Oldalak

2011. szeptember 30., péntek

Inzultálta a British Airways dolgozókat az üzletember

Börtönbe került az az amerikai üzletember, aki a Phoenixből Londonba tartó járaton zaklatta a British Airways utaskísérőit.

A BBC híradása szerint a 32 éves Timothy Bradleyt, aki az arizonai Phoenixben jelzálog tanácsadóként dolgozott, három hónapos börtönre ítélték viselkedése miatt. A férfi az augusztus 20-án Phoenixből Londonba tartó járaton részegen bántalmazta a légitársaság fedélzeti alkalmazottait. Az utas káromokodott és fenyegette a légikísérőket, miután azok megtagadták tőle az alkoholt. Egy hölgy dolgozóra durva megjegyzéseket tett, később pedig egy férfival erőszakoskodott. A férfit írásban is figyelmeztették viselkedése miatt, a papírlapot azonban eldobta. A leszállást követően már a Heathrow-n letartóztatták a randalírozó utast. Bradley, aki 32 napot már letöltött büntetéséből az előzetesben, még további 2 hónapot lesz börtönben.

2011. szeptember 28., szerda

Repülőtéri vezetők találkozója Pekingben

Jost Lammers, a Budapest Airport vezérigazgatója képviselte a magyar főváros repülőterét Pekingben, a világ jelentős repülőtéri vezetőinek fórumán, ahol egy sor megbeszélést is folytatott kollégáival. A Pekingi Nemzetközi Repülőtér és a Budapest Airport együttműködése többéves múltra tekint vissza, hiszen a két vállalat már 2004-ben stratégiai együttműködési megállapodást kötött.
Jost Lammers, a Budapest Airport vezérigazgatója is részt vett azon a nemzetközi konferencián Pekingben, amit a kínai főváros nemzetközi repülőterét üzemeltető Capital Airport Holding Company szervezett “Repülőtéri Vezetők Globális Fóruma” címmel. A tanácskozáson mintegy 80 magas beosztású repülőtéri vezető mellet légitársaságok vezérigazgatói, a polgári repülés meghatározó nemzetközi szervezetei, így az ICAO (International Civil Aviation Organization – Nemzetközi Polgári Repülési Szervezet) az ACI (Airports Council International – Repülőterek Nemzetközi Tanácsa) és az IATA (International Air Transport Association – Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség) képviselői vettek részt. A non-profit fórum kiváló lehetőséget biztosított a nemzetközi repülési szakemberek számára, hogy megvitassák a légiközlekedés, a repülőtérfejlesztés, a versenyképesség és a technológiai fejlődés kérdéseit.

A fórum házigazdája, a Pekingi Nemzetközi repülőtér jelenleg az amerikai Atalanta mögött a világ a második legnagyobb utasforgalmú légikikötője (2010-ben évi 73 millió utassal) és a 10. legforgalmasabb a repülőgépmozgásokat tekintve (2010-ben évi 517 000 fel- és leszállás). A pekingi nemzetközi repülőtérről többszáz desztinációra indulnak a járatok, egyedül az Air China légitársaság több mint 120 várossal kínál összeköttetést. Pekingből Budapestre a Hainan légitársaság repül Airbus A 330-as vagy Boeing 767-300 típusú repülőgéppel.

Jost Lammers, a Budapest Airport vezérigazgatója találkozott Dong Zhiyi-vel, a pekinigi repülőteret üzemeltető Beijing International Airport Company elnökével és számos más repülőtér vezetőjével is. Jost Lammers így foglalta össze tárgyalásainak lényegét: “Már nagyon aktuális volt a személyes találkozás a Pekingi Nemzetközi Repülőtér vezetőjével, hogy továbbfejlesszük az együttműködésünket a magasabb színvonalú utaskiszolgálás érdekében. Bár kétségtelenül eltérő méretű repülőterekről van szó az esetünkben, egyben azonosak a céljaink, mind Peking, mind Budapest a saját térségében a lehető legjobb minőségű szolgáltatást szeretné nyújtani az utasai számára.”

2011. szeptember 27., kedd

65 milliomodik utasát ünnepelte az easyJet

Anglia legnagyobb légitársasága, az easyJet a napokban ünnepelte 65 milliomodik utasát a londoni Luton repülőtéren. Az ünneplés többek között az új desztinációnak, Korfunak is szólt, amely a vállalat 34. útvonala a repülőtérről.

Lorraine Chase, aki az easyJet első utasát csekkolta be Lutonban, 1994-ben, ismét jelen volt, hogy részt vegyen a mérföldkőnek számító eseményen.

A 65 milliomodik utas és az új desztináció indítását a résztvevő utasok és az easyJet csapata egy különleges tortával, valamint a légitársaság díjnyertes, Louis Mondeville Côtes de Gasgogne borával ünnepelte, amelyet nemrég a légitársaságok ’Legfinomabb fehérborának’ választottak meg.

Az ünneplés részeként a vállalat bemutatta az easyJet új reklámfilmjét is, amely októbertől lesz látható a nagyközönség számára. Az új járat jövő év március 31-től indul heti két alkalommal Korfura, így mostantól 34 desztináció közül választhatnak az utasok lutoni indulással. A jegyek már mostantól megvásárolhatóak 37.99 fonttól.
 
Forrás: turizmus.com

2011. szeptember 26., hétfő

Jó évet zár az easyJet

Az easyJet üzleti teljesítménye a hálózat teljes egészében továbbra is stabil - különösen a nagyvárosokat összekötő járatokon, melyeket főképp az üzletemberek és a rövid szabadságukat töltő utazók vesznek igénybe – áll az easyJet szeptember30-al végződő pénzügyi évének előzetes összegzésében. Ennek eredményeképp az év második felében az egy ülőhelyre jutó teljes árbevétel-növekedés változatlan árfolyamon számolva várhatóan az előre jelzett sáv felső szélének közelében, 6% körül, az év egészére vetítve pedig 3% körül alakul.

Az easyJet ebben az évben is szigorú költséggazdálkodást folytatott, és az eredmények megfeleltek a várakozásoknak: az üzemvitel hatékonyságának növekedésével párhuzamosan javult a földi kiszolgálás és a repülőgép-karbantartás teljesítménye és csökkent az üzemzavarokból származó költségek összege. Az easyJet járatpontossági mutatója júliusban 80%-os, augusztusban pedig 85%-os volt; a javulás az egész hálózaton érzékelhető volt.

Ennek eredményként az easyJet igazgatósága a 2011. szeptember 30-al végződő pénzügyi évre a korábban becsült 200-230 millió GBP-vel szemben jelenleg 240 és 250 millió GBP közötti adózás előtti nyereségre számít. Így a lekötött tőke megtérülése hozzávetőlegesen 12%-os. Az üzemeltetésből származó nettó készpénzáramlás javult, a nettó készpénzállomány év végére 50 és 100 millió font között várható, a nettó adósságállomány és a saját tőke aránya pedig 30% körül alakul.

Az előző 12 hónap stabil üzleti teljesítményére, a vezetőségnek az easyJet pénzügyi potenciáljával kapcsolatos, jelenlegi középtávú várakozásaira és a mérleg egyensúlyának fenntartását célzó megfontolt üzletpolitikára tekintettel az igazgatóság különleges osztaléknak minősített, 150 millió GBP összegű egyszeri hozam kifizetését tervezi előterjeszteni.

forrás:www.turizmus.com

2011. szeptember 23., péntek

2011. szeptember 22., csütörtök

CSA járatnyitás Abu Dhabiba

Közvetlen járatot indít a CSA Abu Dhabiba, amelyet Budapestről prágai átszállással érhetnek el az érdeklődők. A cseh légitársaság amellett, hogy kedvező jegyeket kínál az új úti célra, az üzleti utasok részére kedvező prágai szállást is ajánl, továbbá lehetővé teszi, hogy a golfozók ingyenesen szállíthassák felszerelésüket 15kg-ig.

A CSA beszállókártyával rendelkező utas számára rendelkezésre áll az ingyenes dubai transzfer is az Etihad Airways luxusautóbuszával.

Abu Dhabi a Közel-Kelet legdinamikusabban fejlődő régiója. Az emírség kitűnő üzleti, befektetési lehetőségeket kínál, továbbá népszerű tengerparti nyaralóhely és golfparadicsom. Abu Dhabi ezen kívül számos nagy világesemény színhelye is, ilyen lesz például a november 11-13. között megrendezésre kerülő Forma-1 nagydíj is.

A cseh légitársaság és az Etihad Airways együttműködésének köszönhetően hamarosan olyan új úti célok is bekerülnek a menetrendbe, mint Sydney, Melbourne, Peking, Fokváros.
 
Forrás: turizmus.com

2011. szeptember 21., szerda

Újabb repjegyes szédelgő a láthatáron

Utazás irodák figyelmét kívánja felhívni egy repülőjegyes szélhámosra a BRFK Kommunikációs osztálya. A honlapjukon közzétett közlemény szerint a Budapesti Rendőr-főkapitányság IV. kerületi Rendőrkapitánysága csalás bűntettének elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást egy nő ellen, akinek a fényképét is közlik.

A kapitányság egyben kéri, hogy akinek a sérelmére a képen látható illető hasonló bűncselekményt követett el, hívja a 231-3400/187 telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöld számán (h-cs: 7.30-16.00, p:7.30-13.30), a 107 vagy a 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén. A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a nő megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy több esetben repülőjegy vásárlás céljából készpénzt csalt ki a sértettektől. A nő sem a repülőjegyet, sem a készpénzt nem adta vissza a sértetteknek.

Információink szerint egyébként a www.police.hu honlapon látható személy több utazási irodát is megkeresett már, hogy „utasai” számára repülőjegyeket foglaltasson.

2011. szeptember 20., kedd

Hamarosan nyit Európa legmodernebb légi kikötője

Már három éve épül, de jövőre megnyílik a Berlin Brandenburgi repülőtér.
A német egyesülés előttről jól ismert Berlin Schönefeld reptér helyére tervezett légikikötőre ma már az építők sem nagyon ismernének rá. A repülőtér területét 970 hektárral összesen 1 470 hektárra növelték. A két fel- és leszálló pálya közé épített, új hat emeletes terminálépület évi 27 millió utas kezelését biztosítja majd. A tervek szerint a repülőtér 2012. június 3-án már üzemelni fog.

A repülőtéren a korábbi északi leszállópályát elbontják, és a korábbi déli pálya, melyet 3.600 méterre bővítenek, lesz az új brandenburgi északi pálya. A déli pályát 4.000 méteresre tervezik, 60 méteres szélességben és 130 cm-es mélységben. Az alapja 40 cm-es beton keverék, melyre 25 cm-es hydraulikus tartófelület, illetve 15 cm-es cement burkolat kerül. Ez a környezetbarát konstrukció, egyéb tartóssági, előnyökön kívül, még lehetővé teszi, a leszállás kor keletkezező futómű zaj csökkentését is.
A terminál tervezésénél, az úgynevezett „one roof concept” érvényesül, azaz egy tető alól szolgálják ki a német belföldi, az európai és a tengerentúli forgalmat is. Ezzel a módszerrel komolyan lerövidül a transzfer idő, hiszen az átszálló utasoknak nem kell terminált váltani. Az előzetes számítás szerint a csúcsforgalom idején, egyszerre 6 500 érkező/induló vagy átszálló utast tudnak majd kezelni. Az előzetes tervek szerint az új repülőtérről 52 ország 164 városát lehet elérni, a forgalmat 80 légitársaság bonyolítaná. A tervezők számoltak a jövőbeli forgalomnövekedéssel is: megnyílásával Brandenburg lesz az egyetlen olyan repülőtér Európában, ahol a kapacitás, igény esetén, valamivel több mint a kétszeresére bővíthető, évi 45 milliós utasforgalmat tudnak majd kiszolgálni. A Berlin Brandenburg repülőtér megnyitása a német repülőterek rangsorát és a fontossági sorrendjét is átrendezheti.

A Berlin Brandenburg vasúton és közúton is jól megközelíthető lesz. A három peronos vasúti állomásról úgy a belvárosba, mint az országon belüli vagy a nemzetközi célállomásokra is el lehet jutni.

Forrás: turizmusonline.hu

2011. szeptember 19., hétfő

110 repülőgére adott le rendelést az Air France KLM

Az Air France KLM igazgatótanácsa szeptember 15-i ülésén jóváhagyta 110 hosszú hatótávolságú repülőgép rendelését (50 gyártósori megrendelés és 60 opciós lehetőség). A rendelések még a gyártók jóváhagyására várnak.

Az Air France és a KLM első közös szélestörzsű repülőgép megrendelése a jelenlegi 200 és 350 üléses repülőgépek cseréjét szolgálja, valamint hozzájárul a csoport növekedéséhez. A beszerzések mértékét úgy határozták meg, hogy azt a csoport saját forrásai fedezzék.

A hosszútávú flottabővítés terveinek megfelelően a most bejelentett megrendelés után a csoport 73 új generációs repülőgéppel fog rendelkezni 2024-re, ezek közül 43 db Airbus A350-900 és 30 db Boeing 787-9. Az első Boeing 787-9 a KLM színeiben 2016-ban, az első Airbus A350-900 pedig az Air France-nál 2018-ban áll üzemelésbe. A későbbiekben mindkét légitársaság mindkét repülőgép típussal repül majd.

A Boeing 787-9 hajtóműveinek gyártójáról a későbbiekben születik döntés. Az Airbus A350-900-t, a gyártó által egyetlen kínált hajtóműfajtájával, a Rolls-Royce Trent XWB-vel, szerelik fel.

Összhangban a csoport elkötelezettségével a környezet és a fenttartható fejlődés iránt, az új repülőgépek 15%-kal csökkentik az üzemanyag-felhasználást és jelentősen tovább csökkentik a károsanyagok és a zaj kibocsátását is.

A rendelés jóváhagyását követően az Airbus, a Boeing és a Rolls Royce valamint az Air France KLM csoport együttműködési megállapodást írnak alá, majd a végleges szerződést előreláthatólag még az év vége előtt megkötik.
 
Forrás: turizmus.com

2011. szeptember 16., péntek

A Malév felkészült a télre

2011. október 30-án indul a Malév téli menetrendje, melyben valamennyi ebben az időszakban megszokott célállomás – 35 ország 43 célállomása – megtalálható. A légifuvarozó a téli menetrendi periódusban hetente összesen 365 járatot közlekedtet, megtartva legnépszerűbb útvonalain a magas frekvencia számot.

A Malév a téli utazási igényekhez igazította menetrendjét, amely gyors és kényelmes összeköttetést biztosít Budapestről Európa és a Közel-Kelet nagyvárosaiba és régióközpontjaiba. A járatok menetrendje továbbra is ideális mind a közvetlen járatokon utazók, mind pedig az átszálló utasok számára - tájékoztatott a Malév.

A téli üzem továbbra is napi négy menetrendi hullámra épül, s mivel a légitársaság utasainak több mint 40%-a átszálló utas, ezért továbbra is nagy hangsúlyt fordít a jó csatlakozások biztosítására.

A legnépszerűbb járatokat a téli időszakban is kiemelten kezelik, így több járaton továbbra is a nyáron megszokott, emelt frekvencia számú menetrend szerint repül, többek között például a koppenhágai, a párizsi és a kijevi útvonalakon - derül ki a cég közleményéből.

Ugyancsak a téli időszakban tervezi beindítani új járatát Tripoliba, melyre már megkezdte a jegyek értékesítését. A tripoli repülőtér egyelőre még zárva van, de a Malév más európai légitársaságokhoz hasonlóan, arra számít, hogy két hónapon belül ismét megindulhat a polgári légiközlekedés Líbiába.

2011. szeptember 15., csütörtök

Már elérhető a Germanwings 2012-es nyári menetrendje

Az előrelátó utazók már most megtervezhetik jövő nyári utazásaikat, hiszen a Germanwings 2011. szeptember 14-én 18 órától hozzáférhetővé tette 2012-es nyári menetrendjét, amely már foglalható a http://www.fapados.hu/ weboldalon. A német diszkont légitársaság új útvonalakat is kínál utasainak, ugyanakkor jelentősen növeli a már meglévő repülőjáratok gyakoriságát.

A német diszkont légitársaság elsősorban a német fővárosba tartó járatok számát emelte meg jelentősen. A Germanwings így a jövőben az eddigi napi nyolc járat helyett heti 46 alkalommal közlekedtet majd járatokat a Köln/Bonn-Berlin útvonalon. Stuttgartból a korábbi heti 30 helyett heti 42 – napi 7 – járat szállítja az utasokat Berlinbe, amely 40%-os emelkedést jelent.

A jövő nyári menetrendben a Germanwings új célállomásokat is kínál. Priština-ba Stuttgartból, Düsseldorfból, Münchenből, Hamburgból, Köln/Bonnból, Frankfurtból, Berlin-Schönefeldről és Hannoverből lehet majd eljutni. Ezen kívül a Köln/Bonnból és Stuttgartból elérhető járatok számát is megemeli a Germanwings. Köln/Bonnból a Dublinba, Edinburgh-ba, Prágába, Barcelonába és Zürich-be, míg Stuttgartból a Moszkvába és Budapestre tartó járatok közül áll majd lényegesen nagyobb választék az utasok rendelkezésére. Hannoverből pedig a szicíliai Catania-ba járnak majd gyakrabban a Germanwings repülőgépei. A légitársaság számos útvonalon a már meglévő esti járatokon kívül további reggeli járatokat is kínál majd, így pl. az üzleti utasok hatékonyabban, éjszakai szállás foglalása nélkül tudják külföldi üzleti ügyeiket intézni.

A Germanwings fennállásának 10. jubileumi évében, 2012-ben összesen több mint 10 millió ülőhelyet kínál. A német diszkont légitársaságot 2002. októberében alapították és azóta sikeresen fejlődik. A Germanwings kölni menedzsmentje biztos abban, hogy 2012-ben a diszkont légitársaságok piacán a Germanwings rendelkezik a legjobb kínálattal. A Köln/Bonnból, Stuttgartból, Berlinből, Hannoverből és Dortmundból induló járatok legvonzóbb kínálatát tartalmazó menetrenden kívül a Germanwings a diszkont légitársaságok között kiemelkedő fedélzeti szolgáltatást is nyújt.

A fiatal Airbus A319-es típusú repülőgépek első tíz sorában a „Best Seat” (Legjobb Ülőhely) elnevezésű szolgáltatásnak köszönhetően rendkívül tágas hely áll az utasok rendelkezésére. Kiváló á la carte kiszolgálás, lefoglalható középső ülés a maximális kényelemért, a Lufthansa Miles & More törzsutas programjában való tagság, és nem utolsó sorban a világszerte egyik legjobb légitársasági honlapja jellemzi a Germanwings vonzó kínálatát. A légitársaság emellett további speciális szolgáltatásokkal kedvez az üzleti utasoknak, családoknak, sportolás céljából utazóknak vagy egyedül utazó gyerekeknek. A Germanwings járatai a Lufthansa Légitársaság járataival kombinálhatók.

2011. szeptember 14., szerda

JÁTÉK! - Különleges nyeremények az Accor Hotel születésnapja alkalmából!

Tíz éves az "Accor Hotel" nemzetközi szállodalánc. Ennek alkalmából egy snagyszerű játékra hívja Önt! 

Oldja meg a különböző feladatokat és gyűjtse a pontokat, így növelve nyerési esélyeit!

Tíz különböző városban várják a jellegzetes akadályok, így küzdhet egy spanyol bika ellen, utazhat egy londoni taxiban, vagy meglovagolhatja Sydney-ben a hullámokat.

Amit nyerhet:

- 1 darab hatnapos nyaralást

- 10 darab egyéjszakás szállást

- 5 darab digitális kamerát

Játsszon október 23-ig a facebook oldalukon keresztül!

2011. szeptember 13., kedd

Tripoliba indít járatokat a Malév

A Malév október 23-tól - az európai légitársaságok közül elsőként - járatokat indít a líbiai fővárosba, Tripoliba - közölte a légitársaság hétfőn az MTI-vel. A tervezett járat hetente ötször közlekedik majd Tripoli és Budapest között, a jegyek értékesítése hétfőn kezdődött - olvasható a közleményben.

A légitársaság megjegyzi, hogy a tripoli repülőtér egyelőre még zárva van, de a Malév más európai légitársaságokhoz hasonlóan arra számít, hogy két hónapon belül ismét megindulhat a polgári légiközlekedés Líbiában. A Malév a tervek szerint Boeing 737-600-as repülőgépekkel üzemelteti majd új járatát.

Forrás: turizmus.com

2011. szeptember 12., hétfő

Napi járat Budapest és Doha között

A Qatar Airways, mely idén elnyerte az „Év Légitársasága” címet, szeptember 14-től naponta repül a magyar főváros és Doha között.

A fiatal, mindössze 17 éve működő légitársaság dinamikus fejlődést mutat: jelenleg 100 repülővel már 102 célállomásra repül. A világ egyik legfiatalabb flottájával rendelkezik (gépeinek átlagéletkora 4 év) és 200 új repülőre adott le megrendelést. Már jövőre készen áll Doha nagy kapacitású, új repülőtere. ( Ne feledjük, 2022-ben Qatar rendezi a Futball-VB-t). Jelenleg a legrövidebb idő alatt a Qatar járatával érhető el Európából mindössze egy átszállással Melbourne. Dohából csodás távol-keleti és dél-ázsiai úticélokra visznek tovább a Qatar gépei. A kínai, japán nagyvárosok, a híres üdülőterületek -Phuket, Bali, Maldíves, Seychelles- mellett 12 indai nagyváros, meg az afrikai kontinens fő közlekedési gócpontjai szerepelnek menetrendjén. A terjeszkedés, a járatok nyitása folyamatos; Európa nagyvárosainak számát gyarapítja Oslo, Szófia, idén belépett a célállomások sorába a kanadai Montreal, az indiai Kalkutta, és jövő év elején Baku, valamit Tbiliszi van soron. A Qatar Airways gépei a legmodernebb szórakoztató és kommunikációs berendezésekkel rendelkeznek, nagy hangsúlyt fektetnek a kényelemre és a barátságos kiszolgálásra. Áraik értékarányosak, most éppen 25 százalékos kedvezményes akciót hirdetnek.

A prezentációt a Qatar Airways budapesti kirendeltségének munkatársai tartották, thai-masszázzsal, henna-festéssel, nyereménysorsolással fűszerezve a Budapest hajón.

2011. szeptember 8., csütörtök

Idén is lesz közvetlen charterjárat Thaiföldre

A 2011/12-es téli szezonra külön katalógusban jelentette meg thaiföldi árualapját a Best Reisen. 2011. december 22-én indul Budapestről közvetlen Bangkok- Phuket charterjáratuk, amely 12 nap/10 éjszakás és 13 nap/11 éjszakás turnusokban közlekedik a tél folyamán. Emellett a Qatar Airways menetrendszerinti járatain 7 éjszakás programokat is kínálnak.
A Thaiföldi Üdülések 2011/12 Tél- Tavasz programfüzetben gazdag szálloda- és úttípus választék várja az utasokat: klasszikus üdülések, körutazások és Bangkokkal kombinált túrák mellett Phuket-Koh Samui üdülés kombinációk is találhatók újdonságként. Pattaya, Phuket, Koh Samui, PhiPhi, HuaHin, KohChang, KohLanta, Krabi üdülőhelyei ismét helyet kaptak a kínálatban. Kiemelt hotel Pattayán a Jomtien Palm Beach****, Phuketen pedig a GracelandResort**** szálloda. Utóbbiban minden utasnak deluxe kategóriájú szobát biztosít az iroda. Az exkluzív helyeket keresőknek ajánlja a KohPangan SanthiyaResort***** üdülőszállodát, valamint új programként kirándulást a Khao Sok Nemzeti Parkba, akár 1 vagy 2 napos időtartamban.

Továbbra is lehetőség nyílik csak repülőjegy foglalásra mind a menetrendszerinti, mind pedig a charterjáratokon. A tavalyi évhez hasonlóan telepített magyar nyelvű idegenvezetést biztosítanak a körutazások alatt, Pattayán, Phuketen és Koh Samuin az üdülésekhez, valamint magyar nyelvű transzfer asszisztencia várja az utasokat Bangkokban.

A prospektusban helyet kaptak kuriózumnak számító délkelet- ázsiai körutazások is: Kambodzsa, Vietnám, Hong Kong, Malajzia, Laosz, Bali és Myanmar 2-4 éjszakás rövid körutazásai Pattaya, Phuket és Koh Samui üdülőhelyeken történő üdüléssel kombinálhatók.

A Thaiföldi Üdülések 2011/12 Tél- Tavasz katalógus ajánlataira előfoglalási akciót hirdetett meg az iroda, kedvezményeket ad a katalógusárakból, illetve grátiszként ingyenes reptéri parkolást biztosítanak Budapesten az utazás teljes időtartamára.

forrás: turizmus.com

2011. szeptember 6., kedd

World Travel Awards díj a Lufthansának

A több mint 213 ezer iparági szakértőből álló független zsűri ismét a Lufthansát választotta Európa vezető légitársaságává a díjra jelölt több mint 5000 utazási iroda, úti cél és szervezet közül. Az értékelés során az üzleti működés minden aspektusát figyelembe vették, az összteljesítményt, a termékfejlesztést, az innovációt, a kreativitást és az ügyfélelégedettséget is beleértve.

Az iparág minden idők egyik legviharosabb időszakát élte az utóbbi 12 hónapban, de a Lufthansa egyike volt azon márkáknak, amelyek növelték árbevételüket, fenntartották kivételes ügyfélkiszolgálási színvonalukat és bővítették piaci részesedésüket a gyengélkedő versenytársakkal szemben. Ezért ítéltük a World Travel Awards ’Európa Vezető Légitársasága’ díját a Lufthansának – nyilatkozta Manon Han, a World Travel Awards alelnöke.

A díj a Lufthansa nemzetközi profilját tükrözi: a társaság 110 célállomást szolgál ki 37 európai országban.

A Lufthansa Csoport egy másik tagja is díjat kapott: a Swiss International Air Lines érdemelte ki a Legjobb Európai Business Class osztálynak járó díjat. A zürichi székhelyű légitársaság éppen most fejezte be 25 interkontinentális járatán az új Business Class osztály kialakítását.

A Lufthansa mintegy 32 ezer új ülést szerel be rövid és közepes távolságokon közlekedő flottája több mint 180 repülőgépén. Ezenkívül újraindítja FlyNet szélessávú vezeték nélküli internetszolgáltatását. A nagy távolságú járatok utasai külön szolgáltatás keretében csatlakozhatnak WLAN eszközeikkel a FlyNetre.

A Lufthansa nem csak Európa vezető légitársasága, hanem a legnagyobb európai A380-as flotta üzemeltetője is egyben.

Forrás: turizmus.com

2011. szeptember 5., hétfő

Repülős beszállási matematika, 40 százalékkal gyorsítható

Akár 40 százalékkal is lehetne gyorsítani az utasok beszállását a repülőgépekbe, mivel a jelenlegi, elterjedt sorrendmodell az egyik legrosszabb - erre jutott egy amerikai asztrofizikus.

Jason Steffen azután kezdett el gondolkodni a dolgon, hogy 2008-ban rendkívül hosszú sort kellett végigállnia beszálláskor. Számítógépes szimulálással azután meglelte a legjobb - vagy legalábbis - az általánosan alkalmazottnál sokkal jobb módot. Nemzetközi szinten jelenleg több légitársaságnál a légikísérők először a gépek utasterének leghátulra szóló jegyeseit engedik a fedélzetre, majd jön a "középmezőny", végül az elölülő. Ennél okosabb volna, ha először azokat engednék fel, akiknek ablak mellé szól a jegyük, utána a mellettük ülőket, majd pedig harmadik székre szorulókat.

A legjobbnak tűnő - mert leggyorsabb - megoldás azonban a két módszer sajátos kombinációja lenne, mert akkor "küzdenének" a legkevesebbet az ülések közti folyosón egymással az utasok. Ez a Steffen-modell. Lényege, hogy csak minden második üléssorba engednék első körben beszállni az utasokat az ablak mellettiekkel kezdve és hátulról előrefelé haladva. A második "eresztésben" a kihagyott sorok ablakosai következnének, majd pedig ugyanezzel a sorkihagyásos módszerrel töltenék fel a középső és a harmadik üléseket.

A sorrendmodelleket tesztelték is 72 - csomagos - utassal, mindegyik változatnál a családokat engedték előre abból kiindulva, hogy tagjaik együtt szeretnének maradni, különösen kisgyerek esetén. Az eredmény Steffent igazolta. Az általánosan alkalmazott módszernél egyébként még a tejesen szabadjára eresztéses is gyorsabbnak bizonyult.

Steffen szerint a légitársaságok a rengeteg beszállási perc megtakarításával jobban ki tudnák használni gépeiket, amivel milliókat takaríthatnának meg - adta hírül a BBC brit sajtóorgánum.

2011. szeptember 2., péntek

Easyjet jegyek már 5700 Ft-tól!

Százezres tagság a Wizz Xclusive Club-ban

A Wizz Air szeptember 1-jén regisztrálta a Wizz Xclusive Club százezredik tagját. A tagsági programot ez év március 31-én indította a légitársaság.

Az eddig csatlakozott 100,000 utas eddig összesen 440,000 útra vásárolt kedvezményes jegyet. A világ több mint 50 országát képviselő klubtagság harmada Nagy-Britanniában és Lengyelországban regisztrált, de a program nagy népszerűségnek örvend Magyarországon, Romániában, Olaszországban és Németországban is.

A Wizz Xlusive Club tagság több előnnyel is jár, például exkluzív hozzáféréssel olyan promóciós repülőjegyekhez, amelyek irányonként akár 2750 forinttal is olcsóbbak lehetnek a normál árnál, és lehetővé teszi akár 9 utastárs befoglalását is ugyanazon promóciós jegyárakkal.
 
Forrás: http://www.turizmus.com/

2011. szeptember 1., csütörtök