Oldalak

2012. január 31., kedd

Budapest-Lisszabon márciustól heti nyolcszor

A TAP Portugal március 25-től már heti 8 alkalommal közlekedik közvetlenül Budapest és Lisszabon között. A megemelt járatszám (7-ről 8-ra) mellett a TAP 21 százalékkal nagyobb üléskapacitást kínálni a két város között.

A döntés mellett szólt, hogy a 2011-es esztendőben közel 20%-al nőtt az utasszám. Kiemelkedően jól ment Madeira szigete, ahová 42%-kal több utast szállítottak. A portugál légitársaság ma már nemcsak Portugáliába, de a Zöld-foki szigetekre, Marokkóba és Brazília 10 városába is kínál jegyeket.

Szolnok Péter elmondása szerint a TAP kereskedelem-politikájához tartozik, hogy Budapestet, mint a régió központját helyezi előtérbe, és idecsalogatja a román, szlovák, szerb és bosnyák utazókat is. A budapesti iroda ezekért a területekért is felel, így help-desk szolgálata hatékonyan lefedi ezen területeket.

Idén további 10%-os utasszám bővüléssel számolnak, amiben az Európa idei Kulturális Fővárosa, Guimaraes népszerűsége is segít, és a kedvezőbb csatlakozásnak köszönhetően nagyobb érdeklődésre számítanak az Azori-szigetekre, Marokkóba és Portugália déli tengerparti részére, Faroba is.

A TAP Portugal idén nyolcadik éve repül Budapestről, és hozzájárult ahhoz, hogy fellendüljön a két ország közötti turizmus. Megnövekedett a zarándok, sport, borutazás, természetjárás, városlátogatási, nyelvtanulási és diákmunka utazások száma. A 3200km-es út 3 és félóra alatt, portugál vendégszeretettel megfűszerezve már mindenki számra elérhető.

Forrás: turizmus.com

2012. január 30., hétfő

Az összeomlás határán a Malév

Napokon belül elfogyhat a légitársaság pénze, értesült az Index több forrásból. Ha az állam a január eleji brüsszeli döntésnek aláveti magát, és a cég lényegében egyetlen tulajdonosaként nem költ – mert nem költhet tovább – a finanszírozására, a légitársaság gépei februárban már aligha szállnak fel. Az utolsó reménysugarat a Malév pénteki közgyűlése jelenthette volna, ám azon nem döntöttek újabb tőkeemelésről. A csőd azért jönne különösen rosszkor, mert a vállalat eredményei az utóbbi időben látványosan javultak.

A megszűnés szélére került a nemzeti légitársaság, értesült az Index nevük elhallgatását kérő minisztériumi és piaci forrásokból. Hogy a Malév helyzete milyen súlyos, azt nemcsak Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos vészjósló szavai érzékeltetik, hanem az a tény is, hogy a légitársaságnál minden, a cég pénzügyi helyzetével és közeljövőjével kapcsolatos kérdésünkkel a fejlesztési tárcához irányítottak minket. A minisztériumból viszont cikkünk megjelenéséig egyetlen kérdésre sem kaptunk választ, még csak azt az információnkat sem cáfolták, hogy legkésőbb február elejére elfogy a légitársaság pénze, és már akár a hétvégén földön maradhatnak a gépei.

Miután választ sehonnan nem kaptunk, egyelőre azt sem sikerült senkitől megtudnunk, hogy csőd esetén mi történhet azokkal, akiknek már megvett vagy a lefoglalt, kifizetett jegyeik vannak. Limburger Lórántezérigazgató a múlt év végén azt mondta ugyan lapunknak, hogy nem kell aggódniuk az utasoknak, minden Malév-jegy „felhasználható lesz jövő nyáron is”.

Csődvédelmet kaptak a kormánytól

Most viszont úgy tűnik, hogy Malév-géppel már napokon belül nem fogunk utazni, miután a vállalatnak kerozint már régóta csak készpénzért adnak el – az viszont napokon belül nem lesz. A légitársaság összeomlását két tényező miatt is szinte biztosra lehet venni.

Egyfelől azért, mert hétfő reggel 7 órától a Malévot egy kormányrendelet stratégiailag kiemelt jelentőségű vállalatnak minősítette. A csődtörvény tavalyi módosítása értelmében ez azt jelenti, hogy csődvédelem alvonták a céget – a hitelezők nem kezdeményezhetnek ellene csődeljárást –, illetve biztosítják, hogy egy majdani csőd- vagy felszámolási eljárásban a vagyongondnokat vagy felszámolója állami cég legyen.

Másfelől azért, mert eredménytelenül ért véget pénteken a légitársaság késő estébe nyúló közgyűlése: a tulajdonosok nem döntöttek sem az újabb pénzügyi segítséget jelentő tőkeemelésről, sem a flottabérleti szerződés meghosszabbításáról. Ez azt jelenti, hogy leállt a 2010 eleji visszaállamosítás után megindult, kezdetben eseti, a múlt év végére rendszeressé vált állami Malév-kisegítés. Tavaly novemberben és decemberben is kapott a légitársaság állami pénzt; előbb 4,2 milliárdos, majd 5 milliárdos tulajdonosi kölcsönt, de most arra kényszerülne, hogy három hónap alatt harmadszorra segítsék ki. Mindezt úgy, hogy az Európai Bizottság január elején szabálytalannak minősített a korábbi évek nagyjából százmilliárd forintnyi állami támogatását is (az uniós vizsgálatban az utolsó tételek még nem is szerepeltek).

A kudarc öt hosszú éve

A jelenlegi helyzet megértéséhez a Malév történetében legalább 2007-ig kell visszanyúlni. Ekkor privatizálták ugyanis a rendszerváltás óta folyamatosan súlyosan veszteséges állami légitársaságot. A vevő, az orosz rendőrség elől azóta Nagy-Britanniába menekült Borisz Abramovics úgy vette meg a Malévot, hogy gyakorlatilag nem fizetett érte semmit – sőt az állam több tízmilliárdnyi adósságot elengedett. Cserébe gazdaságos működést és jelentős tőkeemelést ígért a többi légiipari befektetésére is alapozva.

Az orosz fél később viszont szinte egyetlen vállalt feltételt sem teljesített, viszont újabb tízmilliárdos nagyságrendű veszteséget halmozott fel. Ráadásul kiderült, hogy az egész ügyletet és a Malév működését az orosz állami Vnyesekonombank (VEB) hitelezte meg. Az Abramovics-féle légibirodalom bukása után, 2009 elején aztán súlyosan eladósodott cég többségi tulajdona a csőd helyett a VEB tulajdonába került. Mindeközben a magyar állam továbbra is milliárdokkal segítette ki a hozzávetőleg évi 25 milliárd mínuszt produkáló Malévot. Ennek az időszaknak a mérlege öt büntetőfeljelentés és százmilliárd forintos nagyságrendű veszteség, derült ki utólag.

2010 februárjában került vissza az államhoz a vállalat 95 százaléka az adósság tőkévé konvertálásával és készpénzes tőkemeléssel, összesen 25,2 milliárd forintért. A VEB azért tartott meg 5 százalékot, hogy maradjon valami esélye a Malévban lévő 102 millió eurójának visszaszerzésére – így ugyanis bármilyen újabb privatizációnál, vagy a cég sorsát befolyásoló egyéb döntésnél velük is meg kell állapodni, vagyis Moszkva ma is beleszólhat minden jelentős malévos döntésbe. Mindezeken felül előkerült még egy vitatott 32 milliárd forintos viszontgarancia-szerződés is, amit még Abramovics írt alá a cég nevében a VEB-bel.

Eladhatatlan

A magyar állam azóta sikertelenül próbál bármit is kezdeni a nemzeti légitársasággal. Nehezíti a helyzetet a már említett uniós eljárás, ami 2010-ben indult: a volt Malév-vezér Váradi Józsefhez kötődő WizzAir, illetve a cseh Travel Service tiltott állami támogatás miatt fordult az unióhoz. Ez azért is érdekes, mert a Travel Service érdeklődött a Malév megvásárlása iránt már a per előtt, és azóta is próbálkozott. Igaz, egy volt malévos felsővezető lapunknak nemrég azt mondta: az értékesítés reménytelen, mert „aki belenézett már a légitársaság könyveibe, annak esze ágában sincs azt megvenni". Ezzel az orosz tulajdonrészen és követeléseken kívül a légitársaság rossz struktúrájú és alacsony hatékonyságú működésére is utalhatott.

Tény, hogy a Malév az elmúlt két évben rengeteg költségcsökkentési és átszervezési kísérlet után sem tudott eredményesebben működni. Ezért részben felelőssé tehető az elmúlt időszak menedzsmentje, de nem szabad elfelejteni azt sem, hogy az átalakításokhoz meg kellene birkózni a különösen erős szakszervezetekkel és kollektív szerződésekkel is.

A csőd sem jó opció

Mivel a Malév pénze időről időre elfogyott – korábban két-háromhavonta, most már havonta kellett kisegíteni – ésszerűnek tűnhetne hagyni, hogy becsődöljön. Ez azonban politikai blama lenne, másrészt újabb problémákat vetne fel. Először is egy Malév-csőd valószínűleg – ha csak átmenetileg is – drasztikusan visszavetné a ferihegyi forgalmat. Márpedig a Budapest Airport privatizációs szerződése értelmében ez akár ahhoz is vezethetne, hogy az államnak 1,8 milliárd eurót kellene fizetnie kárpótlásként a kieső forgalom miatt. Ez a több mint 500 milliárd forintnyi kiadás a jelenlegi költségvetésünkbe biztosan nem fér bele.

Emellett az oroszok korábban többször jelezték, hogy a Malév-csődöt olyan barátságtalan gesztusként értékelnék, aminek „fájdalmas hatásai lennének a magyar-orosz gazdasági kapcsolatok más területein”. Márpedig hazánknak néhány éven belül lejár a hosszú távú gázszállítása szerződése Moszkvával, és egy, a mostaninál sokkal „barátságtalanabb” gázárat aligha engedhetünk meg magunknak. Ezért amikor rendre komolyan felmerül a Malév-csőd, sosem felejtjük el megemlíteni, hogy az oroszokat majd valamilyen egyéb energiaipari projekttel kárpótoljuk.

Most a magyar kormány által reméltnél hamarabb befejeződött uniós vizsgálat, és annak az elmarasztaló döntése okozott még súlyosabb helyzetet. Ez annyit tesz, hogy nemcsak vissza kell fizetni a mintegy 100 milliárdnyi szabálytalan támogatást, de innentől kezdve az állam egy fillért sem adhatna a légitársaságnak (ez magyarázhatta, hogy december végén, amikor a kormány vélhetően már tisztában volt a pár nappal később nyilvánosságra hozott uniós döntéssel, még gyorsan belepumpált 5 milliárdot, de ez a pénz csak bő egy hónapra volt elég). Persze a Malév megteheti, hogy az Európai Bírósághoz fordul a döntés ellen, ezzel ugyanis időt nyerhet, ami a jelenlegi helyzetben több szempontból is életbevágóan fontos.

Épp szárnyra kapott

Egyrészt ugyanis azért jönne rosszkor a csőd, mert mostanában meglepően biztató irányba indult el a vállalat. A járatok telítettsége elérte a 78 százalékot, majd stabilan 70 százalék fölött maradt – ezzel meghaladja az európai átlagot –, a 2011-es utolsó negyedévet plusz 7 milliárddal zárta az előző évhez képest, és számos egyéb értékesítési rekord is megdőlt az elmúlt időszakban. Mindezek mellett azonban valószínűleg bőven van még hatékonysági tartalék a 22 géphez 2600 főt foglalkoztató vállalatban.

De a sikerek jelentős átalakítás nélkül is könnyen folytatódhatnának. Az egyik komoly konkurenciának számító Austrian Airlines-nál drasztikus költségcsökkentés és járatbeszüntetés áll a küszöbön, ami új utasokat jelenthet a Malévnek. Egy másik erős versenytárs, a cseh CSA pedig egyre inkább mélyrepülésben van, olyan rossz mutatókkal, amik alapján nem kizárt a közeli csőd. A kérdés csak az, hogy ki bírja tovább; ebből a szempontból is váratlan fordulat lehet, ha a magyar állam most úgy dönt, nem próbálja az időt húzni újabb, később akár szintén uniós jogsértésnek minősülő pénzjuttatással.

Mi lesz a legkisebb rossz?

A potenciális kínai és cseh vevők elállása után feltűnt egy új, spanyol jelentkező, de ők hamar cáfolták, hogy bármit is szeretnének a magyar légitársaságtól. Ráadásul bármiféle tranzakció már csak a nyári szezontól lehetne esedékes, ameddig a Malév újabb forrásbevonás nélkül biztosan nem húzza ki. Kérdés, hogy az állami tulajdonos a potenciális értékesítésig megjátssza-e ismét, akár többször – és ha igen, milyen forrásból – azt, hogy tulajdonosi kölcsönnel vagy tőkeemeléssel továbbra is lélegeztetőgépen tartja a vállalatot.

Az, hogy az elmúlt napokban a kormányzati kommunikációban is hangsúlyosan elővették az előző kormány hibáit, arra utalhat, hogy sokáig már nem adnak pénzt a társaságnak. Ezt a lehetséges forgatókönyvet erősíti az is, hogy pénteken nem döntöttek sem a tőkeemelésről, sem arról, milyen feltételekkel folytassák a Boeing-gépek lízingelését.

Forrás: index.hu

2012. január 28., szombat

Újabb légitársasági csőd: Spanair

A Spanair spanyol légitársaság fizetésképtelenség miatt pénteken késő este törölte helyi és nemzetközi járatait.
A becslések szerint 22.000 utas érintett az összesen közel 220 járat törlésében, akik jelenleg is alternatív megoldásokat keresnek utazásukra, illetve további információkat várnak, hogyan kaphatják vissza befizetett pénzüket.

A nol.hu –n megjelent cikk szerint: „A Spanair utolsó  kétségbeesett tárgyalásai a Qatar Airways illetékeseivel péntek este végződtek eredménytelenül. Ez tűnt az utolsó reménynek, hogy a katalán kormány és a barcelonai városvezetés - mint a Spanair többségi tulajdonosa - megoldást találjon a légitársaság pénzügyi gondjaira. A katari társaság a mentőberuházástól végül azért állt el, mert tartott attól, hogy az Európai Unió a későbbiekben visszafizetteti mindazokat a pénzügyi támogatásokat, amelyeket a Spanair a katalán és a barcelonai kormányzattól, mint közintézményektől kapott életbentartásához. (Lásd a Malév ügyében hozott brüsszeli döntést.)”
A már megszűnt – egyébként 1986-ban alapított - légitársaság ellen a spanyol kormány eljárást indított, mivel a légitársaság hirtelen megszűnő tevékenységével megsérti az ország légügyi előírásait, nyilatkozta Ana Pastor, fejlesztési miniszter.
 
A Spanair már akkor meglévő pénzügyi gondjait csak súlyosbította az a 2008 –ban történt baleset, amelyben 154 utas halt meg és amely Spanyolország elmúlt 25 évének legsúlyosabb légi szerencsétlensége volt. A baleset a JK5022 –es járattal történt, mely Madridból a Kanári szigetekre indult, de lecsúszott a kifutópályáról és kigyulladt. 
 
2010 –ben a Spanair, amely Spanyolország 4. legnagyobb légitársasága volt, 115 millió EUR üzemi veszteséget jelentett. A katalán kormány és egyes magén befektetők által nyújtott finanszírozásnak köszönhetően akkor túlélte a krízist. 
 
A Brüsszelben székelő ELFAA (European Low Fares Airline Association) nyilatkozata szerint mindazon tagjai, amelyeknek a Spanair által üzemeltetett útvonalon járatai közlekednek, speciális kedvezményes díjtételekkel igyekeznek segítséget nyújtani a Spanair csődje miatt várakozni kényszerülő utasoknak. A fapados légitársaságokat összefogó szervezet - melynek a Ryanair és az Easyjet is tagja – tájékoztatása szerint a speciális ajánlatokat a társaságok a szabad helyeik függvényében biztosítják.

A Ryanair speciális 49 EUR –s egyirányú díjtételt ajánl a Spanair utasainak 2012. február 12. –ig. Az Easyjet 50 EUR –s speciális árat kínál a Barcelona – Berlin útvonalon utazóknak. A Vueling és az Iberia szintén az utasok segítségére sietett.
A jelenleg kialakult helyzetet nem könnyíti meg az Iberia pilóták január 30.- ra tervezett sztrájkja sem.

A spanyol Vueling viheti a Malévet?

A Népszabadság úgy tudja, hogy a spanyol Vueling légitársasággal már addig jutottak a tárgyalások, hogy a cégnél igazgatósági döntésre vár a magyar légitársaságba való beszállás.

Amennyiben az üzlet megköttetik, a nyári menetrendtől diszkont modell szerint, de az átszállási lehetőségek megtartásával. A Vueling a spanyol Iberia diszkont-leányvállalata, s a British Airwayst is birtokló International Airlines Group érdekeltségébe tartozik. Értesülések szerint a Vueling légitársasággal eredményes tárgyalásokon van túl a minisztérium. Megállapodás és üzleti terv is készült, amire a Vueling igazgatóságának kellene kimondania az áment februárban.

Bár a NOL úgy látja, némiképp zavarbaejtő Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos kételkedése, mely szerint az 5%-ban még mindig orosz bank kezében lévő, illetve az uniós döntés miatt súlyos visszafizetési kötelezettséggel sújtott Malévot megveszi-e valaki. Ugyanakkor nem a Malév jelenlegi állapotban történő megvételéről van szó, hanem a mostani helyén felálló új Malévról, komoly befeketetőt csupán ez érdekel. Ezt megerősítették a Turizmus Online-nak Maléves források.

Ha a spanyolok érkezéséig azonban nem biztosítható a Malév folyamatos üzemelése, a versenytársak benyomulnak az átmenetileg üresen maradó piacra, így az egyébként jó nevű szakmai befektetőnek már nem érné meg belépni a magyar légtérbe.

A jelenleg kirajzolódó kép szerint a piacért küzdők csapnak össze az európai és a magyar térfélen is, amelynek tulajdonképpen csak egy eszköze a Malév esetleges leállása. Ha ugyanis megvalósulna a mind ez ideig titkolt elképzelés, azzal a spanyol fapados cég olyan piacokat szerezne meg magának a Malév-ügylet égisze alatt, amelyekre ma a Malév repül, s amelyek jelentős részére igencsak fáj a konkurencia foga, legyen az akár a WizzAir, akár olyan vezető európai légitársaságok, mint például a Lufthansa vagy az AirFrance–KLM - írja a NOL. Ugyanakkor kétszer is szóba került már a cseh charterező Travel Service is. A cég hazai ügyvezetője, Farkas Attila korábban a Turizmus Online-nak nyilatkozva elmondta: a Malév bedőlése esetén pillanatok alaltt vennék át versenytársai a járathálózatát.
Lassan vég nélkül sorolható azon légitársaságok, cégek száma, melyeket már kapcsolatba hoztak a Malév megvásárlásával. A két megvalósult privatizációtóból - Alitalia, Air Bridge sok előnye nem származott a légitársaságnak. Nemrég állt el a kínai Hainan is vételi szándékától.

A korábban a ClickAir-t felvásárló Vueling Budapest-Barcelona útvonalat repülte a központi El Prat repülőtérre a Ferihegy 2-ről. Amolyan "félfapados" légitársaságként 2009 nyarától. A társaság különesebb hírverés nélkül vonult ki a magyar piacról még a Malév 2011-es nyári menetrend kezdetén, 10 év után szünetet követő Barcelona-i járatnyitását megelőzően. Mint az fentebb olvasható, az átszállási lehetőségeket megtartaná a Vueling. Ezt megerősítve Maléves forrásaink elmondták: akárki is legyen a szakmai befektető, a légitársaság közel 1,5 millió utasát a Malév - főleg kelet-európai is balkáni - járathálózatáról nem hagynák veszni. Illetve a Ferihegy is határozottan ki fog állni a forgalmának igen jelentős részét adó 3 millió Malév utas megtartása érdekében. Senkinek sem lenn jó, ha egy sikertelen privatizáció miatt például ez több millió utas átpártolna Bécsbe - teszik hozzá.

Forrás: turizmusonline.hu

2012. január 27., péntek

Bízik 2012-ben az easyJet

Az easyJet árbevétele 2011-ben 16,7%-kal, 763 millió GBP-re emelkedett, ami elsősorban annak köszönhető, hogy az egy ülőhelyre jutó árbevétel jelentős mértékben, 9,2%-kal, 51,83 GBP-re nőtt; az egy ülőhelyre jutó árbevétel változatlan árfolyamon számítva 7,7%-kal nőtt; a pénzügyi beszámolóban szereplő árbevételre jó hatással volt az erős svájci frank.

A negyedév során az egy ülőhelyre jutó jegy- és egyéb bevételek is jó ütemben emelkedtek, miközben az átlagos szektorhossz némileg csökkent.

Az ülőhelyszám 6,9%-kal, 14,7 millióra nőtt, ami elsősorban annak köszönhető, hogy ebben a negyedévben nem volt számottevő téli forgalomkiesés. Az előző évi forgalomkiesés hatását nem számítva az ülőhelyszám 2,8%-kal nőtt. Az utaslétszám 8,1%-kal, 12,9 millióra, a kihasználtság 0,9 százalékponttal, 87,6%-ra emelkedett.

Az easyJet éves szintre vetített költséghatékonyságára jó hatással volt, hogy 2011-ben nem került sor az előző év hasonló negyedévében tapasztalt havazás miatti forgalomkiesésre. Ennek megfelelően az egy ülőhelyre eső költség (az üzemanyagköltséget nem számítva) a beszámolóban szereplő időszak vonatkozásában 1,6%-kal csökkent. A forgalomkiesés hatását nem számítva, a repülőtéri díjak és a személyzet költségének tervezett növekedése miatt az egy ülőhelyre jutó költség (az üzemanyagköltséget nem számítva) a beszámolóban szereplő időszakban 2,5%-kal nőtt, ami bőven a 2011 novemberében az év első felére vonatkozóan közölt 4%-os növekedési célértéken belül van.

Az easyJet járatpontossági mutatója továbbra is kedvező: 23 százalékponttal emelkedve 88%-ra nőtt, míg az ügyfélelégedettség 11 százalékponttal, 85%-ra javult.

Mivel a félévre vonatkozó előzetes foglalások a kapacitás 70%-át lefedik, az egy ülőhelyre jutó árbevétel-növekedés azonos árfolyamon számított értéke az év első felében várhatóan megegyezik majd az első negyedévivel. Ebből adódóan, ha feltételezzük, hogy a második negyedévben nem lesz jelentős forgalomkiesés, az easyJet várhatóan vissza tudja termelni az első félévi, 100 millió fontos üzemanyagköltség-növekedés jelentős részét, és az első félévi veszteséget 140 és 160 millió GBP között tudja tartani – ez áll majd szemben az előző év első felében jegyzett 153 millió GBP veszteséggel.

Forrás: turizmus.com

2012. január 26., csütörtök

Air Berlin után Air Seychelles-t vesz az Etihad

A Seychelles-szigetek kormánya és az Egyesült Arab Emírségek 2003 óta működő nemzeti légitársasága, az Etihad Airways megállapodást kötött az Air Seychelles Ltd. 40 százalékának megvételéről - tájékoztatta a Turizmus Online-t a légitársaság magyarországi képviselője.


Az Etihad Airways 20 millió dollárt fektet be, míg a Seychelles-i kormány ugyanekkora tőkeinjekcióval járul hozzá az ügylethez. Ezen felül az Etihad 25 millió dolláros részvényesi kölcsönt nyújt hálózatfejlesztésre és a működési tőkére. Joel Morgan, a Seychelles-szigetek belügyminisztere szerint a befektetés a fenntartható, hosszú távú fejlődést és az erősebb nemzetközi jelenlétet biztosíthatja az Air Seychelles számára.

A tegnapi megállapodás során elhangzottakból kiderül, hogy az Air Seychelles egy erős légitársasággal kötött stratégiai együttműködés nélkül nehézségekkel szembesült volna. Morgan elmondta: a légiközlekedési ágazatra nehezedő nyomás miatt a kis légitársaságok különösen sérülékenyek a világgazdaság bizonytalanságaira illetve az olajár ingadozására.

„Ebben a helyzetben a konszolidáció a lehető legjobb megoldás az Air Seychelles számára” – mondta. James Hogan, az Etihad Airways vezérigazgatója a befektetéstől a légitársaság kiemelten fontos szabadidős, Indiai-óceáni és afrikai működésének kiterjesztését várja, benne a Seychelles-szigetekkel, mely az utóbbi években igen meggyőző vendégforgalmi adatokat mutathat fel. Az Air Seychelles pedig Abu Dzabin keresztül kulcsfontosságú európai piacokon – Németország, Franciaország, Olaszország és az Egyesült Királyság – jelenhet meg erőteljesebben az Etihad révén.

Hasonlóan fontos mind üzleti, mind pedig turisztikai téren Kína, ahova az eljutási lehetőségek szintén kibővülnek. A megállapodás révén az Air Seychelles irodái megjelennek a Etihad útvonalhálózaton a hatékonyabb marketing- és értékesítési munka elősegítésére. Mahé és Abu Dzabi között az Etihad heti 4 helyett naponta repül, illetve további járatok hadrendbeállítását tervezi. Az Eithad segít a flotta megújításában illetve a járathálózat fejlesztésében. Közös kód alatt repül majd a két légitársaság több ázsiai, európai, közel-keleti járata. Tovább egymáshoz hangolják a törzsutas programjaikat is.

A tavaly 8 millió utast szállított, 82 úticélt repülő Etihad 2011 decemberében szállt be Európa hatodik legnagyobb légitársaságába. A részévények 29,91 százaléknyi megvételével az airberlin legnagyobb részvényesévé vált az arab légitársaság.

Forrás: turizmusonline.hu

2012. január 25., szerda

Növeli a járatszámot a Finnair Budapest és Helsinki között

A nyári menetrendi időszakban a tavalyi 10-zel szemben az idén március végétől már heti 14 járatot üzemeltet Helsinki és Budapest között a Finnair légitársaság – közölte munkatársunkkal Szives Orsolya country manager.

Így a hét minden napján két járat közlekedik az útvonalon, az egyik 11.40-kor, a másik 19.25-kor indul Budapestről. A járatbővítés révén a magyarországi utasok a New York-i járatra is átszállhatnak Helsinkiben, míg az esti gépről Ázsia felé (Szingapúr, Bangkok) tudják kényelmesen folytatni útjukat.

A légitársaság közleménye szerint ugyanakkor a kijevi és a stuttgarti járatát gazdaságossági okok miatt megszüntetni a Finnair.

Forrás: turizmusonline.hu

2012. január 24., kedd

Visszatér a Ryanair- 5 városból indít járatokat Budapestre

A Magyar Turizmus Zrt. és a Budapest Airport stratégiai együttműködésének keretében visszatér Magyarországra a Ryanair, jelentette be Michael O'Leary az ír diszkont légitársaság vezérigazgatója mai budapesti sajtótájékoztatóján. A Ryanair öt városból (Bristol, Dublin, Birmingham, London, Bologna) indít járatokat Budapestre 2012-ben, írta a Napi Online.

Horváth Gergely, a Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgatója szerint a járatok évente legalább kétszázezer vendégéjszakát jelenthetnek a magyarországi kereskedelmi szálláshelyek számára. Szakemberek szerint újabb árversenyre lehet számítani a budapesti fapados utazások piacán, hisz az ír társaság alacsony árairól ismert.

A légitársaság döntését nagy mértékben elősegítették a a Magyar Turizmus Zrt. által újjá szervezett Légi Marketing Alap, amely a jártok népszerűsítésében vállal szerepet. A repülőtér által meghirdetett kedvezmények valamennyi diszkont légitársaság számára egyformán rendelkezésre állnak, minden bizonnyal ez is közrejátszott abban, hogy Ryanair a budapesti járatok újraindításáról döntött - mondta Jost Lammers,a repteret üzemeltető Budapest Airport vezérigazgatója.

A Ryanair 2010 tavaszán vonult ki Budapestről, miután a repülőtér menedzsmentje elutasította, hogy jelentősen csökkentse a repülőtéri költségeket. A bejelentéskor a Ryanair még azt is hozzátette, hogy amennyiben a Budapest Airport a díjait jelentősen csökkentené a Ryanair még 25 nemzetközi útvonalat és akár kétmillió új utast hozna Budapestre. A döntés a cég 180 járatát érintette, emiatt 27 ezerrel csökkent a Ferihegy utasforgalma. A Ryanair akkori becslései szerint a lépéssel 6 millió fontnyi, mai árfolyamon több mint kétmilliárd forint veszteséget szenvedett el Magyarország idegenforgalma is.

Michael Cawley, a Ryanair vezérigazgató-helyettese akkor a magas olajárakra és a drága budapesti üzemeltetésre hivatkozott, úgy vélte jobban megéri a cégnek a földön tartani gépeit, mint repültetni azokat a magyar fővárosba. A Budapest Airport ezzel szemben azt mondta, a Ryanair a téli menetrendben lényegében térítésmentesen akarta használni a budapesti légikikötőt, holott a versenytárs bécsi, varsói, prágai repülőterekhez képest a budapesti a legalacsonyabb árú.

A Ryanair 2007-ben jelent meg Ferihegyen (2006-tól Sármelléken) és négy útvonalra repült a budapesti repülőtérről. A légitársaság több kisebb repülőteret is vizsgált Magyarországon, ugyanakkor technikailag sem a pécsi, sem a debreceni reptér nem alkalmas a Ryanair gépeinek, az egyetlen választási lehetőség Ferihegy maradt.

Forrás: index.hu

2012. január 23., hétfő

A nyáron újraindítja budapesti járatát Helsinkiből a Blue1

A SAS légitársasági csoporthoz tartozó, finnországi Blue1 fapados légitársaság a nyártól újra jár Budapest és Helsinki között.

A légitársaság honlapján található menetrendi információk szerint 2012. június 2-ától szeptember 29-ig hetente két járat közlekedik a budapesti Liszt Ferenc repülőtér és Helsinki között.
A Blue1 flottája 15 repülőgépből áll, 29 úti célba repül Európában, és 2010-ben 1,6 millió utast szállított.
Emlékezetes, hogy 2006-ban és 2007-ben már repült a finn fapados Budapestre a nyári menetrendi időszakban, hetente háromszor, később azonban leállították a járatot.

Forrás: turizmusonline.hu


2012. január 18., szerda

Az Air France továbbfejleszti business osztályát

Az Air France folyamatosan fejleszti 2012-ben is business osztálya szolgáltatásait: a fedélzeti ételválasztékot neves szakácsoktól kínálja, a repülőgéppark két harmadán már új business ülésekkel és személyre szabott szolgáltatásokkal várja utasait.

Az Air France mindinkább arra törekszik, hogy business osztályon utazó ügyfeleinek a legkiválóbbat nyújtsa a francia életérzés művészetéből. A repülőgép felszereltségétől a felszolgált ételekig az Air France a még tökéletesebb élmény érdekében a modern letisztultságot és a kényelmet ötvözi.

Fedélzeti étkezések neves szakácsok újragondolásában


A világon a legtöbb Michelin-csillaggal kitüntetett Joël Robuchon ételeivel színesített ételsorok, a kortárs dizájn-terméknek beillő menükártyák, az egyedi étkészlet, a fedélzeti tisztasági és
szépségápolási csomag — amelyek rendszeresen megújulnak — mind azt bizonyítják, hogy az Air France szeret utasainak kedvében járni, valamint a francia konyha és életérzés nagykövetének szerepét betölteni.

A repülőgéppark kétharmadán új business osztályú ülések


Az Air France folyamatosan szereli fel hosszú távú flottáját az új business osztályú ülésekkel, amelyek tágasabbak, 5 kg-mal könnyebbek és ággyá alakíthatóak. Az ülések még kényelmesebbek, és környezetbarátabbak is. A jelenleg több mint 25 útvonalon elérhető ülések 2012 végére a flotta kétharmadán (ez közel 70 repülőgépet jelent: köztük Boeing 777, Boeing 747, Airbus A330, Airbus A340 és Airbus A380) beszerelésre kerülnek.

Személyes törődés a fedélzeten


Az Air France egy újabb lépése a személyre szabott szolgáltatások érdekében: konkrét és személyes gesztusok annak érdekében, hogy minden utas feledhetetlen pillanathoz jusson utazása során. A hosszú távú járatok légiutas-kísérői kurzuson vesznek részt, ahol elsajátítják ezen mozzanatok minden lényeges elemét. A vezető légiutas-kísérők közel 80%-a már elvégezte a tanfolyamot.

Forrás: turimusonline.hu

2012. január 17., kedd

A kormány szerdán tárgyal a Malévról

A kormány várhatóan szerdai ülésén foglalkozik a Malév helyzetével, és dönthet annak rendezéséről - értesült az MTI hétfőn.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) a múlt héten az MTI kérdésére azt válaszolta: változatlanul kiemelten számolnak egy szakmai befektető bevonásának lehetőségével a Malévnál. Akkor úgy vélték, a szaktárca javaslatai alapján a következő kormányülésen döntés születhet a helyzet rendezését leghatékonyabban szolgáló megoldásról.
Az Európai Bizottság a múlt hétfőn a Malév számára nyújtott "összeegyeztethetetlen" állami támogatás visszafizettetésére szólította fel Magyarországot. Az Európai Unió brüsszeli végrehajtó testülete - közleménye szerint - "megállapította, hogy a magyar nemzeti légitársaság Malév számára 2007 és 2010 között a privatizációval és a visszaállamosítással összefüggésben nyújtott finanszírozás jogellenes állami támogatásnak minősül, mivel a Malév nem volt képes ilyen finanszírozáshoz jutni a piacról a magyar hatóságok által nyújtott feltételek mellett".
A NFM hangsúlyozta: az Európai Bizottság határozata több hónap mozgásteret ad a kormánynak, így az NFM szerint biztosra vehető, hogy a kabinet végül az "egyaránt kellőképpen előkészített alternatívák közül a leginkább megfelelőt és legeredményesebben végrehajthatót" választhatja majd ki.

Forrás: turizmusonline.hu

2012. január 13., péntek

Hogyan foglaljunk repülőjegyet akár 40% kedvezménnyel ?

Repülőjegy akár 40% kedvezménnyel? Jól hangzik! De vagy óriási szerencsére vagy egy rendkívüli akcióra van szükségünk. Mivel a szerencse befolyásolása nem az én asztalom (ha valaki tud rá jó megoldást, a blogon várom a kommentekben), most ez utóbbira , az akcióra szeretnék bemutatni egy épp aktuális lehetőséget.

Az akciós árakat valószínűleg nem pont arra az útitervre szabták, amit a karácsonyi bejgli mellett találtunk ki. Viszont ha kedvező áron szeretnénk utazni, akkor olykor föl kell adnunk a tökéletes dátumok elvárását, vagy olykor még ennél többet is.

Az alábbiakban található akció valójában nem is egy, hanem több akció összekombinálása. De miért ne használnánk ki ? Jelenleg van érvényes akciós repülőjegyár Olaszországból és Magyarországról is és „egészen véletlenül” akkor sokkal jobb az ár, ha a kettőt kombináljuk. Így kaphatjuk az alábbi árakat, ha a jegyet január 31-ig megvásároljuk. (Persze amíg vannak helyek…)

És lássuk a példákat:

Ápr.3.-ig
Milánó – New York – Milánó – Budapest             73.200 Ft
Budapest – Milánó – New York – Milánó             84.700 Ft

Ápr.4.-Jún.22. között
Milánó – New York – Milánó – Budapest             89.400 Ft
Budapest – Milánó – New York – Milánó             100.400 Ft

Ha nem New Yorkba utaznál:
Miami 81.500 Ft –tól
Los Angeles 100.800 Ft –tól
Tokió 79.900 Ft -tól

Ha ezzel megvagyunk, már nincs is más dolgunk, mint eljutni Milánóba, vagy onnan Budapestre.

Ha nem tervezünk városnézést Milánóban, mondjuk 1 éjszaka ott töltésével, akkor válasszuk inkább a budapesti indulást, mivel fapadossal csak az Orio al Serio Airportra tudunk Budapestről repülni és onnan át kell jutnunk a Malpensa reptérre, ahonnan ezek a fenti járatok indulnak. Csakhogy a csatlakozási idő szűkös, a csomagokat magunknak kell átvinnünk, ott föladni, újra becheckolni. Manapság nem kizárt az sem, hogy késve indul a járat és ebben az esetben, ha lekéssük a következő jegyünkben szereplő járatot, azért egyik légitársaság sem vállalja a felelősséget. Szóval sokat kockáztatni nem érdemes.

USA-ból Milánóba viszont többnyire reggel érkeznek a gépek, így ha nem is fapadossal, de Alitáliával vagy Malévval is találunk kedvező repülőjegy árat (jelenleg kb. 23.000 Ft / jegy) és még repülőteret sem kell váltanunk, amivel pénzt igen, időt viszont nem fogunk spórolni.

Ha mégis reptérváltásra adjuk a fejünket, akkor íme egy kis infó: http://www.orioshuttle.com/_eng/

Ha nincs kedved ennyit bogarászni, keress meg, segítek.
Jó böngészést ! Jó utat!

2012. január 6., péntek

20% kedvezmény minden Easyjet repülőjegy árából

Akár 20% kedvezmény minden Easyjet repülőjegy árából 2012. január 10. -ig: