Oldalak

2012. február 29., szerda

Ki repül a pécs-pogányi repülőtérre?

A pécs-pogányi repülőtér jövőjéről rendeztek fórumot a baranyai megyeszékhelyen. Elhangzott, hogy tárgyalnak egy, a horvát Adriára közlekedő légi járatról. 


A Croatia Airlines úti céljai
A helyi gazdasági szereplők, a pécsi önkormányzat és az állam összefogására van szükség a pécs-pogányi repülőtér hatékony működéséhez – mondta Keszkenyős Imre a légikikötő jövőjével foglalkozó fórumon, kedden Pécsen.

A pécsi vállalkozó a hat évvel ezelőtt átadott pécs-pogányi reptér működésének hatékonyabbá tétele érdekében kezdeményezte a rendezvényt, összehíva a helyi gazdasági élet szereplőit. A fórum célja elsősorban a létesítmény potenciáljának, lehetőségeinek ismertetése, s egy megvalósítható jövőkép felvázolása volt - számol be az eseményről az MTI.
 
Csizi Péter, Pécs fideszes alpolgármestere a fórum megnyitásakor azt mondta, az önkormányzat évente 88 millió forint támogatásban részesíti a pécs-pogányi repteret üzemeltető, a száz százalékos városi tulajdonban álló Pécs Holding Zrt. égisze alatt működő társaságot. Elmondta, hogy a repteret a szocialista vezetésű önkormányzat alatt építették 3,5 milliárd forintból, s a beruházáshoz több mint egymilliárd forintos hitelt is felvett a város.

Ennek törlesztése évente több mint százmillió forintos kiadást jelent Pécs számára. Elmondta, az építkezés idején körültekintőbben kellett volna felmérni, hogy mennyiben lesz fenntartható a megépítése óta egyébként folyamatosan működő reptér, ugyanis szerinte „most már a gombhoz kell varrni a kabátot”.

Utalt rá: jó kezdeményezés a fórum, hiszen az önkormányzat is úgy döntött, hogy október 31-ig határozni fog a létesítmény jövőjéről; arról hogy azt mi módon működteti a jövőben. A cél, mondta, hogy a hasonló összejövetelekkel, az érintettekkel közösen megtalálják a megoldást a reptér prosperáló működtetésére.

Leszögezte: az önkormányzat továbbra is hajlandó támogatást nyújtani a reptér működéséhez, ha a fenntartásából fakadó kézzelfogható eredményeket fel lehet mutatni.

Barna Béla, a Pécs Holding Zrt. vezérigazgatója felszólalásában azt mondta: a légikikötő már itt van és működik, így ki kell találni, hogy hogyan lehet a leghatékonyabban fenntartani.

Ha ez most pénzbe kerül a városnak, azt kell megvizsgálni szerinte, hogy mi módon lehet ezt a pénzt a lehető legjobban felhasználni. Dragovácz Márk, a Pécs-Pogányi Repülőteret Működtető Kft. ügyvezetője elmondta, az utóbbi három évben minimalizálták a működési költségeket, csökkentették a nyitvatartási időt, a létszámot, így a lehető legkevesebb pénzből tartják fenn a nemzetközi légikikötőt.

A reptér forgalmát illetően megjegyezte: tavaly 3500 műveletet bonyolítottak, s 6500 fel- és leszálló utasuk volt, a forgalom 40 százaléka esik nemzetközi, 60 pedig belföldi gépekre. A nagyobb, négy embernél többet befogadó gépek aránya azonban csak öt százalék. Bevételük 70 millió forint volt az önkormányzati támogatások felett.

Vadász László, a Vidéki Repülőterek Szövetségének elnöke elnöke, a pogányihoz hasonló méretű győr-péri repülőtér vezetője, azt mondta: a regionális repterek növelik régiójuk versenyképességét, olyan járulékos haszna van, amelyet nehéz statisztikailag kimutatni. Megjegyezte: korábban úgy gondolták, hogy egy Magyarország méretű országban egyetlen repülőtér elegendő, ám ez szerinte ma már nem így van.

Kitekintésül megjegyezte, hogy Európában a regionális repterek nagyrészt veszteségesek, miközben a működtetés költségein az állam, a helyi önkormányzat és a reptér osztozik. Nálunk azonban sok helyütt az állam nem biztosít forrást a fenntartáshoz.

Azt mondta, Európában a regionális repterek a Magyarországhoz hasonló méretű országokban a légi közlekedési igények 35-40 százalékát elégítik ki, itt ez kevesebb, mint egy százalék. Keszkenyős Imre, a fórum házigazdája elmondta, elsődleges cél, hogy rendszeres járatok érkezzenek Pécsre. Ehhez szerinte a helyi szereplők együttműködése szükséges, s egy több évtizeden átívelő stratégiát kell alkotni.

Elmondta, a reptér mai formájában alkalmas kereskedelmi forgalom bonyolítására, ezért a helyi gazdasági szereplőknek, a turizmusban érdekelteknek kell összefogniuk egy sikeresen működő pécsi reptérért. Úgy vélte, egy rendszeresen közlekedő, például egy nagy nemzetközi repteret megcélzó járat elindítására akár a helyi érdekelteknek is érdemes lenne pénzt áldozniuk.
Keszkenyős Imre hozzátette, a reptér vezetője közbenjárásával szerda reggel ülhet tárgyalóasztalhoz a Croatia Airlines-szal egy horvát tengerparti város és Pécs között közlekedő járat beindításának feltételeiről.

A résztvevők felszólalásukban jelezték, hogy hajlandóak közös erőfeszítéseket tenni a légikikötő érdekében, a helyi gazdaságban, a turisztikában érdekeltek és civilek, valamint a városvezetés is jelezte, hogy csatlakozik a formálódó együttműködéshez. A jövőben további tárgyalások, fórumok, együttműködések várhatóak a felek között. (MTI)

Forrás: turizmusonline.hu

Teljesen leállhat a frankfurti repülőtér a sztrájk terjedése miatt

A teljes leállás következhet szerdán reggel a frankfurti repülőtéren az utóbbi napok részleges járatkimaradásai után, mert a légiforgalmi irányítók is csatlakoznak a repülőgépeket a földön kalauzoló személyzet munkabeszüntetéséhez.

A légiirányítók szerdán reggel 5 órától délelőtt 11 óráig kívánnak sztrájkolni, hogy kifejezzék szolidaritásukat a kollégákkal - közölte kedden a GdF szakszervezet. A munkabeszüntetés miatt csaknem 400 járat maradhat ki, ez a frankfurti nemzetközi repülőtér napi forgalmának nagyjából az egyharmada.

A reptér-üzemeltető Fraport, a Lufthansa légitársaság és a légi irányítást felügyelő állami szervezet (DFS) bíróságon próbálja megakadályozni a légiirányítók sztrájkját. Az illetékes munkaügyi bíróság várhatóan kedden este dönt arról, hogy jogos-e a munkabeszüntetés.

A GdF azt a mintegy 200 dolgozót képviseli a több mint 70 ezer embert foglalkoztató repülőtéren, akik a leszálló gépeket a kijelölt terminálhoz, a felszállásra készülő repülőket pedig a kifutópályához kalauzolják, illetve ezt a munkát az irányítótoronyból összehangolják, vagy pedig a gépek földi mozgásának tervezésével foglalkoznak a repülőtér úgynevezett közlekedési központjában. A fizetés mindhárom munkakörben viszonylag alacsony, legalábbis elmarad az igen speciális szaktudást igénylő többi repülőtéri közlekedésszervezői és -irányítói munkáért járó javadalmazástól. Az első munkakörben - a repülőtéri "révkalauzok" csoportjában - például az éves fizetés 53 ezer és 69 ezer euró között (15,4 - 20 millió forint) mozog. A GdF 79.600 és 86.700 euró közötti éves fizetést követel, a munkaadó ezt túlzásnak tartja.

A vitából fakadó sztrájk megszakításokkal ugyan, de már másfél hete tart. A GdF tagjai legutóbb hétfő reggel szüntették be a munkát, emiatt törölni kellett minden kilencedik járatot, összesen csaknem 150-et.
 
Forrás: turizmus.com

2012. február 28., kedd

20% kedvezmény minden Easyjet jegy árából!

Új delikátesz menüsor a China Airlines-nál

A tajvani China Airlines légitársaság új delikátesz menüsort vezetett be számos járatán az első és business osztályon utazók részére - tájékoztatott Sárdi Rezső a légitársaság magyarországi GSA képviseletének vezetője.

A menüsort a tokiói székhelyű, 2008 óta minden évben Michelin csillagos China Blue étterem sztárszakácsa, Albert Tse állította össze.

A menüsor hagyományos kínai ízekre épül, taiwani alapanyagok felhasználásával.

A China airlines-CI-a világ 28országának 104 városába repül, Európából (Frankfurt, London, Milano, Bécs, Amsterdam) Tajvan fővárosába Taipeibe, majd innen lehet továbbutazni számos ázsiai célállomásra - Hongkong, Kína,Thaiföld, Japán több városa, Vietnám, Myanmar, Kambodzsa, Bali, Indonézia, Fülöp szigetek. Jó csatlakozással és a piacon a legalacsonyabb áron juthatnak el az utasok Ausztráliába (Brisbane és Sydney) ill. az Új-zélandi Aucklandba. A társaság 71 gépet üzemeltet, amelyből 33 Jumbo (Boeing 747), gépeinek átlagéletkora 8,7 év.

Forrás: turizmus.com


2012. február 27., hétfő

Többnapos sztrájk a frankfurti repülőtéren

Vasárnap estétől újabb többnapos sztrájk indul a frankfurti repülőtéren, mert zátonyra futottak a reptér vezetése és a dolgozók közötti tárgyalások. A repülésbiztonsági dolgozókat tömörítő GdF szakszervezet vasárnapi közlése szerint a sztrájk vasárnap este kilenckor kezdődik, és csütörtökön reggel ötig tart.

Európa harmadik legnagyobb légikikötőjében azok a dolgozók szüntetik be a munkát, akik a gépek biztonságos le-és felszállásáért felelősek. Ők a mostani sztrájkot megelőzően már öt napig sztrájkoltak, ami miatt sok járatot törölni kellett. A múlt héten csütörtökön felfüggesztették a sztrájkot, és a szakszervezet képviselői visszatértek a tárgyalóasztalhoz, de a frontok ismét megmerevedtek.

A munkát beszüntető személyzet a bérek emelését és a munkafeltételek javítását követeli. Azt mondják, hogy az újabb, negyedik kifutópálya üzembe helyezése óta még komplexebb lett a munkájuk. A vezetés szerint túlzóak és megalapozatlanok a szakszervezet kétszámjegyű béremelésről szóló követelései. A korábbi leállások idején a gépek 80 százaléka normálisan közlekedett.
 
Forrás:turizmus.com

2012. február 24., péntek

Új nemzeti légitársaságot szeretne a Malért

Egy, a Malév csődje után a Facebookon indult kezdeményezés civil szervezetté nőtte ki magát, amelynek fő célja egy új nemzeti légitársaság létrehozásának elősegítése. A Malért tagjai között számos egykori Maléves dolgozó található, de bázisát nem korlátozza a légitársaság volt alkalmazottaira.

Az egyesület céljai között szerepel az új nemzeti légitársaság megalakulásának és fejlődésének elősegítése mellett a magyar polgári légiközlekedés szakmai és civil támogatása, a polgári légiközlekedésben tevékenykedők szakmai és szociális támogatása, a több mint 100 éves múltra visszatekintő magyar polgári repülés kultúrájának, hagyományainak és értékeinek megőrzése, ápolása, valamint mindezek érdekében hazai és nemzetközi virtuális közösségek és személyes kapcsolatok kiépítése és fejlesztése. Az egyesület - célja megvalósítása gazdasági feltételeinek biztosítása érdekében – gazdasági-vállalkozási tevékenységet is folytathat, ám közvetlen politikai tevékenységet nem vállal, pártoktól független. Ugyanakkor örömmel fogadják más szervezetek megkeresését, és maguk is vizsgálják az együttműködési lehetőségeket. A kormánnyal is szívesen leülnek tárgyalni, hogy megismerjék a döntéshozók szándékát és terveit egy új nemzeti légitársasággal kapcsolatban, amelynek felépítésében segédkeznének is.

A Malért főként az egykori Maléves pilótákból és stewardokból, stewardessekből, valamint egyéb szakemberekből álló bázisa nagyjából 80-100 milliárd forintos humán tőkét jelent, ennyibe kerülne ugyanis a munkavállalók kiképzése. A Malév csődje nyomán munka nélkül maradt csaknem 200 pilóta, 300 légi utaskísérő most még keresi helyét, de az idő leginkább a pilótákat sürgeti: 90 nap után szakszolgálati engedélyük lejár, meghosszabbítása az idő elteltével egyre nehezebbé válik – mondta csütörtöki sajtótájékoztatóján Vécsei Mihály, az egyesület elnöke.

Demeter Csaba, korábbi Malév pilóta a munkakeresésről szólva elmondta: a magyar piacra belépő vagy bővítő légitársaságok általában 3 éves elkötelezettséget és komoly anyagi hozzájárulást várnak el a pilótáktól, a munkalehetőség pedig egyben külföldre költözést is jelent.

A Malért egyúttal várja is az érdeklődőket, weboldalán – amely egyaránt elérhető a www.bluenoseair.hu, illetve a www.malert.hu címen – további információkkal is szolgál.
 
forrás: turizmus.com

2012. február 23., csütörtök

Fizetniük kell a Malév-károsultaknak

A Malév csődje miatti károsultaknak a követelésük 1 százalékát, de minimum 5000 forintot kell eljuttatniuk a felszámoló vállalathoz 40 napon belül. De még így is könnyen lehet, hogy hiába futnak a pénzük után.

Ahhoz képest, hogy decemberben még semmitől sem kellett tartania annak aki Malévvel utazóknak, azóta a társaság csődje miatt nemcsak, hogy többszázezren nem tudtak elrepülni a kívánt városba, most még fizetniük is kell azért, hogy esetleg visszakapják a jegyük árát.

A Malév honlapján megjelent tájékoztatás szerint a károsultaknak be kell fizetniük a kárigényük egy százalékát, de legalább ötezer forintot és elküldeni az igényt igazoló összes dokumentumot, hogy egyáltalán foglalkozzanak velük. Ez ráadásul azokra is vonatkozik, akik már korábban jelezték a kártérítési igényüket.

Azaz részletesen: "A szabályszerű igénybejelentést a Hitelintézeti Felszámoló Nonprofit Kft. (1071 Budapest, Damjanich u. 11-15.) nevére és címére kell eljuttatni a követelés pontos megnevezésével és a követelt összeg 1%-ának - de minimum 5.000 maximum 200.000 Ft - befizetését igazoló dokumentummal együtt. A befizetést a Fővárosi Bíróság Gazdasági Hivatalánál kezelt elkülönített számlára (számla szám: 10032000-01483013-24000004) kell eszközölni."

Ha valaki nem teszi ezt meg negyven napon belül, az valószínűleg keresztet vethet a jegy árának visszatérítésére, mert utána az "egyéb tartozások kiegyenlítése után" kerülhet sorra. Ha három hónapon túl jelentkezne valamilyen károsult, azt már nyilvántartásba se veszik. Emellett, ha valakinek nem térítik meg a jegye árát, akkor ezt az 1 százalékos regisztrációs díjat sem kaphatja vissza.

De még az is lehet, hogy hiába fut a pénzéért, aki most rögtön leadja az igazolásokat és befizeti a kívánt összeget, ugyanis a felszámolás során először a Malév dolgozók bérét kellene kifizetni, és egyáltalán nem egyértelmű, hogy az a 9 milliárd forint honnét fog előbújni.

Azt is érdemes észben tartani, hogy a kormányrendelettel a Malév károsultaknak elkülönített kétmilliárd forint nem a jegy árának visszatérítésére vonatkozik. Ebből azok költségeit fogják fedezni, akik a Malév leállása dacára eljutottak más módon a kívánt helyszínre, valamint azokét, akiket külföldön, hazautazás előtt ért a Malév-csőd.

Forrás: index.hu



Nyitáshoz készülődik a Berlin Brandenburg repülőtér

Elkészültek az új repülőtéren a parkolóházak és a személy-, teherautó- illetve autóbusz parkolók is.
Az öt nagyméretű parkolóházra, valamint a 13 egyéb parkoló terület üzemeltetésére pályázatot írtak ki, melynek győztese a Németország több repülőterének parkolóit már évek óta sikerrel működtető APOKA Autoparking GmbH lett. A koncesszióban elnyert pályázaton, melynek szerződését a napokban már alá is írták, a beruházók megnyugtatóan vették tudomásul a cég által felszerelni kívánt modern elektronikus kezelő technikát, a parkolóházak és területek biztonságos őrzési, felügyeleti lehetőségének megnyugtató megteremtését.

A Berlinbe üzemelő bel- és külföldi légitársaságok szövetsége örömmel vette tudomásul, hogy a repülőtéri alkalmazottak és a légitársaságok személyzete számára, mintegy 5.000 parkolóhely áll majd rendelkezésre, úgynevezett „munkahely közeli” elhelyezésben.

Az úgynevezett „hosszú” parkolókban, ahol a nyaralásra utazók hagyhatják a kocsijukat külön shuttle szolgáltatás fog üzemelni, mely a parkolójeggyel lesz igénybe vehető, ez szállítja majd a utasokat és poggyászaikat a Terminálba/ból. A tervek szerint a havi 2 milliót közelítő új repülőtér forgalmához a rendelkezésre álló parkolóhelyek elegendőek lesznek.

Forrás: turizmusonline.hu

2012. február 22., szerda

Nem tudott megegyezni a Ryanair az edinburghi repülőtérrel

Több járatát megszünteti a Ryanair az edinburghi repülőtéren, mivel nem tudott egyezségre jutni a repülőtér-használati díjakról a skót főváros légikikötőjét üzemeltető céggel.

Az ír fapados légitársaság, amely az edinburghi nemzetközi repülőtér utasforgalmának 20 százalékát bonyolítja, kedden bejelentette, hogy 40 edinburghi járatából ötöt a nyári menetrend áprilisi életbe lépte után megszüntet. Az intézkedés Berlint, Malmőt, Murciát, Ibizát és Tallinnt érinti.

A Ryanair emellett bejelentette azt is, hogy hétről hatra csökkenti Edinburghban állomásoztatott repülőgépeinek számát, és a skót főváros repülőteréről közlekedő heti járatainak száma 21 százalékkal, 140-ről 110-re csökken.

A cég szerint mindez azt is jelenti, hogy évente mintegy 300 ezerrel, a jelenlegi 1,8 millióról nem egészen 1,5 millióra apad az edinburghi repülőtér utasforgalma; ez 16 százalékos forgalom-visszaesésnek felelne meg.

A Ryanair közölte, hogy számításai szerint mindez akár 300 állás megszűnésével is járhat.

Michael O"Leary, a légitársaság vezérigazgatója keddi közleményében sajnálkozásának adott hangot amiatt, hogy az edinburghi repülőtér - amelyet a legnagyobb brit repülőtér-üzemeltető, a BAA, a Budapest Airport korábbi tulajdonosa működtet - elvetette a Ryanair által "a versenyképes költségbázis" kialakítására tett javaslatokat.

O"Leary szerint az edinburghi repülőtér "nem hagyhatja figyelmen kívül", hogy a repülőterek "szerte Nagy-Britanniában és Európában" csökkentik költségeiket és díjszabásaikat a nagyobb forgalom érdekében.

A Ryanair figyelmeztette az edinburghi repülőteret, hogy jelentős mértékben tovább csökkentheti tevékenységét a légikikötőben, ha nem sikerül versenyképesebb feltételekkel megújítani az októberben lejáró ötéves szerződést.
 
Forrás: turizmus.com

2012. február 21., kedd

Valószínűleg nem sikerül eladni a CSA légitársaságot az idén

Ötven százalékos esély sincs arra, hogy az idén sikerül eladni a Cseh Légitársaságot (CSA) - állítja Miroslav Dvorák, a Cesky Aeroholding vezérigazgatója.
Az E15 prágai gazdasági napilap hétfői kiadásában megjelent interjúban ugyanakkor Dvorák úgy vélekedett: a cseh nemzeti légitársaságot nem kellene eladni, a CSA közös társaságot hozhatna létre az aeroholdinggal, mint stratégiai befektetővel.

"Európában ma gyakorlatilag minden légitársaság eladó. A kínálat hatalmas, de komoly vevőket nem látok a piacon" - jelentette ki Dvorák.

A Cesky Aeroholding az állam tulajdonában van, s fokozatosan átveszi az ugyancsak állami tulajdonú CSA leánytársaságait, köztük a Letiste Prahat, amely fővárosi Ruzyne repülőteret üzemelteti. Ezt megelőzően azonban teljesítenie kell a versenyhivatal mintegy 20 feltételét. Dvorak szerint ugyanebben az időben magát a CSA-t is átvehetné az aeroholding.

A CSA leányvállalatainak összpontosítását az aeroholdingban az érintettek egyrészt költségmegtakarítással magyarázzák, másrészt pedig azzal, hogy a CSA csődje esetén a nyereséges leányvállatok megmaradnának az állam tulajdonában.

A CSA részesedése a prágai repülőtér forgalmában jelenleg mintegy 36 százalék, míg öt éve (2007) még 50 százalék volt. A restrukturalizáció befejezése után ez a részesedés 25 százalékra csökken.

A repülőtér számára a CSA forgalma nagyon fontos. "Számunkra nagy pozitívum, hogy a CSA 2009-ben nem ment csődbe" - jegyezte meg Dvorák.

Az Európai Bizottság továbbra is vizsgálja azt a 2,5 milliárd koronás hitelt, amelyet 2009-ben nyújtott a CSA-nak az Osinek állami társaság. Felmerült ugyanis a gyanú, hogy ez a hitel a szabályok szerint meg nem engedett állami támogatás volt. Dvorák úgy véli: ha a CSA-nak vissza kellene fizetnie ezt a pénzt, a légitársaság csődbe menne. Egyelőre nem tudni, mikor dönt a bizottság ebben az ügyben.
 
Forrás: turizmus.com

2012. február 20., hétfő

Zűr van a Ryanair-ingyenjegyekkel

A Valentin-nap apropójából kiosztott Ryanair-ingyenjegyekre jogosító utalvány után sokan hiába várják a repülést lehetővé tevő visszaigazolást. A légitársaság szerint 97 százalékos a feldolgozottság, ma estére mindenki választ kap.

A Malév csődje után Ferihegyet több tucat európai nagyvárossal összekötő Ryanair múlt vasárnap, a Valentin-nap alkalmából, mintegy 1800 ingyenjegyre jogosító utalványt osztott szét február 14-én a Westendben. A rövid határidőn belül felhasználható utalvánnyal a Brüsszelbe, Baden-Badenbe, Lübeckbe, Göteborgba vagy Memmingenbe (Nyugat-Münchenbe) lehet repülni.

Csakhogy az emailben vagy faxon visszaküldött voucherra számos olvasónknak semmilyen visszaigazolása nem érkezett napok óta, pedig a repülésük napja vészesen közeleg. Már a bizonytalanság is kényelmetlen, de utasok jó részének jelentős kárt okozhat, ha  adott időpontban jóval drágábban vagy egyáltalán nem tud eljutni a kívánt városba.

A promóció feltételei önmagában nem voltak túl bizalomgerjesztők, ugyanis voucher-en szereplő feltételek olyanokat tartalmaztak, mint hogy a Ryanair nem köteles a megadott dátumra helyet biztosítani illetve az ajánlatot az ír fapados „saját belátása szerint bármikor módosíthatja vagy visszavonhatja”.

Az index.hu egyik olvasója az elsők közt küldte vissza a voucher-t, de ez sem volt elég a boldoguláshoz: „Először azt a választ kaptam, hogy a foglalások beérkezési sorrendben történnek. Erre elmondtam neki, hogy  én egy órával az osztogatás kezdete után már elküldtem nekik. Ekkor jött egy pár másodperces néma csend a vonal másik végéről, majd türelmet kért [az ügyintéző]. Miután visszatért azzal a válasszal, hogy hát sajnos ők kinyomtatták a vouchereket, de azok összekavarodtak és nem beérkezési sorrendben csinálják a foglalásokat."

Ő a szerencsésebbek közé tartozott, hiszen sokan hiába hívták többször az ügyfélszolgálatot, nem tudtak kapcsolatba lépni a Ryanairrel, pláne nem magyarul. Külön kellemetlen volt, hogy a voucheren megadott utazási feltételeknél elírták a légitársaság honlapját.

A Ryanair az index.hu kérdésére azt felelte, hogy a promóció vártnál nagyobb sikere miatt lassabb a foglalási folyamat. Elmondásuk szerint a beérkező igények 97 százalékát már feldolgozták és vissza is igazolták a foglalást, a maradékot pedig még ma estig elintézik. Ha valaki mégsem fér fel a kívánt járatra, azzal meg fognak egyezni az átfoglalásról. Külön kérik emellett, hogy az érintettek ellenőrizzék a levelezőrendszerük spamfiókját, mert előfordulhat ilyen típusú hiba is. A légitársaság arra kéri még az érintetteket, hogy írjanak a promotions@ryanair.com-ra még egyszer, hátha elírták az email címüket vagy nehezen felismerhető a kézírásuk.

Forrás: index.hu

British Airways: virágos papírruha és skót szoknya

A londoni divathét alkalmából megnyitotta fotótgaléria-archívumát a légitársaság, amelyben a légi utaskísérők egykori öltözeteit nézegethetik meg az érdeklődők.

Az elmúlt 92 évben olyan neves tervezőkkel dolgozott együtt a British Airways, akik Christian Dior vagy Karl Lagerfeld keze alatt dolgoztak, a Chanel számára terveztek ruhákat, vagy a királynőt öltöztették.

A légitársaság jelenlegi egyenruháját a korábban a Chanel házból ismert Julien MacDonald tervezte. A British Airways történetének egyik legnépszerűbb egyenruhája az az eldobható papírruha volt, amelyet a személyzet 1967-ben viselt a légitársaság jogelődjének számító BOAC New Yorkból a Karib-szigetekre közlekedő járatai fedélzetén. Az öltözet magán viselte a 60-as évek stílusjegyeit, a "flower power", a pop dizájn és a beatles-korszak hangulatát tükrözte.  

A másik népszerű egyenruha a British Caledonian fedélzetén 1988-ban viselt, a skót hagyományok által inspirált ruha volt, amelyhez a királyi család kiltkészítője, az edinburgh-i Kinloch Anderson Limited tervezte a skót szoknyát. 

BEA Hardy Amies 1967

BOAC Clive 1970.

British Caledonian 1988.

BA Paul Costelloe 1993


BA Julian MacDonald Air 2003


Forrás: turizmusonline.hu



2012. február 15., szerda

A Ryanair feljelenti az EU-nál a Wizz Air-t

A Ryanair uniós vizsgálatot kér közvetlen budapesti versenytársa, a Wizz Air ellen, az ír diszkont légitársaság szerint ugyanis a Wizz Air nem európaiak tulajdonában van, ami ellentétes az uniós szabályokkal. Michael Cawley, a Ryanair vezérigazgató-helyettese kedden sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, a Wizz Air megszegi a tulajdonosi viszonyokkal kapcsolatos európai szabályokat, mert az uniós légügyi előírások szerint minden, az EU-ban működő légitársaság tulajdonosainak többsége uniós kell, hogy legyen, az EU-n kívüli maximális tulajdonhányad 49 százalék lehet.

Mint a sajtótájékoztatón ábrákkal is illusztrálták, azért kérik az uniós vizsgálatot, mert információik szerint „jó okuk van feltételezni, hogy nem európaiak a többségi tulajdonosok”. Mint bemutatták, a Wizz Air Holdings (amelynek három leányvállalata a magyar, a bolgár és az ukrán légitársaság) egy máltai bejegyzésű cég tulajdona, amitől négy, egyaránt máltai tulajdonosi szinten keresztül lehet eljutni a legfelső szinthez, egy Stuart Blackburn nevű személyhez. A Ryanair szerint ő valójában nem európai tulajdonosokat képvisel.

A piacra lépéssel kapcsolatosan elhangzott: az elkövetkezendő egy hónapban mintegy egymillió eurós kampányt terveznek hazánkban a nyomtatott és elektronikus sajtóban, a kampánynak részét képezi több ingyenjegyes akció is. A következő hét végére pedig elindul a Ryanair magyar nyelvű weboldala. Az első bejelentés óta több mint 45 ezer jegy talált már gazdára, ami ígéretes, így akár további gép szolgálatba állítása sem kizárt az év végére, és biztosnak látszik a 2,4 milliós utasszám elérése a teljes évet tekintve. A munkaerő-toborzás tapasztalatairól szólva Michale Cawley kiemelte: az eseményen 300 volt Malév-dolgozó jelent meg, közülük 100 pilóta repülő-szimulátoros felvételét kezdik meg a napokban. Azt is kilátásba helyezték, hogy Budapesten lehet a légitársaság új szimulátor-központja.

Michael Cawley újságírói kérdésre elmondta: a 2-es terminálról fognak repülni péntektől, a 32 új útvonalhoz valamennyi slot rendelkezésre áll már. Mint fogalmazott, a légitársaság az alacsony forgalmú slotokra, az új útvonalakra és a Malév által maga mögött hagyott útvonalak felkarolására kapott kedvezményeket a Budapest Airporttól. Emellett, ha a feltételek adottak, nyitottak a vidéki repterek iránt is.

A Ryanair működéséhez infrastrukturális változástatásokra van szükség a reptéren, ehhez a kormány beleegyezésére is szükség van, mondta a vezérigazgató-helyettes, bár arról nem közölt részleteket, ezek milyen jellegű változtatások lennének.

Újságírói kérdésre, miszerint mennyiben számíthat arra a hazai utasközönség a Ryanair lojalitására, elhangzott: ha jó lesz az üzlet, lojálisak lesznek.

Azt is megtudtuk, hogy a 4, sokat emlegetett unión kívüli úti célra (Kijev, Moszkva, Tel Aviv, Isztambul) nem pályázik a Ryanair, a szabályozás ezt számára ír légitársaságként nem is teszi lehetővé.
 
Forrás?turizmus.com

2012. február 14., kedd

Debrecen – London heti háromszor a Wizz Airrel

A Wizz Air bejelentette, hogy 2012. június 18-tól repülőjáratokat indít a Debreceni Repülőtérről (DEB). Kezdetben heti három járat indul – hétfőn, szerdán és pénteken – a londoni Luton repülőtérre, amely közvetlen eljutást biztosít London központjába és Közép-Anglia más városaiba. A járatok a két város között oda-vissza közlekednek, az említett napokon vissza is térnek Debrecenbe.

A Wizz Air és Debrecen város vezetésének meggyőződése, hogy az új járatok nagymértékben hozzájárulnak Kelet-Magyarország – különösen Debrecen és térsége – turizmusának fejlődéséhez, továbbáa repülőjáratok indítása, az ahhoz kapcsolódó új szolgáltatások következtében a régió gazdasági növekedésének egyik motorja lesz. A tervek szerint az első évben közel 50.000 ember utazik majd ezeken a járatokon. Az egy héttel ezelőtt bejelentett kapacitás-duplázás mellett ez a terjeszkedés is a vállalat elkötelezettségét mutatja a magyar piac iránt.

A debreceni járatindulást úgy köszönti a Wizz Air, hogy mostantól 9900 Ft-ért árul jegyeket Londonba (egy útra, összes költséggel).
A Wizz Air menetrend szerinti járatainak elindítása igazolja mindazon erőfeszítések helyességét, melyeket Debrecen önkormányzata és az üzemeltető Airport Debrecen a repülőtér fejlesztése érdekében megtett, s a jövőben tenni fog. A járat kiszolgálásához a jelenleg is biztosított műszaki szükségleteken túl, az üzemeltető további jelentős eszközfejlesztésről döntött, ezáltal felgyorsítja az üzemeltetési jog megszerzésekor vállalt repülőtér-fejlesztési programot, valamint bővíti az alkalmazottak létszámát, új munkahelyeket hoz létre.
Közös érdek a június 18-ától induló menetrendszerinti járat sikere, ezért Debrecen önkormányzata, a Wizz Air-rel, a térség turisztikában érdekelt vállalkozásainak jelentős részét képviselő Debrecen és Hortobágy Turizmusáért Egyesülettel összefogva turisztikai marketingkampányt indít a régió turisztikai értékeinek, valamint az együttműködésben részt vevő turisztikai szolgáltatók –utazóközönség számára történő – bemutatása céljából.

„A menetrend szerinti járat beindításának számunkra legfontosabb következménye azon túl, hogy Debrecen és London, a világ egyik legfontosabb gazdasági, kulturális és turisztikai központja között közvetlen légi összeköttetés jön létre, az, hogy a járatindítás városunkban és térségében jelentős hatást gyakorol a gazdaság fejlődésére, a munkahelyteremtésre és kifejezetten pozitív következményei lesznek a turizmus területén.” – fejtette ki álláspontját Kósa Lajos, Debrecen polgármestere.

„A debreceni repülőtéren jelenleg is jelentős fejlesztések folynak, azonban a Wizz Air járatindításával összefüggésben a szolgáltatási színvonal növelése érdekében további mintegy 500 millió forint értékű fejlesztést tervezünk megvalósítani. A Debrecen-London járat közvetlenül 15-20 fővel növeli a repülőtéri munkahelyek számát” – mondta Herdon István, a Debreceni Repülőteret üzemeltető társaság tulajdonosi képviselője.

Forrás: turizmus.com

2012. február 10., péntek

Az utasok jól is járhatnak a Malév-csőddel

A Wizz Air vezérigazgatója, Váradi József szerint Oszkó Péter igazgatósági tagként nem súgott a cégnek Malév-ügyben. Egy új nemzeti légitársaság felépítéséhez legalább 30 milliárd forint és fél év kellene. A Wizz akár több száz volt Malév-dolgozót vehet fel.

Az utasoknak összeségében jól jön a Malév csőd? Örülhetnek, hogy olcsóbbak lesznek a jegyek, vagy inkább bosszankodhatnak, hogy sok célpontra nem fognak tudni Budapestről repülni?

A fő irányvonalak le lesznek fedve, szerintem még jobban is, mint korábban. A nagyobb versenyhelyzet miatt kedvezőbben fognak alakulni a jegyárak, a magyar utasok szempontjából várhatóan csak olyan kevésbé fontos útvonalak esnek ki, mint a balkáni régió. Innét vagy ide ugyanis döntően átszálló utasok vittek. De az is elképzelhető, hogy más nemzeti légitársaság indít járatot. Szabadon lehet repülni azon országok körében, akik csatlakoztak a Nyitott Égbolt szerződéshez. Egyébként pedig az adott országok közötti kétoldalú légügyi megállapodások szabályozzák a repülési jogokat.

A Ryanair nagy lendülettel próbálja kiszorítani a Wizz Air-t. Mi lehet a Wizz Air (WA) versenyelőnye itthon?
 
Természetesnek tekinthető, hogy egy ilyen helyzetre nagyon sok légitársaság reagál. Órákon belül több széket jelentettek be, mint ahány szék eltűnt a Malév kiesésével. Nagyon úgy tűnik, hogy ez az átmenet lényegesen kedvezőbben alakul, mint amire bárki számított volna. Mi nyolc éve vagyunk jelen Magyarországon és azóta folyamatosan növekszünk. Hosszú távon köteleztük el magunkat, a fejlődésünk töretlen, és nem jövünk-megyünk aszerint, hogy a szél hogyan fúj. Úgy gondolom, hogy jobban értjük a piac igényeit, a régió fogyasztóit, jobban tudunk igazodni ezekhez. Nyolc országban 15 bázissal vagyunk jelen, ahol versenyben vagyunk többek között a Ryanairrel is, mindenhol mi vagyunk a vezető diszkont légitársaság, ahol már megalapozott üzletünk van. A történelmünk, az elkötelezettségünk miatt, amiatt hogy ezt a céget magyarok alapították és a menedzsment döntő része a mai napig magyar, Magyarország számunkra sokkal több, mint egy piac.

Tegnap a Ryanair-vezér azt mondta, hogy senki ne hagyatkozzon a veszteséges WA-ra, mert be fognak csődölni, pénzügyi adatai ráadásul nem is nyilvánosak. Mit lehet tudni ezekről a mutatókról?

A WA egy privát cég, nem vagyunk kötelesek a pénzügyi adatainkat nyilvánosan értékelni. Ezek egyébként publikusak, beszámolási kötelezettségünk nekünk is van. Mi azonban azt az álláspontot alakítottuk ki, hogy amíg privát cég vagyunk, addig ezeket az adatokat nem kommunikáljuk és nem is véleményezzük. A cég nem veszteséges, a pénzügyi teljesítményünk kifejezetten erős, úgy látjuk, hogy a lehetőségeink megvalósíthatók lesznek. A cég a saját pénzéből tudja a növekedését finanszírozni.

Tavaly közel 25 százalékkal nőtt a bevételünk, az utasforgalom 15 százalékkal nőtt, az idén is két számjegyű növekedést várunk mindkét téren. A cég a megtermelt jövedelmet még mindig befekteti, ezért tudunk a piacnál lényegesebben gyorsabban nőni. Ha megnézi a légiközlekedés mai fejlődését, akkor stagnálás látható, illetve bizonyos időszakokban csökkenés, mi növekszünk.

A Ryanair tegnap bejelentette, hogy megállapodtak az állammal? Miről szokás ilyenkor megállapodni?

Különböző marketingtevékenységekre, új utak nyitására rendelkezésre állnak bizonyos pénzügyi alapok, de hogy pontosan miről állapodtak meg, azt ők tudnák megmondani. Mi úgy gondoljuk, hogy igazán nem szükséges az, hogy az állam jelentős összegekkel támogassa ezt az átmeneti időszakot. A piac önszabályozó mechanizmusai elrendezik ezt a kérdést, semmi szükség arra, hogy az állam komoly forrásokat mozgósítson a kialakult helyzet kapcsán.

Elképzelhető, hogy más fapados is beállít a Ryanair után?

Nem szeretnék spekulálni. A piac organikus és dinamikus, tehát bármi megtörténhet, de úgy tűnik, hogy aki be akart lépni, az már megtette az első lépéseket.

Sokat támadják amiatt, hogy volt Malév-vezérként feljelentette a céget.

Mi nem jelentettünk fel senkit. Olyan versenytorzító praktikákat láttunk, ami miatt úgy gondoltunk, hogy élünk a törvény adta jogunkkal és egy Európai Bizottsági vizsgálatot kezdeményezünk. Ezek után a folyamatok maguktól mentek előre. A cégünknek az a szerepe, hogy biztosítsa, hogy a piacon mindenkinek egyenlő feltételei legyenek, ne legyen diszkrimináció. Minden szereplő a törvény szellemében kell cselekedjen.

A legújabb front Önök ellen, hogy Oszkó Péter az igazgatóság tagja lett.

Oszkó 2011 áprilisában lett megválasztva a WA Holding Zrt. igazgatóságába. Ez egy klasszikus holding vállalat a WA csoportban. Jogilag ez különálló jogi entitás, amit a vállalat menedzsmentje irányít. Oszkó kinevezése szakmai háttere, tapasztalatai és pénzügyi ismeretei alapján történt, a munkájával elégedettek vagyunk. Erről mást nem szeretnék mondani.

De miniszterként elég jól kellett ismerje a visszaállamosított Malév helyzetét. Ő ugyan azt mondta, hogy ezek soha nem kerültek szóba az üléseken. Ezek szerint direkt kérték, hogy ne hasznosítsa az információit?

Egy rendes igazgatóság úgy működik, hogy aki bármilyen kérdésben személyesen érintett, akkor annak a témának a tárgyalásán nem vesz részt. Ahol bármilyen érdekkonfliktus lehet, az érintett nincs is ott. Ehhez az elvhez tartottuk és tartjuk magunkat, más tagok esetén is. Az objektivitás érdekében mindig így járunk el.

Tehát kiküldték, amikor szóba jött a Malév?

Ez az igazgatóság soha nem tárgyalta a Malév kérdését.

Mennyi az esélye a Malév újraéledésének? Mennyi pénz kellene hozzá?

Ennek a kérdésnek a megítélése nem rám tartozik, akik úgy gondolják, hogy ez egy jó üzlet, azok biztosan tudják, hogy miért gondolják így. Egy dolgot viszont érdemes mindenkinek figyelembe venni. A piac nagyon gyorsan reagál az újonnan kialakuló helyzetekre. Múlt hét pénteken reggel a Malév bejelentette a megállását, délután kettőre már több mint hárommillió új széket jelentettek be éves szinten. Gyakorlatilag nyolc óra alatt több kapacitás jött be a piacra, mint amennyi kiesett.

De mi az az összeg ami alatt meg sem érdemes próbálkozni egy új Malévval?

100 millió eurós nagyságrendről beszélünk egy új légitársaság megalakításánál. Azok a költségszintek, amelyek kritikusak egy légitársaság üzemeltetésével kapcsolatban, például az üzemanyag, azok jelentősen megemelkedtek az utóbbi tíz évben. 2003 körül 30 dollár volt az olaj hordónkénti ára, most 110-120 dollár magasságában van. A belépés korlátai megemelkedtek. Ráadásul ma már sokkal nagyobb a verseny a légiközlekedési piacon, mint volt tíz évvel ezelőtt. Egy új légitársaság megalakításához legalább három hónapra van szükség, de inkább egy hat hónapos időintervallumról lehet beszélni onnantól, hogy a pénzügyi források rendelkezésre állnak.

Hány Malév dolgozót vesz át a cégük?

Ezt nehezen tudnám megsaccolni. Amit érdemes tudni, hogy nálunk lényegesen több magyar pilóta repül, mint ahányat Budapesten állomásoztatunk. Az újabb felvételeknél is ez az irányelv érvényesülni fog, ami százas nagyságrendű munkavállaló felvételét jelenti.

Forrás: index.hu

Wizzair: 10 új útvonal Budapestről

10 új útvonal Budapestről


A Wizz Air, Közép-Kelet Európa legnagyobb diszkont légitársasága 10 új célállomásra indít járatokat Budapestről, ezzel 33-ra növelve az elérhető városok számát.

Új járatok:

Bukarest - március 2-tól

Malaga - április 2-tól

Larnaca - április 4-től

Kolozsvár - április 3-tól

Szófia - április 3-tól

Varsó - április 2-tól

Thesszaloniki - április 3-tól

Zakynthos - június 16-tól

Rodosz - június 16-tól

Heraklion - június 16-tól

 Járatok foglalásához látogassa meg weboldalunkat: www.fapados.hu

Új!

Az online utasfelvételt követően még mindig van mód arra, hogy módosítsa foglalását (a járatmódosítást és az utas nevének módosítását kivéve), vagy további szolgáltatásokat vásároljon, legkésőbb a járat menetrend szerinti indulása előtt 3 órával.







2012. február 9., csütörtök

Ryanair: Megállapodtunk a reptérrel

Pénteken aláírják a Ryanair és a Budapest Airport közti megállapodást – jelentette be Michael O'Leary, a Ryanair vezérigazgatója. Azt mondják, a magyar állammal is sikerült megállapodniuk, és támogatást kapnak a budapesti járatokért. Azt egyelőre sem az ír cég, sem Magyar Turizmus Zrt. nem közölte, hogy mennyit és milyen feltételekkel.

A vezérigazgató bejelentette, hogy február 17-én nyitja meg budapesti bázisát, amely az ötvenegyedik lesz, és ahol öt repülőgép állomásozik majd. Három már a jövő péntektől üzemelni fog, míg két új Boeing 737-es március közepén érkezik. Bejelentettek egy új járatot is, ez a Budapest–Tampere útvonalon fog közlekedni. Ezzel a járatok száma heti 42-re emelkedik majd, „ezzel is pótolva a Malév sajnálatos kiesése okozta űrt” – mondta O'Leary.

A január végén közölt kétmillió utassal szemben a Ryanair 2,4 millióval számol az első évben. Úgy számolnak, hogy millió utasonként ezer munkahely is létrejön közvetve, így 2400 új állást is jelent az ír légitársaság visszatérése. A Ryanair részéről ez egy 350 millió dolláros beruházást jelent – tette hozzá.

A közismerten költségérzékeny, a budapesti repteret 2008-ban annak árai miatt egyszer már elhagyó ír fapados cég vezérigazgatója egy kérdésre válaszolva elmondta: nemcsak a reptérrel, hanem a magyar állammal is megállapodtak, és támogatást kapnak a ferihegyi járataikért cserében. A megállapodással, ahogy fogalmazott, „nagyon elégedett”, ugyanakkor „a részleteket bizalmas információnak” tekintik.

A fapados légitársaságoknál nem szokatlan működési modell, hogy a milliós nagyságrendű turista adott országba szállításáért turizmusmarketing- vagy egyéb hozzájárulást kér, és részben abból fedezi költségeit
(ez a megoldás nem feltétlen minősül az uniós szabályok tiltott állami támogatásának).
Az index szerette volna megtudni a Magyar Turizmus Zrt.-nél, hogy ebben az esetben is ez történt-e, és ha igen, a Ryanair milyen feltételekkel és milyen összeget kap közpénzekből. A magyar turimusmarketingvállalatnál előbb azt mondták: „a Malév-helyzettel kapcsolatban nem kommunikálunk”, később azt, hogy küldjük el kérdéseinket írásban; ezt megtettük.

A reptér kettes termináljáról is fognak indulni a gépeik – erősítette meg O'Leary, ugyanakkor a Budapest Airportot még mindig elég drága repülőtérnek tekintik. Egy kérdésre válaszolva elmondta: az állammal és a reptérrel kötött megállapodásban időbeni megkötés nincs, így bármikor elhagyhatják Ferihegyet.

A vezérigazgató szavaiból az is kiderült: totális háborút indítanak a Wizz Air ellen. Michael O'Leary bejelentette, hogy bármilyen árat is kínáljon a versenytárs, ők feleáron és kétszer akkora kapacitással fogják adni ugyanazt.

Forrás: index.hu

Hogy is jön vissza a Ryanair Ferihegyre?

Elképesztő mennyiségű új járattal és munkahellyel kecsegtetett a fapados már akkor is, amikor még meg sem állapodott a Budapest Airporttal, amely a Financial Times szerint arra panaszkodott, hogy szinte ingyen akarták használni a repteret. Majd szerdán már a drágább kettes terminálra hirdették budapesti jegyeiket.

A Malév csődje után számos légitársaság csapott le a potenciális forgalomra, a legnagyobb kapacitással az Ryanair ajánlotta fel a segítségét. Az ír cég hatalmas lendülettel 31 új járatot és 2000 új munkahelyet ígért, szinte azonnal elkezdte árulni a jegyeit, holott az újbóli budapesti megjelenésről még meg sem állapodtak a Budapest Airporttal.

Az ír fapados nyomulását azonban fenntartással kell kezelni, mondja Pető György légügyi szakértő, az easyJet volt regionális igazgatója, a Budapest Airport volt kommunikációs vezetője. Egyrészt nevetségesnek nevezte azokat a terveket, hogy két héten belül 31 városba indít Budapestről járatot. Szerinte egyrészt különösebb piackutatások nélkül is kétséges, hogy például a göteborgi fiatalok kedvenc bulihelyszínévé hirtelen a magyar főváros válna. A magyar piac alacsony vonzerejét szerinte jól érzékelteti, hogy a másik nagy fapados, az easyJet ingerküszöbét nemigen lépte át a Malév-csőd (ellentmond viszont ennek, hogy a WizzAirét igen).

Túl sokat vállalt?

De ha ezek a járatok mégis mind gazdaságosan mennének, akkor az olyan megnövekedett utasforgalmat jelentene a reptér 1-es termináljának, aminek a tizedét sem tudná kiszolgálni. A légitársaságoknak jelentősen drágább 2-es terminált pedig a reptéri díjakra híresen érzékeny Ryanair biztosan nem fizetné ki, állítja Pető a cég hirdetésében szereplő T2-es jelzés ellenére.

Az ír fapados szerdán már úgy hirdette jegyeit honlapján, hogy Budapest T2, vagyis 2-es terminál – igaz, megjegyezte: „Minden útvonal a Budapest Airport és a Ryanair megállapodásának függvénye".

A bejelentett kétezer új munkahely is messze túlszárnyalná a legoptimistább forgatókönyveket is. A szakértő szerint a Ryanairnek hozzávetőleg nyolcvan gépe parkolhat különböző helyeken a téli szezon miatt, ezeknek korábban is kellett hogy legyen üzemeltető és kiszolgáló személyzete, így inkább maximum 100-150 új munkahelyre éredemes számítani itthon.

A légügyi szakértő szerint a megmentő szerep a fapadosoknál bevett forma az ingyenreklám, ilyenkor segítségnyújtásként gyakorlatilag ugyanannyiért adják a jegyeket. Ugyanilyen reklámfogásnak minősíthető a hirtelen nagy volumenű felvételi akció, hiszen a légitársaságok, elébe menve a piaci folyamatoknak, folyamatosan felvételiztetnek.

Blöff vagy zsarolás?

Ez mind szokásosnak mondható a piacon, ilyenkor mindenki megpróbálja a legtöbbet kihozni a krízishelyzetből, akár blöffökkel is. Pető szerint az utasokkal való zsarolással viszont a Ryanair már messze túllőtt a célon: a légitársaság ugyanis úgy árusítja a jegyeit, hogy még nem állapodott meg a Budapest Airporttal a reptéri díjakról. Azaz nem tudja garantálni, hogy tényleg lesznek-e ilyen járatok, de ha lesznek eladott jegyek, akkor majd ezzel próbál kedvezőbb tárgyalási pozíciót kicsikarni a reptérnél és az államnál. A légügyi szakértő megerősítette, hogy normális esetben a légiközlekedésben is ugyanolyan az üzletmenet, mint máshol, azaz előbb megállapodnak a feltételekről, és csak aztán értékesítik az ezekre épülő szolgáltatást.

Kedden tárgyalt a Ryanair a reptér vezetőségével, de megállapodás még mindig nincs. A Ryanair korábban arra panaszkodott, hogy őket és az erőfeszítéseiket nem veszik elég komolyan. A reptér a Financial Times-szal azt közölte, hogy az ír cég lényegében ingyen kívánta volna használni a Budapest Airportot. Igaz, a reptér később közleményben finomította az álláspontját.

Légiháború

A Malév bedőlése után a reptérnek égető szüksége van a forgalomra, de ha bármelyik légitársaság kedvezőbb feltételeket kap a többieknél, abból a szakértő szerint „világháború lesz”. A Ryanair emellett a kormányzatra is erős nyomást gyakorolhat. Milliós nagyságrendű turista idehozatalával kecsegtetheti az államot, cserébe marketing- vagy egyéb hozzájárulást kérhet, amiből aztán a működési költségeit fedezi. Pető György szerint azonban a kormánynak és a reptérnek sem éri meg engedni a zsarolásnak.
 
Jelen esetben pedig még az is példátlan, hogy a reptérnek kell felhívnia az utasok figyelmét arra, hogy alaposan fontolják meg a jegyvásárlást a világ egyik vezető fapados légitársaságától, mert lehet, hogy átverik őket, tette hozzá a légügyi szakértő.
A WizzAir a keddi sajtótájékoztatóján ráadásul rákontrázott a Ryanairre: ők már 2400 munkahelyet ígérnek, és biztosak abban, hogy az új gépeik is az 1-es terminált használhatják majd. Jelezték emellett, hogy nekik minden megállapodásuk megvan és érvényes. A Ryanair különösen agresszív lépései kapcsán elmondták, hogy átlátható és azonos feltételekre számítanak mind a reptértől, mind az államtól. A versenytárs nem felejtett el figyelmeztetni arra sem, hogy a légiközlekési piac „az Európai Bizottság érzékeny területe”, amit kiemelten vizsgálnak.

Az ügyben természetesen a Ryanair véleményét is megkérdeztük; az ír cégnél annyit közöltek, hogy csütörtökön sajtótájékoztatót tartanak Budapesten, ahol a kérdéseinkre választ kaphatunk.

Forrás: index.hu

Kapacitást bővít és új járatokat indít Budapestre a Lufthansa

Több mint 20 százalékkal több utast szállított tavaly a Lufthansa Magyarország és Németország között, mint egy évvel korábban. Az idén az új berlini és hamburgi járatoknak, valamint a tervezett kapacitásbővítésnek köszönhetően további növekedésre számítanak.

„A Lufthansa rekord utasszámot ért el Magyarországon 2011-ben” – emelte ki mai sajtótájékoztatóján Ofer Kisch, a Lufthansa Csoport kelet-közép-európai regionális igazgatója. „Ma a Lufthansa Csoport a legnagyobb hagyományos légitársaság Magyarországon” – tette hozzá.

Azt is elmondta, hogy tavaly augusztusig érezhető volt a forgalom növekedése hazánkban, a gazdasági krízis hatására azonban az év második felében már visszaesés volt minden hónapban az egész magyarországBSP-forgalomban.

A Malév múlt heti bedőlésével kapcsolatban Kisch kiemelte, hogy az európai repülőtereken rekedt Malév-utasok számára azonnal speciális árakat alakítottak ki, amelyek révén megkönnyítették hazajutásukat. A közeljövőben két új járat és a meglevő vonalakon tervezett kapacitásbővítés révén igyekeznek megfelelni a Malév eltűnésével keletkezett többletigénynek, de jelen pillanatban más lépést nem terveznek.

Kisch szerint rengeteg még a bizonytalansági tényező, nem lehet tudni, mekkora igény is lesz tartósan.

Antal Gábor, a Lufthansa magyarországi értékesítési vezetője kiemelte, hogy a tour-operátorok most kezdenek megoldást keresni korábban lefoglalt csoportjaik részére, számunkra az Austrian Bécsből induló járatai, illetve a Lufthansa müncheni járatai is reális alternatívát nyújthatnak.

A Swiss és az Austrian is nagyobb kapacitású gépekkel repüli Budapestet a Malév csődje óta, Brüsszelbe pedig azon nyomban beindította a napi harmadik járatot a szintén az LH-Csoporthoz tartozó Brussels Airlines.

Elhangzott, hogy a Lufthansa első repülőgépe, egy Boeing 727-030-as 45 éve szállt le először Budapesten.
A német légitársaság 2011-ben már mintegy 770 ezer utast szállított gépei fedélzetén Magyarország és Németország között. Ez több mint húsz százalékos növekedést jelent 2010-hez képest.

Az Austrian Airlinest és a Swiss International Air Linest is magában foglaló Lufthansa Csoport mintegy 1,1 millió, azaz tizenöt százalékkal több utast szállított Budapest illetve Németország, Ausztria és Svájc között, mint az előző évben.

Világszerte összesen 106,3 millió utas utazott tavaly a Lufthansa, a SWISS, az Austrian Airlines, a bmi és a Germanwings járatain. Ez 7,5 százalékos növekedésnek felel meg az egy évvel korábbi értékkel összehasonlítva.

Összesen 65,5 millió utas repült Lufthansa márkajelű gépeken 2011-ben. A SWISS mintegy 16, 4 millió; az Austrian Airlines 11,3 millió; a bmi mintegy 5,7 millió, a Germanwings pedig mintegy 7,5 millió utast szállított.

Új járatok Budapestről

A piaci helyzetre reagálva a Lufthansa február 6-tól új napi járatokat indított Budapestről Berlinbe és Hamburgba. Az LH 3027 számú hamburgi járattal egyedüli légitársaságként szolgálja ki ezt az útvonalat az üzleti és a turista osztályon 84 ülőhelyet biztosító Bombardier CR9 géppel.

Az LH 3031 számú berlini járat 120 ülőhelyet kínál az üzleti és a turista osztályon. „Azért vezettük be ezeket az új útvonalakat ilyen hirtelen, hogy a megváltozott helyzetben biztosítsuk az ideális csatlakozást magyar utasainknak a német nagyvárosok felé” – jelentette ki Ofer Kisch.

„Új ajánlatunk már a bejelentés utáni napokban kedvező fogadtatásra talált, és már nagyon várjuk, hogy júniustól az új berlini repülőteret (BER) is bekapcsoljuk a forgalomba” – tette hozzá.

A Lufthansa júniustól jelentősen megnöveli jelenlétét a német fővárosban, ahol 40 százalékkal több ülőhelyet kínál majd a 60 millió eurós beruházással megvásárolt 35 repülőgép fedélzetén. Partnereivel, az Austrian Airlines és a SWISS légitársaságokkal együtt a Lufthansa jelenleg több mint 130 járatot indít hetente Frankfurtba, Münchenbe, Düsseldorfba, Bécsbe és Zürichbe.

A berlini járat júniustól Berlin Tegel (TXL) új repülőterén száll le. A gép vasárnap kivételével naponta 12.05-kor indul Budapestről, és ottani idő szerint 13.30-kor száll le Berlinben. Vasárnaponként más a menetrend, ilyenkor 16:40-kor van az indulás Budapestről és 18:05 az érkezés Berlinben. Berlinből a hát hat napján 10.00-kor indul a gép, míg vasárnapokon 14.40 az indulás időpontja.

Az útvonalat Boeing 737-500-as repüli hétfőtől szombatig, vasárnap pedig egy Bombardier CR9-es az Eurowings üzemeltetésében. Az új berlini repülőtérről kiváló átszállási lehetőségeket is kínál a magyar utasoknak Skandinávia felé a német légitársaság.

A Lufthansáról

A Deutsche Lufthansa AG mintegy 400 leány-és fiókvállalatból álló légi közlekedési csoport. A Lufthansa Csoport elkötelezett a miniség és az innováció, a biztonság és a megbízhatóság mellett. A Németországi központú Csoport öt üzleti szegmenssel működik: utasszállítás, logisztika, MRO, catering és IT-szolgáltatások

A Csoport alapvető tevékenységi köre a személyszállítás, amelyre az alábbi leányvállalatok szakosodtak: Lufthansa Passenger Airlines (Lufthansa Regional), Austrian Airlines, British Midland, SWISS, Germanwings, valamint a Lufthansa résztulajdonában lévő Brussels Airlines, JetBlue és SunExpress.
A 2011-es üzleti évben a Lufthansa Csoport légitársaságai több mint 106 millió utast szállítottak, amivel a vállalatcsoport Európa vezeti légitársasága.

A Csoport legnagyobb gyűjtő repülőterei Frankfurtban, Münchenben, Bécsben, Brüsszelben és Zürichben találhatók, amelyekből kiindulva a Lufthansa, az Austrian Airlines, a British Midland, a Brussels Airlines és a SWISS közösen négy kontinens 106 országának 258 célállomására indítanak járatokat. A vállalatcsoport flottája jelenleg 708 repülőgépből áll. A rendelés alatt álló további 168 gép összértéke listaáron 17 milliárd euró. Ezek 2012 és 2018 között állnak forgalomba. A Csoport folyamatos flottamegújítási programjának köszönhetően a társaság repülőgépei költséghatékonyabbakká válnak, működésük pedig kevésbé terheli a környezetet. 2011 októberének végén a Lufthansa Csoport mintegy 120 ezer alkalmazottat foglalkoztatott. A Csoport 2010-es üzleti évben elért összárbevétele 27,3 milliárd euró volt.

Forrás: turizmusonline.hu

2012. február 8., szerda

Sixt beszállókártya a Malév járat nélkül maradt utasoknak

A Sixt Magyarország segítséget nyújt a Malév leállása nyomán járat nélkül maradt utasoknak, számukra kedvezményes autóbérlési ajánlatot dolgozott ki.

A Sixt Magyarország speciális csomagajánlatot tett közzé azon utasok számára, akiknek a járatát törölte a Malév.

A törölt járatú Malév jegy / foglalás bemutatása ellenében, az azon megjelölt út kapcsán a Sixt az aktuális Interneten elérhető kondícióihoz képest -15%-os kedvezmény mellett kínálja autókölcsönző szolgáltatását magyarországi felvétel esetén. A kedvezmény az egy utas bérletekre és azok kiegészítő díjára is vonatkozik, azaz a gépkocsi felvétele Magyarországon történik, leadás Európa bármely Sixt kirendeltségén lehetséges.

A Malév 2010 elején Németország vezető autókölcsönző cégével, a Sixt-tel kötött együttműködési szerződést, mely világszerte mintegy 4000 kölcsönzési ponttal rendelkezik. A magyar légitársaság a nemzetközi hírnév, a szolgáltatások magas színvonala, azok kedvező ára, a brand és a hosszú távú együttműködési lehetőségek széles köre miatt voksolt az autókölcsönző cégre.

További információ és foglalás: sixt@sixt.hu.

2012. február 7., kedd

Budapesti járatot is érint a francia sztrájk

A francia repülőtereken a légi közlekedésben dolgozók 4 napos sztrájkja az Air France budapesti járatait is érint, tájékoztatta lapunkat a légitársaság.

Az Air France keddenaz AF2395 számú Budapest-Párizs járatát volt kénytelen törölni, holnap az AF1995 számú Budapest-Párizs járat nem fog közlekedni a sztrájk miatt.

Az Air France mindent megtesz annak érdekében, hogy az érintett utasok utazását a lehető legrövidebb időn belül biztosítsa és az őket érő kellemetlenségeket minimalizálja. Az érintett utasok leggyorsabban a www.airfrance.hu weboldal "Foglalás manager" oldalán tudják jegyeiket térítésmentesen átfoglalni, amennyiben a jegyben szereplő foglalási osztály elérhető.

forrás: turizusonline.hu

2012. február 6., hétfő

A Malév-csőd tanulságai egy pr-es szemével

A Malév pénteki összeomlása újabb iskolapéldája annak, hogyan nem szabadna egy válsághelyzetet kezelni – véli elemzésében Szántó Balázs, a Noguchi Porter Novelli pr-ügynökség ügyvezető partnere. 

Bár az esetnek van jó néhány különleges részlete – többségi állami tulajdonú, frissen stratégiaivá nyilvánított vállalat kommunikációjáról beszélünk, nemzeti légitársaság, erős érzelmi kötődés –, magánvállalatoknál pont ugyanilyen hibákat látni szinte nap mint nap. Hangsúlyozottan politikamentes gyorselemzés.

Cserkészjelszó

A válságkommunikáció alapszabálya, hogy tudnunk kell, mi történhet, készülni kell az összes – emberi ésszel felfogható – eshetőségre. Ennek talán legszebb megjelenése a bő száz éve alapított cserkészmozgalom jelszava: (always) be prepared (magyarul a kevésbé elegáns „légy résen”). Nem gondolom, hogy az elmúlt évek (évtizedek), és különösen az elmúlt hét fejleményeinek ismeretében a nemzeti légitársaság fizetésképtelensége katasztrófa-jellegű, vis maior helyzet lett volna.

Esetünkben szemlátomást maga a Malév először is azt a klasszikus válságkommunikációs hibát vétette, hogy nem készült fel a legrosszabbra, illetve nem a legrosszabbra készült. Sajtóhírek szerint még néhány perccel a leállás előtt is arról tájékoztatták az utasokat: nincs itt semmi látnivaló, tessék csak készülni, a flotta még tavasszal is repülni fog. A válságreakciók klasszikus tagadás (denial) fázisa: magunk sem hisszük el, hogy tényleg bajban vagyunk, teljes beleéléssel tagadjuk a nyilvánvalót. Éppen ezért nem készülünk fel rá.

Az érintettek (nem) tájékoztatása

A hajnali igazgatósági ülés után állítólag ötkor tájékoztatták a Budapest Airportot arról, hogy nem indulnak el a pénteki járatok. Ehhez képest furcsa, hogy az MTI-nek egy utast azt állította: hét óráig csak késésről tájékoztatták őket. (Hogy ki tájékoztatott, azt fedje balladai homály.)

A tájékozódást az sem segítette, hogy a Malév honlapja egyik pillanatról a másikra elérhetetlenné vált (lekapcsolták vagy túlterhelték, nem tudni), majd csak a szűkszavú közleménnyel (amúgy klasszikus, viszonylag jól összerakott holding statement) tért vissza. Ellenben az ügyfélszolgálat sem készült fel a borítékolható rohamra: a telefonszámok elérhetetlenek, az információs pultban és a külföldi irodákban dolgozó ügyintézők sokszorosan túlterheltek voltak. Úgy fest, teljes volt a kommunikációs káosz: volt, aki segítetni akart, ezért megoldást ígért, mások információ hiányában csak széttárták a kezüket.

Kifejezetten érdekes volt, amikor a Malév vezérigazgatója sajtóközleményében és a munkavállalóknak írt reggeli levelében gyakorlatilag a sajtót hibáztatta a fizetésképtelenségért: „(…) az utasok bizalma töretlen volt, de az utóbbi napokban megjelent információk hatására a szolgáltató partnerek elvesztették bizalmukat, és egyik napról a másikra elkezdték előre kérni az általuk nyújtott szolgáltatások kifizetését”. Viszont azt a néhány helyen megjelent újságírói elégedetlenkedést sem tartom meglapozottnak, hogy a nyolc órára meghirdetett sajtótájékoztatóra fél nyolckor küldték ki a meghívókat. Ez egy ilyen műfaj, és van olyan fontos hír, hogy az újságíró kollégák minden mást félredobjanak – szemlátomást így is tettek.

A hírről állítólag a sajtóból értesülő szakszervezetek reakcióját inkább nem is kommentálnám, a tőlük elvárható stílusban és tartalommal menten majdhogynem nemzethalált vizionáltak. Fogadjuk el, hogy ez a dolguk.

Pilátus, a credo és a (nem) melegedőhely

A Budapest Airport helyzete is külön érdekes, sőt, kicsit skizofrén volt. Miközben a reptér munkatársai ásványvizet osztottak az utasoknak, másrészt a szóvivő leszögezte: természetesen senkit sem dobnak ki, de „ez nem egy melegedőhely”. Ugyan az egykori BP-vezér emlékezetes „I want my life back” elszólásának mélységét nem érte el, de figyelembe véve az időjárási viszonyokat, illetve azt, hogy az elmúlt napokban szinte másról sem szólt a média, mint a fagy- és hóhelyzetről – beleértve a mínuszok kütyükre és gépjárművekre gyakorolt hatását –, kifejezetten szerencsétlen megjegyzés volt. Finoman szólva sem erősítette az empatikus, az egész történetbe önhibáján kívül keveredő, de gyorsan alkalmazkodó vállalat imázsát.

A konkurencia lecsap

Volt egy érintetti csoport, amelyik egyértelműen készült a hírre: a konkurencia. Elsőként a Wizz Air reagált, számomra – az utóbbi hónapok híreinek fényében – kicsit túl gyorsan (erről kicsit később részletesen is). Az érvényes Malév-jeggyel rendelkezőknek kedvezményt ígérő reggeli közleményük után sajtótájékoztatót is tartottak. Meglehetősen agresszíven bejelentkeztek a Malév piaci – de hangsúlyozottan nem a „nemzeti légitársasági” – helyére, nyilvánosan is bejelentették igényüket egyes bilaterális repülési jogokra. Persze az igazi nagy durranás, a Ryanair régóta lebegtetett visszatérése csak ezután következett. Náluk minimum nem elegánsnak, nyílt opportunizmusnak tartottam azt a félmondatot, miszerint a hamarosan megrendezendő állásbörzéjükre főként a Malév-dolgozókat várják, illetve azt az újságírói kérdésre adott választ: „a Wizz Airnek ugyanaz a problémája, mint a Malévnak: magas árakon szállít utasokat és kevés útvonalat kínál. «Ugyanúgy be fognak csődölni» - mondta a vezérigazgató-helyettes a Portfolio.hu-nak.

Persze a többé-kevésbé magyar hátterű fapados társaság menedzsmentjének személyes tapasztalatai is lehetnek a Malév – igaz, majd’ tíz évvel ezelőtti – belső viszonyairól, állapotáról, nem is beszélve az Uniós versenyjogi vizsgálatról és az állami támogatások visszafizetését elrendelő határozatról. Ennek fényében különösen érdekesnek tartom, hogy a Wizz Air közleménye és sajtótájékoztatója ellenére sem került elő nyíltan a kormányzat kommunikációjában, de még a legtöbb médiumban sem a Malév fehér könyve. Ha megkérdeztek volna, ennek kockázata miatt péntek reggel én mindenképpen azt javasoltam volna, hogy a Wizz Air (és kisebb részben a Malévval korábban hírbe hozott, és amúgy szintén versenyjogi kifogást benyújtó Travel Service) inkább hallgasson – Magyarországon mindenképp. Úgy látszik, túl óvatos vagyok.

Az mindenesetre jó taktikai döntés volt, hogy a kormányzati kommunikációban péntek kora reggeltől világos, egyértelmű üzenetet ismételtek: az EB döntése értelmében nem tehetünk semmit a légitársaság megmentésére, de igyekszünk az utasokat hazahozni/kárpótolni. Ezt az alapvetően konstruktív, non-konfrontatív hozzáállást az is magyarázhatja, hogy a Budapest Airport privatizációs szerződésében állítólag szereplő – hivatalosan soha meg nem erősített, de nem is cáfolt – titkos záradék miatt egyértelmű nemzeti érdek a lehető legtöbb külföldi légitársaság Budapesten tartása, idevonzása, a járatok bővítése, az utasforgalom szinten tartása.

Amúgy Lufthansa (tehát Austrian, Swiss és, mint megtudtam, Brussels Airlines) törzsutas is vagyok, ami csak annyit jelent, évente párszor utazom, de bedőltem a csudás kedvezmények és nyeremények ígéretének. Ez pusztán azért releváns, mert péntek este kaptam a Lufitól egy rendkívül kulturált e-mailt, amiben (a fentiektől gyökeresen eltérő stílusban) felhívták a figyelmemet a járatbővítésre:

„A Lufthansa Csoport sajnálattal vette tudomásul a magyar nemzeti légitársaság, a Malév Zrt. üzemszerű működésének beszüntetését. A Lufthansa Csoport bejelentette, készen áll arra, hogy szolgáltatásaival segítse a bajba jutott utasokat.”

Lehet ezt így is.

A tanulság

Nincs új a Nap alatt, a tanulságok ugyanazok, mint a legtöbb válsághelyzetben. A legrosszabbra kell felkészülni, jó előre azonosítani az érintetteket, kidolgozni az üzeneteket, előkészíteni a kommunikációs csatornákat (krízis microsite, call center és ügyfélszolgálati irodák megerősítése, belső és külső kommunikációs vonalak izzítása), felkészíteni a kommunikátorokat, és csak annyit mondani, amennyit muszáj. Válsághelyzetben csak a változás állandó: akkor ígérjünk megoldást (átfoglalást, visszatérítést, stb.), ha biztosan tudjuk, hogy képesek vagyunk rá. Különben óránként mást kellene mondani, ami enyhén szólva nem kedvez a hitelességnek.

A Malév összeomlása sajnos újabb iskolapéldája annak, hogyan nem szabadna válsághelyzetben kommunikálni. Okuljunk belőle!

Forás: Kreative Online










A Germanwings emeli stuttgarti járatai számát

A Germanwings a Malév leállását követően bejelentette, hogy tovább növeli járatai számát a Stuttgart-Budapest útvonalon. A német diszkont légitársaság kedvező árú repülőjegyeket kínál a magyar nemzeti légitársaság csődjében érintett utasoknak. A Stuttgart-Budapest útvonal kiegészítő járatai 2012. április 17-én indulnak, jegyek már foglalhatók a http://www.fapados.hu/ honlapon.

A Stuttgart-Budapest útvonalon 2012. április 17-től keddenként és csütörtökönként már két járat közlekedik majd, így a Germanwings munkanapokon két alkalommal is biztosít összeköttetést Stuttgart és a magyar főváros között. Szombaton és vasárnap egy-egy járat szállítja az utasokat.


Az ukrán AeroSvit kész a Malév-utasok átvételére

A budapesti járatokat is üzemeltető AeroSvit ukrán légitársaság készen áll arra, hogy saját gépeivel szállítsa azokat az utasokat, akik korábban nála vásároltak jegyet a csődbe ment Malév járataira – írta hétfői számában a Kommerszant-Ukraina című ukrán üzleti napilap. A cikk szerint nincsenek pontos adatok arról, hogy hány ukrán utas váltott jegyet a Kijev és Budapest között heti hét járatpárral működött Malév gépeire. Ugyanakkor a magyar légitársaság ukrán partnere, a budapesti járatokat is üzemeltető AeroSvit még a múlt pénteken bejelentette, hogy a saját gépeivel szállítja el azokat az utasokat, akik korábban nála vásároltak jegyet a Malév járataira – elékeztet a lap.

„Ha nem tudunk minden utasnak helyet biztosítani a Kijev-Budapest-Kijev járatainkon, akkor más indulási időpontot ajánlunk számukra. Igyekszünk gyors megoldást találni arra, hogy a legzsúfoltabb napokon nagyobb befogadóképességű gépeket indíthassunk” – nyilatkozta az újságnak Szergej Kucij, az AeroSvit sajtóreferense.

Még nem tudható, hogy melyik magyar légitársaság foglalja el a Malév helyét a Kijev-Budapest útvonalon, de Ukrajnának a korábban megkötött megállapodás szerint nem kell beszüntetnie járatait ezen a vonalon, jóllehet a légitársasága nem kaphat a jelenleginél több leszállási engedélyt – közölte a lappal Jevgenyija Szackaja, az Ukraine International Airlines (MAU) légitársaság sajtószóvivője.

Ugyanakkor Kucij az újságnak elmondta, hogy az AeroSvit budapesti járatain közlekedő utasoknak csak az egyharmada repül a közvetlen célállomásra, kétharmaduk tovább utazik Délkelet-, Kelet- és Közép-Ázsia irányába. Hozzátette: az AeroSvit azt tervezi, hogy a nyári időszakban a jelenlegi ötről hétre növeli budapesti járatainak a számát, mivel ezt lehetővé teszi az ukrán fél számára az érvényben lévő megállapodások. Azt is jelezte, hogy az ukrán légitársaság szükség esetén nagyobb befogadóképességű gépeket is üzembe állíthat a jelenleg forgalomban lévő, 48 ülőhelyes Embraer-145 típusú repülőgépek helyett.

Malév kártérítés- tájékoztató

Tisztelt Utasunk!


A MALÉV hozzánk eljuttatott állásfoglalásában az alábbiakat írja:

„Szíves elnézésüket kérjük a kialakult helyzetért, az Önöket érő kellemetlenségekért. Egészen az utóbbinapokig remény volt az üzemeltetés folytatására, de az utóbbi napok hírei, eseményei hatására a szolgáltató partnerek elvesztették bizalmukat, a vállalat pénzügyileg ellehetetlenült. A Malév Igazgatóságának döntése alapján ezért sajnos február 3-a 06:00 órától repülőgépeik nem szállnak fel.

Utazásaival kapcsolatban javasoljuk, hogy érdeklődjön más légitársaságok ajánlatairól vagy amennyibeteheti, válasszon más alternatív közlekedési módot.

Visszatérítési igényével kapcsolatosan, a következő módon járjon el

 
- amennyiben Ön a 5/2012. (I.31) Kormány rendelet 2 § (1) bekezdése hatálya alá esik,

- azaz jegyét a járatok leállítása előtt vásárolta meg, valamint

- repülőjegye a 2012. február 3-6. közötti időszakra vonatkozik, vagy a leállítás napján vagy azt megelőzően a célállomásra már elutazott, és a visszafelé útra 2012. február 29-ig érvényes Malév járatszámú menetrendszerinti járatokra szóló menetjeggyel rendelkezik,

küldje kártérítési igényét a malev@malev.com e-mail címre vagy a 1476 Bp., Pf.79. postafiók címre. Az igényhez, kérjük, minden utazással kapcsolatos dokumentum másolatát csatolni szíveskedjenek, hiszen az igényt csak ezek birtokában tudjuk elbírálni.

- amennyiben Ön nem esik a fenti Kormány rendelet hatálya alá,

- bankkártyás fizetés esetén, vagy PayPal-on keresztül vásárolt (on-line, utazási iroda, Malév jegyiroda), javasoljuk, hogy forduljon bankjához, és érdeklődjön a visszafizetési lehetőségekről;

- ha utazási irodában készpénzért vagy átutalással vásárolta repülőjegyét, március 2-ig nyújtsa be visszatérítési igényét az utazási irodához; (Involuntary alapon, refund application alkalmazásával)

- ha utazási irodában repülőjegyet is tartalmazó utazási csomagot vásárolt, forduljon igényével az utazási irodához;

- ha Malév irodában, készpénzért vagy átutalással vette repülőjegyét, kérjük küldje kárigényét malev@malev.com email címre vagy a 1476 Bp., Pf.79. postafiók címre. A kártérítésre a várható felszámolási eljárás keretében, a hatályos jogszabályok szerint kerülhet sor;

- más légitársaságok által a Malév járataira kiállított jegyek esetében forduljon az értékesítő légitársasághoz;

- ha a Malévra szóló törzsutas jegyéhez kapcsolódó adókat és illetékeket bankkártyával fizette, javasoljuk, hogy forduljon bankjához, és érdeklődjön a visszafizetési lehetőségekről;

- ha a Malévra szóló törzsutas jegyéhez kapcsolódó adókat és illetékeket átutalással teljesítette, kérjük küldje kárigényét malev@malev.com email címre vagy a 1476 Bp., Pf.79. postafiók címre. A kártérítésre a várható felszámolási eljárás keretében, a hatályos jogszabályok szerint kerülhet sor;

- ha más légitársaságra vásárolt Malév törzsutas pontokért jegyet, kérjük, érdeklődjön az adott légitársaságnál;

- Malév repülőjegyen, más légitársaság járatára kiállított utazás esetében, kérjük küldje kárigényét malev@malev.com email címre vagy a 1476 Bp., Pf.79. postafiók címre. A kártérítésre a várható felszámolási eljárás keretében, a hatályos jogszabályok szerint kerülhet sor.

Kérjük ha további kérdése van, hívja Contact Centerünket

- Magyarországról: 06-40-21-21-21

- külföldről: +36-1-802-11-11”

Irodánk minden érintettel fölveszi a kapcsolatot az utazási időpontjuk sorrendjében:

AST-American Service Travel

Hungary, 1051 Budapest, Jozsef A. u. 18.
Phone: 00-36-1-327-4040
Fax: 00-36-1-327-4045
E-mail: reservation@american.hu