem volt egyetlen poggyász miatti késés sem. A Wizz Air így továbbra is arra ösztönzi utasait, hogy csak kisméretű kézipoggyászt vigyenek a fedélzetre.

Az utasok a biztonsági ellenőrzés után a reptéren vásárolt termékeket továbbra is díjmentesen felvihetik a fedélzetre. Az új szabályzat nem vonatkozik az október 4-e előtti foglalásokra. A Wizz Air utasai továbbra is fejenként csak 1 darab kézipoggyászt vihetnek fel a fedélzetre.

A cég bejelentette, hogy a poggyász-szabályzat változtatásával egyidőben 1400 forinttal csökkenti jegyárait. Október eleje óta az utasok kevesebb mint 15 százaléka választotta a nagyobb, fizetős kézipoggyászt.

Forrás: travelo.hu

Otthon nyomtatható poggyászcímkék Dániában

Dánia második legnagyobb forgalmú repülőtere, a Billund Airport új szolgáltatást vezetett be, mely mostantól lehetővé teszi az utasok számára, hogy a beszállókártyájuk mellett már a poggyászcímkéiket is otthon nyomtathassák ki, írja a TTG Hungary hírlevél. A rendszer tesztelése a Thomas Cook Airlines közreműködésével idén márciusban kezdődött, s a repülőtér vezetősége a kedvező tapasztalatok alapján döntött a végleges beindításról, melytől azt remélik, hogy a légikikötőben minimálisra csökken a várakozás, illetve a sorban állás.

Tapasztalataik azt mutatják, hogy a kezdeti időszakban egyelőre az utasok 15 százaléka élt ezzel a lehetőséggel, de reményeik szerint ez az arány rövidesen elérheti majd a 35-40 százalékat is. A szabványos A/4-es papírlapra otthon kinyomtatott címkéket a repülőtéren ingyenesen kihelyezett műanyag borítókba kell helyezni, s ezt követően valamelyik „Express drop” pultnál lehet feladni a poggyászt.

A Billund Airport, a Unisys és az IATA által közösen kifejlesztett, az utasok által egyszerűen használható rendszert a repülőtér vezetősége a közelmúltban számos nemzetközi szakmai kiállításon, illetve konferencián is bemutatta, mely nyomán máris több repülőtér jelezte érdeklődését a bevezetése iránt. Billund a Lego-gyár központjaként, valamint az itt található Legoland park révén vált ismertté szerte a világban, s a dániai kisváros idén májusban immár közvetlen járattal is elérhetővé vált Budapestről a Ryanair járataival. A Billund Airport azonban nemcsak jelentős, évi 2,7 millió fős utasforgalmat bonyolít, hanem egyben Dánia legnagyobb air cargo repülőtere is, 3,1 kilométeres futópályáján pedig a világ legnagyobb gépei is leszállhatnak.

Forrás: travelo.hu

Jön a téli időszámítás és a téli menetrend

Október 28-án, vasárnap hajnalban 3-ról 2 órára vissza kell állítani az órákat, s ezzel a közlekedési vállalatoknál – köztük a légitársaságoknál is – életbe lép a 2012-13-as téli menetrend. Az ezzel kapcsolatos magyarországi szabályokat még 1996-ban, egy kormányrendelettel igazították az Európai Unió tagállamaiban érvényes rendszerhez. A módosításra elsősorban a nemzetközi utazási menetrendek harmonizációja miatt volt szükség. Ennek megfelelően, a MÁV például azóta azt az elvet követi, hogy a nemzetközi vonatok az őszi idő-átállításnál a határállomáson várakoznak az új időszámítás szerinti indulási időre. Amikor pedig tavasszal egy órát veszítenek, akkor az átállítástól kezdve a szerelvények névlegesen egy órás „késéssel” közlekednek tovább, írja a TTG Hungary hírlevele.

A kötelező procedúra miatt időközben a légitársaságok is hozzáigazították téli és nyári menetrendjük kezdetét és végét az óraállításhoz. Tehát az átállási időpontok az EU országaiban megegyeznek a nálunk alkalmazottal. Az átállás azonban soha nem a helyi idő szerint, hanem ugyanazon időpontban történik meg. Az alternatív időszámítást egyébként energiatakarékossági okok miatt, elsőként az Egyesült Államokban vezették be 1916-ban. Magyarországon 1954-től 1957-ig már alkalmazták a nyári-téli időszámítást, de használata ezt követően több mint két évtizeden át szünetelt, s csak 1980-tól vezették be újra.

Nem árt viszont tudni, hogy az Európán kívüli országokban az óraállítási szabályok ma sem egységesek. Az Egyenlítő környezetében például a nap hossza túl keveset változik az év folyamán ahhoz, hogy a különbség kihasználható legyen. Nem áll át Kína, Japán, csaknem egész Ázsia és Afrika, Dél-Amerika nagyobb része sem, sőt az USA néhány területén sincs átállás, például Hawaii, Puerto Rico, és Arizona nem igazítja át az óráit. Magyarország időzónájában a számítógépek télen GMT+1 óra (CET, Central European Time), míg nyáron GMT+2 óra (CEST, Central European Summer Time), beállítással üzemelnek. Ugyanakkor a greenwichi középidő, a GMT fogalma már nem szabványos, ezért helyette egyre inkább a UTC (Universal Time Coordinated - egyezményes koordinált világidő) elnevezés használatos.

Forrás: travelo.hu

Három brit járat a minőségi fapadostól

Manchesterbe, Leeds-be és Edinburgh-ba repül Budapestről a minőségi fapadosként emlegetett jet2.com légitársaság.

Hogy fapados és fapados légitársaság között van különbség, az nem kétséges. A szakmai terminológiában már külön néven emlegetik, ultra low-costnak hívják azokat a szállítókat, amelyek nagyon olcsón dolgoznak, és ehhez igazítják a szolgáltatásaik színvonalát. Ezzel szemben akadnak olyan LCC-k, amelyek – a fapados modell követése mellett – igyekeznek magasabb szintű ellátást biztosítani az utasoknak. Ez utóbbi csoportba tartozik a brit jet2.com, amely jelenleg három járatot (Edinburgh, Manchester, Leeds) üzemeltet Budapestre.
A légitársaság hazai képviseletét ellátó Globair Hungary Kft. a minap reptéri látogatást szervezett a jet2.com járatának bemutatása céljából. A Liszt Ferenc repülőtéren munkatársunk a betonról figyelhette meg a manchesteri járat érkezését, az utaskiszállítást, majd bepillanthatott a gép belsejébe is.

A hét minden napján közlekedő járat ez alkalommal is jóformán telt házzal érkezett Budapestre, és a félórás pihenő után hasonló töltéssel indult vissza a brit nagyvárosba. A fedélzeten körültekintve rögtön feltűnt, hogy a modern, vékony, ergonomikus üléseknek köszönhetően bőséges lábhely jut az utasoknak, de akinek ez sem lenne elég, az extra lábhellyel is vásárolhat magának ülést. Az ültetés alapvetően érkezés szerinti sorrendben történik, de díj ellenében foglalható is. A légiutaskísérők segítőkészek és barátságosak voltak.

A jet2.com járatain 22 kilogrammos a feladható poggyász súlyhatára, a fedélzetre pedig maximum 10 kilós kézitáska vihető fel. A fedélzeti ellátás nincs benne a jegyárban, ellenben előre rendelhető vagy a fedélzeten megvásárolható, sőt gyerekmenü is kapható. Más fapadosokkal ellentétben a jet2.com tárt karokkal várja a csoportokat, minimum tíz fő esetén. Bizonyos feltételekkel a csoport létszáma csökkenthető és névcsere is lehetséges.

A légitársaság magyarországi menedzsere, Kovács Julianna elmondta, hogy a jet2.com Nagy-Britanniában kiterjedt járathálózattal rendelkezik, és chartereket is üzemeltet. Időszaki járatuk van például New Yorkba, ahová kedvező csomagajánlatokat is kínálnak.

Azt is megtudtuk, hogy a téli menetrendi időszakban a Leeds-i járat szünetel, és hamarosan a jet2.com utasai is a repülőgép mellett várhatják a beszállítást a Liszt Ferenc repülőtéren. Az ehhez szükséges infrastruktúra (temperált folyosó, várakozóhely) kiépítése hamarosan befejeződik.

Forrás: turizmusonline.hu

Szerbiába várják az Etihad légitársaságot

A szerb kormány új légitársaság létrehozását fontolgatja, amely a veszteséges, állami tulajdonú JAT helyébe léphetne. 

Az új légitársaság létrehozásával kapcsolatos terveket a szerb pénzügyminiszter, Mladjan Dinkic jelentette be miután hazatért hivatalos látogatásáról az Egyesült Arab Emirátusokból. A miniszter az Abu Dhabi-székhelyű Etihad Airways-t jelölte meg lehetséges partnernek az új légitársaság létrehozása során - adta hírül az atwonline. Dinkic már azt is bejelentette a szerb sajtónak, hogy 12 repülőgépet fog lízingelni az új légitársaság. 

A bejelentést nem árt óvatosan kezelni azután, hogy egy hónappal ezelőtt a szerb illetékesek még arról beszéltek, hogy a maláj fapados Air Asiával tárgyalnak a súlyos anyagi gondokkal küszködő JAT megvásárlásáról. Az Air Asia akkor sietve cáfolta a hírt azzal, hogy nem kívánnak Európában légitársaságot vásárolni. 

A tavaly 34,1 millió dolláros veszteséget termelő JAT-ot 2008 óta próbálja eladni a szerb kormány, de érdeklődés ihányában ez eddig rendre elmaradt. 



Forrás: turizmusonline.hu

Ferihegy 1 vendégeket fogad

Nyílt nap keretében mutatkozott be a Ferihegy 1-es terminálból kialakított rendezvényhelyszín október 25-én. Az utazási irodák, rendezvényszervezők és a sajtó képviselői bejárhatták a szebb napokat is megélt terminál vendégtereit. 


Az Airport Event Center üzemeltetésére létrehozott konzorcium (a Budapest Airport, egy rendezvényszervező, egy catering és egy rendezvénytechnikai cég együttese) megmutatta, hogyan néznek ki a terek konferenciára, gálavacsorára vagy éppen workshopra berendezve.  

A helyszínen megtudtuk, hogy, bár az épület méretei többet is megengednének, 1000 személyben maximálták a rendezvények lehetséges létszámát. A rendezvényhelyszínnek igazán különleges és látványos épületben szabadjára engedhetik fantáziájukat a megrendelők, hiszen például a régi check-in pultokat is igénybe lehet venni, ha valaki kitalál nekik egy funkciót egy délutánra, vagy egy estére.

Örvendetes, hogy a műemléki védelem alatt álló régi terminálépület hasznos funkciót kapott. Ugyanakkor meg kell jegyezni azt is, hogy minden másnál hasznosabb volna a Malév kiesése előtti repülőtéri forgalom visszaállítása.  Akármilyen felkapott és népszerű helyszínné is fejlődik az Airport Event Center, az eddigi tapasztalatok igazolják: egy nagy költségvetésű hollywoodi film forgatási napja sem tud többet hozni, mint egy erős nap a terminál korábbi, "klasszikus" üzemelése alatt, amíg a diszkont légitársaságok bázisa volt. 




Forrás: turizmus.com

2012. október 25., csütörtök

2013 májusától az airberlin naponta két járatot indít Berlinbe

Ismét bővíti az airberlin a Budapest és Berlin közötti menetrendet. 2013. május 6-tól az airberlin hétfőtől péntekig naponta két járatot indít Berlinből Budapestre. Ehhez jön még további egy-egy járat kedd és csütörtök este. Ezzel az airberlin munkanapokon lehetővé teszi a kora reggeli és a késő esti órákban az ingázást Budapest és Berlin között.

Szombatonként az airberlin egy járatot indít Berlinből Budapestre, ezzel egészítve ki a Budapestről Berlinbe irányuló összeköttetést. A vasárnapi menetrend változatlan marad: továbbra is egy járat indul Berlinbe és kettő járat indul Berlinből Budapestre.

Optimalizálták a járatok időpontját is. A Budapest és Berlin közötti összeköttetés kezdettől fogva kiválóan működik. Ez már a második járatsűrítés, mióta idén februárban felvettük menetrendünkbe ezt a szakaszt.
A nyári menetrend indulása óta különösen az üzleti céllal utazók számára kínálnak optimális járatindulási időpontokat, valamint számos csatlakozási lehetőséget a világ minden tájára Berlin központon keresztül – mondta el Mohammed Nasr, Area Manager Eastern Europe.

Forrás: turizmus.com

A Budapest Airport célja a fenntarthatóság

A Budapest Airport is csatlakozott azon hazai nagyvállalatok elitklubjához, amelyek már kidolgozták saját fenntarthatósági jelentésüket. A dokumentum megszületésével írásos formát kapott a repülőteret üzemeltető cég évek óta tartó stratégiája, amely a társadalmi felelősségvállalásra és a fenntartható fejlődés megvalósítására irányul. A fenntarthatósági jelentés ettől a hónaptól olvasható a Budapest Airport weboldalán. (www.bud.hu)

Minden tekintetben sikeres év volt 2011 a Budapest Airport számára – a társadalmi felelősségvállalás szellemében született eredmények tekintetében is. A hosszútávú stratégia kidolgozásával párhuzamosan számos önkéntes kezdeményezést is megvalósított a Budapest Airport, amelynek rangos elismeréséül az „Elkötelezettség a CSR Kiválóságért” díjat, valamint a „Committed to Excellence” európai szintű elismerő oklevelet is megkapta.

A repülőteret üzemeltető cég nagyléptékű környezetvédelmi beruházásokat hajtott végre, innovatív kutatás-fejlesztési programokat valósított meg és belső eljárásaiban is érvényesíti a felelősségvállalási szempontokat. A repülőtér emellett folytatta és kiterjesztette az évek óta tartó sikeres, jószomszédi együttműködését a környező településekkel, valamint új alapokra helyezte, illetve elősegítette a munkatársak részvételét a döntéshozatalban.

A Budapest Airport hosszú ideje a társadalmi felelősségvállalás elkötelezett híve. Mindezt egy sor korábbi önkéntes vállalás is bizonyítja: a Budapest Airport az elmúlt években jelentősen csökkentette energiafelhasználását, több százmilliós nagyságrendű zajvédelmi programot valósított meg, valamint együttműködési megállapodást kötött számos környékbeli település önkormányzatával.

Szarvas Gábor, a Budapest Airport, közösségi kapcsolatokért, környezetvédelemért és működésbiztonságért felelős igazgatója elmondta: „Bár a Malév elvesztése és a drasztikusan megnövekedett adóterhek behatárolják a lehetőségeinket, ezen túl is nyitottak leszünk olyan önkéntes kezdeményezésekre, amelyek segítségével megerősíthetjük és tovább építhetjük partnereink és szomszédaink bizalmát, valamint kivívhatjuk a teljes magyar közvélemény elismerését. Ennek jegyében továbbra is elkötelezettek vagyunk a környezettudatos üzemeltetés mellett, folytatjuk energiaracionalizálási programunkat, és még a váratlan nehézségek ellenére is továbbvisszük társadalmi felelősségvállalási stratégiánk megvalósítását.”



Forrás: turizmus.com

Moszkvai járatot indít az easyJet

London és Moszkva között indít új járatokat az easyJet, 2013 tavaszától. A légitársaság napi két járatot üzemeltet majd az útvonalon.

Az easyJet a napokban kapta meg a jogot a Polgári Repülési Hatóságtól (Civil Aviation Authority), hogy járatokat indítson London Gatwick és Moszkva Domodedovo repülőterek között. A négyórás repülőút Londonból 7:00-kor és 14:00-kor, Moszkvából 14:40-kor és 21:40-kor indul minden nap. Az első évben 230 000 utasra számít a légitársaság.

 Forrás: turizmusonline.hu

Új légitársaságot alapít a Hainan Afrikában

Komoly befektetésre készül a kínai Hainan Airlines az afrikai kontinensen: ghánai központú új légitársaságot hoznának létre, amely vegyesvállalatként repülne Accrából a környező, eddig csak nehezen, vagy egyáltalán nem megközelíthető városokba.
A tervek szerint a két darab kínai felségjelű Embraer ERJ-145 telepített repülőgéphez 12 fős komplett személyzet tartozik majd, akik Temába, Takoradiba és Kumasiba repülnek. Arról is folynak tárgyalások, hogy esetleg két nagyobb gépet is telepítenének Accrába, amelyekkel Freetownba és Lagosba repülnek a társaság. A távlati tervek között szerepel, hogy Pekingből közvetlenül is elérhetők legyenek a nagyobb afrikai fővárosok.

A cég vezetése majdnem teljes egészében kínai szakemberekből áll. A részvények többségi tulajdonosa a Hainan Airlines, azonban ennek százalékos arányáról, illetve a további részvényesek (Kínai-Afrikai Fejlesztési Alap, Ghánai Társadalmi és Nemzeti Biztosítási Alapítvány) tulajdoni hányadáról, valamint a befektetés összegszerű nagyságáról nem közöltek adatot.

Iparági körökben komoly meglepetés a Hainan afrikai terjeszkedése, amelyet a szakemberek az európai piac követelményrendszerének keménysége (repülés biztonsági előírások, hatósági tanúsítványok, stb.), valamint az erősödő EU-s konkurencia harcnak tudnak be, illetve hogy a dél-ázsiai piac már túlságosan telített egy uj joint venture indításához.

Forrás: turizmusonline.hu

Megnyerte a Wizz a Malév hagyatékát - nem lesz új magyar légitársaság?

A Wizz Air bejelentette, hogy a Polgári Légiközlekedési Hatóság tájékoztatása szerint a légitársaságot jelölték ki, hogy Budapestről Antalyába, Isztambulba és Moszkvába repüljön. A jogok elnyerése az érintett országok közötti diplomáciai eljárások, illetve az illetékes orosz és török hatóságok jóváhagyását követően válik véglegessé.

A Wizz Air az újonnan kijelölt útvonalakra azonnal megkezdi a jegyértékesítést, amint a török és az orosz jóváhagyás megérkezik - olvasható a társaság közleményében.

Amikor nyáron megpályáztatta a Nemzetközi Közlekedési Hatóság a repülési jogokat, a Wizz Air négyre is benyújtotta igényét. A légitársaság vezérigazgatója már a Malév csődjét követően közölte, hogy a moszkvai, a kijevi, az isztambuli és a Tel-Aviv-i jogokat szeretnék megszerezni. Ezen országok közül Ukrajnában már korábban is jelen volt a Wizz Air helyi leányvállalatán keresztül. 

Szeptember elején a társaság arról tájékoztatott, hogy megkapta a Malév kijevi és tel-avivi repülési jogait, ennek köszönhetően pedig decembertől Budapestről járatokat indít a légitársaság a kijevi Zsuljani repülőtérre és a tel-avivi Ben Gurionra. Most ehhez csatlakozhatnak az orosz és a törökországi járatok Moszkva, Antalya és Isztambul felé.

Mint ismeretes, a légiközlekedés még nem liberalizált a világban, bár Európán belül szabadon indíthatnak járatokat a légitársaságok, viszont az EU-n kívüli országokkal bilaterális kormányközi megállapodások szabályozzák, hogy melyik légitársaság, hova, hány járatot indíthat. Ezekkel a repülési jogokkal a Malév rendelkezett, amelyek a légitársaság csődjét követően felszabadultak. 

Forrás: portfolio.hu

WizzAir: Új kézipoggyász szabályzat


Tisztelt utasunk!

Napjainkban a gépek utastere a rendkívül sok kézipoggyász miatt igen gyakran túlzsúfolt. A zsúfoltság nagyban rontja utasaink repülési élményét, és jelentős késéseket is eredményez, ami kellemetlenséget okoz minden utasunk számára.

A probléma kezelésére és az utasok repülési élményének javítására a Wizz Air október 4-én bejelentette, hogy egy innovatív kézipoggyász-kezelési szabályzatot vezet be, amelyben kétféle kézipoggyászt különböztet meg. Az új szabályzat a Wizz Air hálózatán belül a 2012. október 24-től induló járatokon kerül bevezetésre.

Amennyiben ön október 4-én vagy az után vásárolt menetjegyet valamely 2012. október 24-én vagy az után induló járatra, az új kézipoggyász-kezelési szabályzat már önre is vonatkozik:
  • Minden utasunk egy darab kézipoggyásszal szállhat fel a gépre, amely kis- vagy nagyméretű lehet. Ha az utas nagyméretű kézipoggyásszal utazik, külön díjat kell fizetnie;
  • A reptéren, a biztonsági ellenőrzés után vásárolt árucikkeket utasaink az egy darab kézipoggyászon felül felvihetik a gépre;
  • A kézipoggyászra nincs megszabott súlyhatár, de az utasnak képesnek kell lennie azt segítség nélkül felrakni az ülések fölötti poggyásztartó rekeszbe;
1. Kisméretű kézipoggyász:

Amennyiben a kézipoggyász mérete nem haladja meg a 42 x 32 x 25 cm-t, úgy azt utasaink díjmentesen felvihetik a gépre. Egy kisebb (kb 30 literes) hátizsák vagy laptoptáska, amely befér az ön előtti utasülés alá, jellemzően megfelel ennek a méretkorlátozásnak.

2. Nagyméretű kézipoggyász:

Amennyiben a kézipoggyász mérete meghaladja a kisméretű poggyászra meghatározott méretet, úgy csak díjfizetés ellenében lehet a gépre felvinni. A nagyméretű kézipoggyásznak ez esetben is könnyedén be kell férnie az ülések fölötti poggyásztartó rekeszbe, vagyis nem lehet nagyobb, mint 56 x 45 x 25 cm (ez az IATA által meghatározott normál kézipoggyászméret, egy kb. 60 literes poggyászt alapul véve).
Ne feledje: a kézipoggyász méreteit a repülőtéren ellenőrzik.
Javasoljuk, hogy azok az utasaink, akik nagyméretű kézipoggyásszal utaznak, telefonon, vagy irodánkban személyesen foglalják le és fizessék meg a 2750 Ft-os poggyászdíjat, legkésőbb az indulás előtt 3 órával. Ha a poggyászdíjat nem az interneten fizették, az utasfelvételi pultnál 5500 Ft, a beszállókapunál pedig már 8250 Ft poggyászdíjat számítunk fel.

A Wizz Air a kezdeményezéstől a költségek csökkenését is reméli. A kevesebb táska alacsonyabb üzemanyagköltséget eredményez, ennek köszönhetően a viteldíjakat folyamatosan alacsonyan tarthatjuk.

Reméljük, hamarosan viszontláthatjuk önt a fedélzeten!

Amennyiben ön október 4-e előtt foglalta le a járatot, vagy az oda-vissza foglalás első járata október 24-e előtt indul, díjmentesen felvihet a gépre egy nagyméretű kézipoggyászt. Az új szabályzat a Katowice és London Luton között közlekedő járatokon már érvényben van, és továbbra is változatlanul érvényben marad. Az új szabályzat nem vonatkozik az Ukrajnába induló vagy onnan érkező járatokra, kivéve a Budapest-Kijev és London Luton-Kijev járatokat. A szabályzat nem vonatkozik a Wizz Air Ukraine (WAU) által indított járatokra.